Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 3. szám - OLVASÓINK ÍRJÁK - Tanúságtétel, vallási élet. A keresztény tanúságtétel
tyéneknek hitüket és vallási éltüket formálniok, hogy tanúságot tegyenek a keresztyénség igazságairól?" A keresztyénség a Biblia által hordozott isteni kijelentésben gyökerező hit, szent meggyőződés és az ebből sarjadó életfolytatás. Ennek a hitbeli meggyőződésnek sarkalatos tétele, hogy az ember természeténél fogva rosszra, gyűlöletre hajlamos, kárhozatra méltó és csak a Krisztusban megjelent és azóta is sugárzó isteni kegyelem teszi alkalmassá a minden szempontból kívánatos, az emberhez méltó földi életre és biztosít számára idvességes örök életet. Akinek ez a hitbeli meggyőződése, az nemcsak Krisztus parancsának engedve vállalja a tanúságtételt a többi ember felé, hanem szeretetre hangolódott életének a többiekért érzett felelősségéből is. Meg vagyok győződve afelől, hogy a Biblia megélt igazságai a mindenkori társadalom, a kisebb-nagyobb emberi közösségek javát szolgálják. A Bibliának szemléletté, magatartássá vált igazságai pozitívan hatnak a családi életben, a munkahelyi közösségekben, az emberi civilizáció fejlődése folyamán felvetődő problémák megoldásánál. Minél több igaz keresztyén tagja van egy társadalomnak, minél több keresztyén polgára egy államnak, az mindenképpen nyeresége annak. A keresztyén hit Istennek mindenki felé felkínált ajándéka, amit el lehet fogadni vagy el lehet utasítani. Akik elfogadjuk és valljuk, szükséges, hogy ezt az ajándékba kapott hitet ápoljuk, elevenen tartsuk, tápláljuk, azaz éljünk azokkal az Istentől adott lehetőségekkel, melyek ezt biztosítják. Imádkozzunk és olvassuk az Igét, gyakoroljuk a gyülekezeti alkalmakat, vegyünk részt a gyülekezeti istentiszteleteken, éljünk a sákramentummal — rendszeresen. Tudatosan segítsük egymást hitünk elevenen tartásában, egymás hite által épülvén nem csupán a liturgikus alkalmakon, hanem a kötetlenebb testvéri találkozások, együttlétek alkalmával is. Úgy érzem, ez az emberi oldala annak, hogy Isten kegyelmének hatósugarában, a Jézus Krisztussal való közösségünk, azaz keresztyén hitünk és életünk fundamentomán megmaradhassunk. Az isteni kegyelem nemcsak serkent, de alkalmassá is tesz a tanúságtételre, hitünk megvallására, a keresztyénség igazságainak hirdetésére. Ezt a tanúságtételt használja fel Isten egyebek mellett fontos eszközként arra is, hogy felkínálja vagy újra felkínálja az idvezítő hitet, azon keresztül kegyelmét az emberek felé. Azok felé is, akik már eddigi életükben többször is visszautasították. A tanúságtétel egyik formája az elhangzó vagy leírt, szavakban megfogalmazott hitvallás, az evangélium hirdetése. A szószéken elhangzó igehirdetések, az egyház elöljáróinak vagy vezető testületéinek deklarációi mellett az egyszerű, mindennnapi beszélgetések közben, ha lehetőség adódik, rádió — vagy tévé interjú alkalmával. Aztán írásba foglalva, akár valamelyik egyházi vagy világi sajtótermék lapjain nyomtatott formában, vagy levelezésünkben kéziratként. De ezzel párhuzamosan, vele szoros kapcsolatban a tanúságtételnek azt a formáját is gyakorolnunk kell, amikor életünkkel, magatartásunkkal hirdetjük a Krisztust. Azzal az élettel, aminek már szerves részévé vált Isten kegyelmi ajándékaként a szelídség, a türelem, a jóindulat, az alázat, az önzetlenség, a megbocsátásnak és az áldozatnak a készsége, egyszóval: a szeretet. A szeretet boldog együttélésére is adatott egyebek mellett az egyház, illetve annak egy-egy meghatározott helyen konkrét darabja, a keresztyén gyülekezet. A gyülekezet közösségében a szeretetnek a testvériség áldásában kell gyümölcsöznie. A keresztyénség történetének első századaiban az evangélium vonzása talán legjobban a gyülekezetek életéből kisugárzó, szinte provokáló testvéri szeretetnek a melegén keresztül érvényesült a még kívülvalók felé. Jézus Krisztus a szeretet parancsához ezt az ígéretet fűzte: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok." De az is igaz, hogy, a keresztyén tanúságtételt semmi sem rontotta le jobban, mint a keresztyének ridegsége, egyéni önzése, testvérietlensége, nagyobb arányokban pedig felekezeti gyűlölsége. Ilyenkor teljesedik be rajtunk az ítélet: „Mert az Istennek neve miattatok káro- moltatik a pogányok között.” A mi korunkban, amikor az elidegenedés világjelenség, amikor mindig többen érzik magukat súlyosan magányosnak, ebből a tényből ki kell éreznünk azt a sóvárgást, mely az Isten gyermekeinek testvériséget nyújtó színrelépését sürgeti. Imádkozzunk és munkálkodjunk a keresztyén gyülekezetek testvéri szeretetének növekedéséért. Sokak felé ez lesz az az eredményes tanúságtétel, ami közelebb viszi őket Jézushoz, aki mindenkit hív, és mindenkit megnyugtat. Végül ahhoz, hogy hitünket formáljuk, jobban mondva tápláljuk, erősítsük és a tanúságtételre alkalmasabbá tegyük, szükséges még valami. Az ti. hogy múltunkat és jelenünket figyelembe véve, mulasztásainkat alázatosan és tárgyilagosan számbavegyük, megbánjuk, a Krisztus bűnbocsátó kegyelmében megerősödjünk és könyörögjünk a Szentlélek áldásáért, aki nemcsak a mi tanúságtételünket teheti valóságossá, hanem azok lelkében is munkálkodik, akik felé bizonyságtételünkkel fordulunk. Szentimrei Mihályné, Oláh Ibolya 143
