Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 2. szám - KÖRKÉP - Kiss László: "Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót!" (Ám 5,15)
iránti gyűlölettel tulajdonképpen a bűnt akarják elkerülni. „Nem ülök azok közé, akik a rosszat teszik és az álnokokhoz nincs semmi közöm” (Zsolt 26,4). „Gyűlölöm, aki gonoszát művel, s nem tartok vele közösséget. Az álnok szív maradjon tőlem távol, nem ismerem azt, ami gonosz. Aki titokban rágalmazza embertársát, azt elveszítem. A fennhéjázókat és fel- fuvalkodottakat nem tűröm" (Zsolt 101,3kk). Az Ószövetségben az Istent gyűlölőket szeretni annyit jelent, mint cinkosukká válni. Jehu próféta szemrehányást tesz Jehosafátnak, Judo királyának, mert szövetséget kötött és együtt harcolt az istentelen Achábbal, Izrael királyával; „Hát te gonosztevőt segítesz és azokkal barátkozol, akik az Urat gyűlölik? Ezért magadra vontad az Űr haragját" (2 Krön 19,2). Másutt magának a rossznak gyűlöletéről van szó: „Az Úr szereti, aki gyűlöli a rosszat, őrzi azok lelkét, akik hűségesek hozzá s megmenti őket a gonoszok kezétől" (Zsolt 97,10). A gyűlölet magyarázatánál tudnunk kell, hogy a jámbor izraeliták felfogása szerint Isten jónak teremtette a világot és ezért nincs helye benne a rossznak. De amint nem tudják elgondolni az ember „lelkét” az embertől elszakítva —, úgy a gonoszságot sem képesek elvonatkoztatni a gonosz embertől. Minthogy nekik Isten igazságossága, bűntető haragja nem üres szó, ezért nekik a gonoszok létezése és még inkább a jámborok elleni ellenségeskedése állandó kihívást jelent. Azt látják, hogy a gonoszságban nem Isten uralkodik. A gonosz ember érvényesülését, jó módját igazságtalannak érzik, ami megingatja még Istenbe vetett hitüket is. A gonoszság létezése bizonytalanságot, belső gyötrődést, szorongást okoz, és végül gyűlöletbe tör ki, és így oldódik fel. Az ótkozódás a gyenge, védtelen ember fegyvere. A zsoltárokban megnyilvánuló átkozódás, rossz kívánságok, az ellenség megsemmisítésének vágya elemi erejű szorongás kitörése, nem valami kicsinyes bosszúvágyé. Az ószövetségi embernek Isten magatartása lesz az erkölcsi cselekvés normája. Szeretni kell, amit Isten szeret, — és gyűlölni kell, amit ö is gyűlöl. „Szereted az igazságot, gyűlölöd a jogtalanságot" (Zsolt 45,8). Ezért joggal kérdezheti: Ne gyűlöljem Uram, aki téged gyűlöl? Ne irtózzam azoktól, akik ellened lázadnak? Igen, égő gyűlölettel fordulok feléjük, nekem magamnak is elleneim lettek" (Zsolt 139,21k). így lesz az istenszeretet következménye a gonoszok iránti gyűlölet. Ennek az ószövetségi magatartásnak magunkra öltése bizonyos veszélyekkel jár. Honnan tudhatom valójában, hogy ki szereti Istent, kit szeret Isten? Az ember hajlamos arra, hogy minden személyes ellenségében Isten ellenségét lássa és így könnyen Istenre hárítja saját irigysége, haragja, gyűlölete, bosszúvágya igazolását. Márpedig kicsinyes gyűlölködéseink bosszúálló istene nem a Biblia Istene, nem az igaz isten, hanem olyan bálvány, amelyre vonatkozik Isten parancsa: „ne csinálj magadnak faragott képet!” (Kiv 20,4) A qumráni szekta túlzása éppen az volt, hogy „örök gyűlöletet" fogadott „Béliál pártjával”, a gonoszokkal szemben és szó szerint értelmezte a mózesi törvényt: „Hallottátok a parancsot: Szeresd embertársadat és gyűlöld ellenségedet!" (Mt 5,45 — a hegyi beszéd idézi.) „Az Isten szeretet" (1 Jn 4,16) Egyesek már az ószövetségben is megsejtették Isten irgalmának végtelenségét, aki nem emberi mértékkel mér. Az Isten szíve mélyébe nyer bepillantást Ezekiel próféta és észreveszi, hogy Isten a bűnöst is szereti: „Talán örömöm telik a bűnös halálában, — mondja az Or, az Isten — s nem azt akarom inkább, hogy letérjen bűnös útjáról és éljen?” (18,23). Ozeás próféta pedig úgy írja le Istent, mint aki vívódik, hogy haragja vagy irgalma kerüljön-e előtérbe: „Nem hagyhatom, hogy fellobbanjon haragom, Efraimot nem pusztítom el többé, mert Isten vagyok, nem ember, a körödben élő Szent és nem szeretem a pusztítást" (11,8k). iónás prófétát elragadta a harag, amikor Isten nem pusztította el Ninivét és elszáradt az árnyat adó ricinusbokor, Isten azonban figyelmezteti: „Hát én ne irgalmazzak Ninivének a nagy városnak, ahol százhúszezer olyan ember van, aki nem tud különbséget tenni a jobb és a bal keze között és számos állat?" (4,11) Isten irgalma kiterjed a bűnbánó bűnösökre, de tekintettel van az ártatlan gyermekekre, sőt még az állatokra is. Isten látta, hogy amit megteremtett, az mind jó (vö. Tér 1,3.10.13.19.22.25.32.). Ezért mondja a Bölcs: „Mert szeretsz mindent, ami van, és mit sem utálsz abból, amit alkottál. Ha gyűlöltél volna valamit, meg sem teremtetted volna" (11,24). Az újszövetségi kinyilatkoztatás fényében Isten lényegét János így írja le: „Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad s az Isten is benne marad” (1Jn 4,16). Istennek az emberek, a világ iránti szeretete visszavezet az Isten szentháromságos életének szeretetére. Lehetséges-e ebben a szerető Istenben gyűlölet? — élezhetjük tovább a kérdést. Isten szentségével mindenképpen ellentétesnek látszik a „rossz szeretete”. Isten szeretete egyben a bűn elutasítása, mivel a bűn a jónak hiánya. Istenben tehát csak szeretet van, de ez a szeretet fénybe vonja a jót és árnyékot borít a gonoszságra. Ezt ugyan mondhatjuk „gyűlöletnek" is, de nem szerencsés ez a kifejezés, túl sok emberi gyarlóság elképzelése tapad hozzá, 104
