Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 1. szám - FIGYELŐ - Személyi József: A köztulajdon megbecsülése
küzdünk ellene. Veszélyes oldala az, hogy benne összekeveredik a munka anyagi és szolgálati értékének szemlélete, sőt jogtalanul jutalmazza a hatáskörét átlépő, tudását, szolgálatát önkényesen egyesek javára fordító ügyeskedőt. Ahol igazi értéknek tartják a szolgálat szellemét, ahol neveléssel, de inkább önneveléssel ezen a magasabb etikai szinten tudnak dolgozni embertársaikért, ott megvan a remény, hogy ugyanazt a magatartást észreveszik és értékelik másokban is, a másik dolgozóban, sőt magában a megmunkált tárgyban is. Ha az ismeretlen, távoli, talán már nem is élő dolgozók iránt felhívott tisztelettel vezetik egy fiatal kezét, amikor egy használati tárgyhoz nyúl, akkor azt talán jobban becsüli, jobban vigyáz rá, mintha csak az árát hangoztatják előtte. Van bizonyos megtévesztő abban, hogy egy iái kereső fiatal károkozás esetén könnyedén „megtérítheti” az okozott kárt. Közlekedési kihágáshoz kapcsolódó károsodás esetén gyakran megtörténik, hogy a vétkes „kétszeres büntetésnek” véli a károkozás megtérítését és a kihágásért járó bírságot. Valójában minden károkozás az anyagi tartozás mellett egy etikai tartozást is kelt: a károkozónak a társadalom egészében felhalmozódó szolgálati érték megsértéséért is elégtételt kell adnia, ezt foglalja magában a „megbírságolás". Meg kellene keresnünk és föl kellene tárnunk azokat az okokat, amelyek általában és különösen a fiatalokban az igazságtalan haszonszerzés kísértését ébresztik. Szembesíteni lehetne, ezeket az emberiséq alaovető igényével, hogy ez utóbbi mindig jobban előtérbe kerüljön. A türelmetlenség az egyik ilyen ok. A mai ember általános túlterheltsége egyfelől, a többé-kevésbé reális lehetőségek vonzása a gyors előrehaladáshoz másfelől okozzák, hogy a legtöbben nem képesek „várakozni”. A szó szoros értelmében sem: ha a villamos nem jön azonnal, cigarettára gyújt, vagy másokat megsért idegességében. A fiatal gyakran sietteti házasságát, lehet, hogy elsieti, és mindent szeretne küzdelem nélkül elővételezni. Ilyenféle hamar-előrejutás, gyors „feltörés” igénye érvényesül a kereseti lehetőségekben is. Az ilyen ember önkénye szerint válogatja munkahelyét, irigyli munkatársát, ha az évtizedes gyakorlata alapján pár száz forinttal többet keres. Siető önzéssel át okaria ugrani a tapasztalatszerzés évtizedeit. Ebből a sietségből alkalomadtán helyezkedés, ügyeskedés, törtetés, mások leszorítása, sőt valamiféle csalás is kerekedhet. Milyen vágyak hajtják ilyesmibe a ma emberét? A szemek kívánsága: új ruha, motor, autó, stb. A hiúság, még inkább a társak Ítélete, hec- celődése, ugratása számít. Hogy velük,futtathasson" — az italozás is ide tartozik —, előbb családtagoktól, rokonoktól, később másoktól is kölcsönt kér, esetleg „kölcsön" vesz. Ahol az egészséges etikai érzék még visszariad az igazságtalanságtól, ott sem találunk mentességet az anyagiasságtól. A mértéktelen verseny családok vagy munkatársak között, esetleg a házastárs túlzó igényessége, könnyen az anyagiasságra állítja be a család, a fiatalok életét. A korai betegségek, idegkimerültségek, nem ritka szív- infarktusok a törtetést egyéni vagy családi tragédiákká növelhetik. Ebből a közösségre is károk származnak: a társadalom aránytalan megterhelését, esetleg egy jó munkaerőtől való megfosztását is jelentik. A testi-szellemi erőkkel okosan gazdálkodni: Isten előtt és a társadalom előtt egyaránt kötelesség és felelősség. Az anyagiak iránti felelősségre nevelés természetesen kisgyermek korban kezdődik. Egy tányértörés jó alkalom arra, hogy megéreztessük: valami nagy kár, a gyermek ereiéből jóvá nem tehető pusztulás történt. Eqy „legalább ezt tedd meg” utasítással föloldhatjuk a feszültséget és a felelősségnek valami jótékony magocskáját máris elhintettük benne. Nem szabad azt sem gondolnunk, hogy a bánni tudás a pénzzel magától keletkezik. A fiatalok e téren több vonatkozásban is irányításunkra szorulnak. A tízóraira adott pénz mennyiségét és útját jó időnként ellenőrizni. Már az óvodás vagy a kisdiák is „okoskodhat” ezzel kapcsolatban. Egyiknél-másiknál megható nagylelkűség is vezeti ezt a spekulálást: „vagyonát” megosztja szegényebb társával, templomi perselybe teszi — avagy kicsalják tőle. Akad gyerek, akit arról kell meggyőzni, hogy neki magának is szüksége van a tízóraipénzen vett édességre, uzsonnafalatra. Máskor a gyermek távoli céliaira „kuporgatja” filléreit. E célok lehetnek józanok és hasznosak, csak a mód nem megfelelő, — de lehetnek nagyon is önzők: hiúság, feltűnni vágyás, irigység, túlzó, a szülői ellenőrzés alóli szabadulás „gyönyörét" is magában foglaló szórakozás igényéből fakadók. Így például: különleges divattárgyak megszerzése, gyakori mozibajárás, esetleg cigaretta, ital kipróbálása. A serdülő gyermek zsebpénze semmiesetre se adjon lehetőséget esztelen költekezésre. Az összeg növekedhet idővel, de a fiatal ítélőképességének és felelősségtudatának is növekednie kell. A kérdés, csakúgy mint az erkölcs egyéb területei, nem szakítható ki a nevelés egészének összefüggéséből és a környezetből. Amelyik családban a gyermek bizalommal tud lenni szüleihez, és van alkalma beszélni velük, ott nem esik nehezére a kérés és beszámolás, hogy mire is költötte a kért összeget. Ahol ez a bizalmas kapcsolat hiányos, 58
