Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 1. szám - FIGYELŐ - Személyi József: A köztulajdon megbecsülése
Észre kell vennünk, Hogy keresztény szemléletünk milyen távlatokat tud nyitni, s milyen jelentős segítséget tud nyújtani e téren. Az út, amelyen járunk, a villamos, amelynek fogózkodójába kapaszkodunk, az égők, vagy világító testek, amelyek éjszakai (késő esti) közlekedésünket megkönnyitik, — mind köztulajdon. Használatukban, igénybevételükben a tervezők, készítők, gondozók, vagy gyakorlati összefoglalásban az illetékes hatóságok és szervek szándékát kell követnünk. Mennyit hallunk ma például természetvédelemről. A természet tervezője, kivitelezője, gondviselője elsősorban a teremtő Isten. De az Ő létet-adó, emberi erőt és találékonyságot ajándékozó szeretete, gondviselése van a technika tárgyai mögött is. Ahogy az egyén munkája nem szakítható el a munkatársak vagy elődök tevékenységétől, úgy semmi emberi munka sem függetleníthető a Teremtőtől. így a köztulajdon, mint minden anyagi a világon, Isten tulajdona elsősorban. Ő pedig nem kényünkre-kedvünkre, nem is kevesek önző céljaira, hanem mindnyájunk együttes javára adja a természet javait akár a maguk eredeti formájában, akár az emberi munka révén célszerűbbé alakított formában. A technika tárgyaitól megvont tisztelet csakúgy égre kiált, Isten bosszúját hívja ki, mint az aratók visszatartott bére Jakab apostol már idézett tanítása szerint! ERKÖLCSI-VALLÁSI ÉRTÉKEKET nem volna helyes evilági és anyagi célkitűzések kizárólagos szolgálatába állítani. Az anyagi javakkal kapcsolatos helyes magatartásunk számára az evangélium örök érvényű jutalmat ígér. Nem lehet főcél, hogy akár magunk, akár a közösség kizárólag anyagiakban gyarapodjék. Kétségtelen viszont, hogy egy magasabb etikai szint kedvezően hat az anyagi jólétre és viszont. Nézzük először az etikai többletet, vessünk azután tekintetet erre a szerencsés „visszahatásra” is. Az erények között a keresztény erkölcs a szeretetet helyezi első helyre, mivel az utolsó ítélet mértéke a szeretet lesz, az anyagi adakozás és szolgálat módján is kifejezve: „Éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam ... beteg voltam ... és szolgáltatok nekem” (Mt 25.33 skk). A koldusnak részvéttel nyújtott fillér áll talán a sor egyik végén, a másik végén pedig Jézus szavai: „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint aki életét adia barátaiért” (Jn 15,13). Nemcsak a tűzoltó, — akit közvetlen példának szokás említeni — lehet hivatásbeli munkájának és így közvetve felebarátjának áldozata. Mások önzetlen szolgálatában erejét fölemésztő orvos, tanár, földműves és kohómunkás, mind az, aki „életét adja barátaiért”. A szeretet bármily fokú gyakorlása az igazságosságra épül. Nem adakozhat senki a máséból. Nem mutathatja magát senki nagylelkűnek mások megkárosítása árán. Az emberi élet bonyolultsága hozza magával, hogy távoli áttételekben is érvényesül ez a szabály. így például a félrevezetéssel szerzett orvosi kiírással nyert szabadidőben végzett „szeretet-szolgálat" értékéből (ha egyáltalán beszélhetünk értékről) le kell vonni az SZTK dolgozóinak, a munkatársak többletmunkájának, a munkából való kimaradásból származó lemaradásnak és túlterhelésnek igen nehezen meghatározható, de mégis reális anyagi érték-összegét. — Az igazságosságon alapuló szeretet anyagi feltételeinek nagy részét is — mint láttuk — a társadalom szolgáltatja. Csak amiért valóban megdolgoztunk, ami a társadalom ítélete szerint jár nekünk, s amiből minden tartozásunkat leróttuk, abból gyakorolhatjuk igazságosan a szeretetet. A munka-érték kifejezése nem egészen precíz. Először is nem mutat rá az egyéb forrásokból eredő anyagi értékekre. Bármely használati tárgy a legkülönbözőbb hivatásban-munkakörben dolgozó emberek munkáját hordozza. Egy golyóstollnak például fémes alkatrészei vannak. Visszafelé követve a fémrészek útját a kereskedőn, cso- magolón, meóscn, összeállítón át a kivágó és lyukasztógépek kezelőiig, nem számítva e gépek tervezőit és elkészítőit, eljutunk a fém ércét bányászó dolgozókig. A felsorolás közel sem teljes. Mindezek erejének és munkabérének egy parányi hányada használódik el akkor, amikor a golyóstollal írni kezdünk. Van még a munkának egy másik értékszintje is: a szolgálatérték, amit a dolgozó hivatástudatból, sőt szeretetből „épít bele” a keze alatt formálódó anyagba. Ahol ez elmarad, ott a dolgozó és munkája között az elidegenedés és az eltömegesedés veszélye üti fel a fejét. Ilyenkor károsodik az illető dolgozó emberségében, de a munkafolyamod összeköttetésen kezdve sokan mások is károsodnak az emberi társas kapcsolatok természete szerint. Ezért társadalmi szintű és nem is újkeletű probléma az eltömegesedés kérdése. Az ellene indított küzdelem eredményessége nagyrészt attól a társadalmi megbecsüléstől függ, amivel a munkának ezt a szolgálat-értékét figyelembe veszik és tisztelettel illetik. Sajnos, hogy a „társadalmi megbecsülés” is sokakban csak az anyagi juttatás, anyagi jutalmazás képzetét ébreszti fel. Viszont egy gyári munkás bemutatása a tévében, amikor veritékesen formálja az anyagot, országos körben személyi megbecsülésre hívja fel a figyelmet. Amikor a munkában megfáradt idősebbnek helyet adunk a villamoson, azt akarjuk kifejezni, hogy mindnyájan nemcsak fizetésben méricskélünk és gondolkodunk. A borravaló például ma annyira elharapódzott, hogy társadalmi felvilágosítással 57
