Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 3. szám - OLVASÓINK ÍRJÁK - A kinyilatkoztatás jelentősége
adóskor nem tenyerünkbe rejteni arcunkat, hogy senkit se lássunk, hanem kibékülni az emberek fiaival körülöttünk. Ne akarjuk kitalálni az Istent, hanem fogadjuk el úgy és olyannak, amilyennek ő kinyilatkoztatja magát. Ne a „másik világban" akarjuk őt felfedezni, ahol „elrejtőzik", hanem ebben a világban, ahol azoknak mutatja meg magát, akik szeretik őt. Azokat, akik felismerték őt, mindig testvéreikhez küldte. Saját szíve szerint önmagához hasonlóvá és követeivé tette őket. Mindazoknak, akik a feltámadt Urat szemlélték és felismerték (Mária Magdolna, az emmauszi tanítványok, Péter) ezt mondta: „Menj az én testvéreimhez!" Isten nagyon szerette a világot. Nem tartozunk igazán Istenhez, ha ezt a földet — és mindazt, ami rajta van — nem szeretjük; ha nem éget bennünket a fájdalom, amiért elégtelen az imánk és a tevékenységünk arra, hogy egészen felemeljük, egészen megvilágosítsuk, egészen áthassa szeretetünk és örömünk a világot. Mindaz, amit a világban megszentelünk, eggyé lesz a mennyben. Semmit sem szabad elveszni hagyni, semmit sem szabad átengedni az evilágnak. — Túlságosan sok keresztény nem törődik a világgal — legalábbis azzal, ami annak megváltását illeti. Átengedi azt — használat után — a pusztulásnak, ahogy azt az Apokalipszis leírja. De nem azt mondja-e Szent Pál, hogy a menny a földön születik? Az Apokalipszis annak a kinyilatkoztatása lesz, ami már létezett, ha elrejtetten is. Az Apokalipszis egy gyermek születése; láthatóvá lesz egy lény, aki már itt van, csak eddig rejtve volt. Ennek semmi köze a katasztrófához. A fájdalmakat feledteti az öröm, hogy ember született. Az Apokalipszis a gabona learatása. Dnnepnap. így lesz a menny örömteli kinyilatkoztatása annak, amit Isten szeretető és fiainak szeretete ezen a világon örökre beérlelt. Mindaz, amit igazán szeretünk, megmentődik. Megváltó erőnk éppen olyan nagy, mint szeretetképességünk. Azok az emberek, akiknek kedvük van „meghalni, mihelyt lehet”, semmit sem fognak megmenteni. A teremtés csak az Isten gyermekeinek nagyszerű szabadságában való részesedéssel dicsőül meg. Ha Isten gyermekei nem vesznek részt benne, hogy csak „lelkűket mentsék meg”, akkor elodázzák a világ újraszületését. Sötét pillanataink vigasztalan homálya fájdalmas bizonyítéka a fény létezésének, amely egy napon egészen és tökéletesen átragyog majd mindent. Ha ennyire szenvedünk, amikor a „természetet" követjük — mint individualisták, mint függetlenek, mint magányosan járók, mint egoisták, mint kétségbeesettek — ez azért van, mert mélyen magunkban érezzük a vágyat az után, hogy „természetfelettiek" legyünk. Azért, mert egy másfajta életre vagyunk hivatva: életre a mennyek országában. Isten országa és a mi világunk bűneink miatt lett két világgá, de kapcsolatba léptek egymással. — Minden igyekezetünk, minden reményünk arra irányul, hogy ezt a „két világot" egyre szorosabban kapcsoljuk össze, míg egy napon egymásba olvadnak teljesen. Kozma Imre A KINYILATKOZTATÁS JELENTŐSÉGE „Isten még a kinyilatkoztatásban is titok marad” Hogyan juthat el az ember az isteni titkok valamelyes fellebbentéséhez? Hogyan hat Isten lelkünkre? Erről szeretném elmondani gondolataimat, amelyek különféle teológiai és misztikái olvasmányok nyomán keletkeztek. Napjainkban a hit súlyos válságban van. Itt ne a kívülállókra gondoljunk, hanem a „hivőkre”. Néhai Kovács Vince püspök már 1943-ban ezeket írta: „...én a vallásos emberek vallástalanságától félek..." Ma ezt így mondhatjuk: a hivő emberek hitetlenségétől félhetünk. Mit kíván á hit? Keresztes Szent János a misztikus teológia egyháztanítója mondja: „A hittudósok szerint a hit a léleknek biztos, de sötét készsége. Sötét pedig azért, mert elfogadtat az emberrel olyan Istenről kinyilatkoztatott igazságokat, amelyek teljesen felülmúlják a természetes felfogóképességet és aránytalanul magasabban állnak mindannál, ami az emberi ész körébe tartozik. Innét van az, hogy a lélek szempontjából a ragyogó világosság, amely a hit révén sugárzik rá, olyan, mint a korom sötétség." (Kármelhegy útja II. köt. 2. f.) A hit közlése sötét közlés, mert nem evilági módon történik. Hitigazság, hogy Isten közvetlenül szólhat mindenkihez anélkül, hogy értelmünk ezt megsejtené és a közlés mégis a lélek birtokába jut. A hivő ember előtt nem lehet vitás, hogy lelkűnknek ilyen értelemben kettős működése van. Az egyik evilági jellegű, amivel világos fogalmakat veszünk fel, gondolkodunk és akarati döntést hozunk. A másik a sötét közlés, amiről értelmünknek nincs közvetlen tudomása. A két működés együtt teszi ki lelki valóságunk egészét. Az ember előtt 153
