Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Sulyok Elemér: "Miért maradok az egyházban?"
is személyes állásfoglalásra sarkallja. Ezért ebben a teológiai eszmélkedésben magam sem vállalkozom többre, minthogy a kérdés nyomán a belőlem kioldódott gondolatokat összegezzem. De amikor ezt teszem, igyekszem tekintetbe venni a „Teológiá"-nak éppen ebben a számában bemutatásra kerülő témáját: „Az egyház: anyánk és keresztünk”. Édesanyánk, mert otthont akar nyújtani, az otthonosság légkörével akar körülvenni, ugyanakkor keresztünk, mert minden esetlegessége elszomorít, minden bűne — persze benne kinek-kinek a magáé — elcsüggeszt. Az édesanya köt, a kereszt old. Az édesanya megőriz, a kérész* keresésre indít. El kell fogadnom az egyháznak ezt a kettősségét, az egész embert érintő, megkötő és eloldó, megőrző és keresésre ösztönző feszültségét. Azt is jól tudom, hogy a kérdés színe előtt végzett számadást nem végezhetem el a „kéz kezet mos” hűvösen semleges objektivitásával. Vállalnom kell a vallomásnak, ha nem is önmutogató, mindenesetre ön-megmutató szubjektivitását, amelynek tárgyilagossága esetleg vitatható, de alanyi őszintesége — akár elfogadható, akár elutasítható — meghaladja a bizonyítás vagy cáfolás léptékét. Ezek előrebocsátásával először nézzünk szembe magával a kérdéssel. Első megközelítésben eszünkbe idézheti a német egyháznak azt a nem titkolt statisztikáját, hogy évről-évre több ezer azoknak a száma, akik hivatalosan is kilépnek belőle. A nyilvános hírveréssel kilépők okkal adhatják fel a leckét a szürke bentmaradóknak: és te, miért maradsz, miért nem lépsz ki? Persze igazságtalanok, sőt képmutatók volnának, ha a kérdés forrásvidékeként egyedül és kizárólagosan a német egyházat jelölnék meg, mert hiszen a kérdés tágabb horizontja egybeesik a világegyház határaival és benne a magyaréval is. Igaz ugyan, hogy Magyarországon nem hallunk látványos kilépésekről, de ez mitsem változtat azon a látványos lemorzsolódáson, amely hovatovább a magyar egyház belső elszuvasodásához vezethet. Jövőjét illetőleg jóslásokba lehet bocsátkozni. Az is köztudomású, hogy amint nz egyik oldalon világszerte észleljük a mennyiségi eltolódást, úgy — a közlekedő edények törvénye szerint —, a másik oldalon ugyancsak világszerte észleljük a minőségi kötődést. Ennek az átalakulási folyamatnak a hátterében égé szén biztosan ott áll a 2. Vatikáni zsinat, amely egyaránt krízisbe hozott „ortodoxokat” és „neológokat”. Ügy érzem azonbon, becsapnánk magunkat, ha csak ennyit hallanánk ki a kérdésből. A kérdésben ugyanis nemcsak a felszínről, hanem a mélyebben fekvő régiókról is szó van. Nagyon egyszerűen arról, hogy az egyházban maradok, ha kielégíti igényeimet de ha nem, akkor felmerül a miért kérdése. Számomra tulajdonképpen itt merül fel a komoly kérdés: vajon ennyire szuverén döntés ügye volna a „maradok vagy megyek” alternatívája? Csupán merő gondolattársításként említem meg: vajon az ember minden, esetleg jogos nehézsége vagy kifogása ellenére játszi könnyedséggel dönthet-e anyja, apja, felesége, férje, családja, anyanyelve vagy hazája elfogadásának vagy elutasításának dolgában? Bár továbbra sem szabadulhatok a kérdéstől, de talán érzékelni lehet, hogy olyan kérdésre akarok választ adni, amelyre csak racionális felelet nincsen. Nincsen, mert végeredményben titokról, misztériumról van szó. Éppen ezért ebben a formában módosítanám a kérdést: Miért lehetek, maradhatok az egyházban? A kérdés átfogalmazása természetesen nem akar fölmenteni a döntés feladata alól, de az egyéni döntésről Isten misztériumára és az egyház titkára akarja terelni a figyelmet. Arra, hogy én, aki talán nem vagyok különb annál a jóhiszemű embertársamnál, aki nem tartozik az egyházhoz, mégis az egyház tagja lehetek és maradhatok. így azután nem is annyira az a kérdés, hogy az egyház mennyire felel meg az én igényeimnek, hanem az, hogy én mennyire felelek meg az egyház igényeinek. Az eukarisztia mint az egyház „kánon”-ja Az egyház a konkrét térben és időben élő emberek közössége, amely éppúgy tanulmányozható, mint minden emberi közösség. A történelemtudomány módszerével kutatni lehet eredetét, fejlődését, időszakos megnövekedését és megfogyatkozásait. A konkrét helyen és időben kicsapódó erényeiből és bűneiből következtetni lehet „időjárásváltozásaira''. A társadalomtudomány módszerével elemezni lehet felépítését, szerkezetét stb. Persze kérdés: ami az egyházból a módszerek és mérőeszközök hálóján fennmarad, az mint pozitív tényanyag mennyire képes beszélni legvalóságosabb lényegéről? Természetesen nem a szociológiai, vagy történelmi szemlélet jogosultságának kétségbevonásáról van szó, hanem — illetékességi területének tiszteletben tartásával — szükségszerű esetlegességéről. Arról, hogy aki csak így lát, az semmit sem lát, illetve csupán a változó, fodrozódó felszínt látja. Az egyház lényege ugyanis a felszín alatt rejlik, ahol — a bizánci görögség szóhasználatával élve —, mint Küriakon, mint az „Úr háza” mutatkozik be. Értéke nem önmagától, nem 7
