Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 1. szám - FIGYELŐ - Kovách Zoltán: Történelmi értékeink megőrzésének közösségi feladata
telkedhetünk-e ebben? — hogy az egyházát életbe szólító és fennmaradását garantáló Krisztus erősebb minden emberi gyarlóságnál, ostobaságnál, sőt az olykor bűnös mulasztásoknál is. Remélnünk kell, hogy olyan egyház jövőjét szolgáljuk, mely számára változatlanul kötelező és vonzó az az evangéliumi örömhír, mely valóban hitelre méltó, mely valóban krisztusi, melyet semmiféle emberi „konzerváló" erő nem képes múzeumok tárlóiba száműzni. Hiszen ő azért jött közénk, hogy éljünk, hogy egyre teljesebb életünk legyen. Kétségtelen — ezt magad is felpanaszolod —, hogy az egyházon belül vannak feszültségek és ellentétek, és ezeket nem lehet elbagatellizálni. De ahhoz sem férhet kétség, hogy azoknak van és lesz igazuk, akik Krisztus evangéliumát hirdetik és élik, és nem azoknak, akik a farizeusi törvényimádatnak rabszolgái, szószólói és védelmezői. Ez utóbbinak képviselőit Krisztus ismételten maga is rendre utasította és elítélte. Nekünk, nektek nincs ilyen jogotok az ítélkezéshez. De igenis jogunk van mindannyiunknak a reményre; senki és semmi nem tartóztathatja fel az egyház megújulását, mert ha ezt tennék, Krisztus ellen fordulnak. Senki és semmi nem vethet gátat a világ, az emberiség fejlődésének, mert ha ezt tennék, — hitünk szerint — a teremtő Isten ellen fordulnak. És ebben a fejlődő, vajúdó világban az egyháznak, a Krisztus-hívőknek nagy szerep jut: küzdeniük kell „házon belül és kívül" mindenfajta defetizmus, minden reménytvesztő, visszavonuló elkeseredés ellen. Jézus és az ő evangéliuma kétségtelenül erősebb, mint a mi gyarló igyekezetünk. Az ő evangéliumának ítélőszéke elé kell állnia minden püspöknek, papnak, papnövendéknek és világi hívőnek. Ö ítélkezik restségünkön és csüggedéseinken, de ő jutalmaz meg azért a talentumért is, amit az ő ajándékából kamatoztattunk. Leveledet újra és újra elolvasva megállapíthatom, — és úgy vélem, nem tévedek —, hogy mindezt nagyban és egészében így látod magad is. Mindenesetre némi aggodalommal töltött el a soraidból itt-ott kicsendülő keserűség és rezignáció, ugyanakkor azonban így fejezed be hozzászólásodat: „Az általam igen kedvelt folyóirat fejlődéséért és ezen eszköze által a magyar teológiáért mindig bátran és lelkesedéssel emelem imádságaimat és szavamat!” Szívből kívánom, nemcsak Neked, hanem mindannyiunknak, a megújuló magyar egyházi élet, s ezen belül a teológia munkásainak, hogy a Tiédhez hasonló buzgósággal fakadjon imájuk, hangozzék szavuk, és az imát meg a szót hitelesítsék a tettek. Szennay András TÖRTÉNELMI ÉRTÉKEINK MEGŐRZÉSÉNEK KÖZÖSSÉGI FELADATA Bár az egyház nem múzeum, hisz törekvései az abszolút jövőbe mutatnak, beletartozik azoknak az intézményeknek a sorába, melyeknek történelmi értékőrző, konzerváló és bemutató, feltáró feladatokat is be kell töltenie, sőt bizonyos szempontból a feldolgozás munkájában is részt kell vennie. S ez áll nemcsak a nagy egyházi intézményekre, mint a múzeumok, levéltárak, könyvtárak, hanem — mutatis mutandis — a kisebb egységekre, a plébániákra és az egyházközségekre is. Erre az értékőrző feladatra jó előre fel kell készülnie a papnak, már a szemináriumi évek során: a kispapoknak „meg kell tanulniuk megbecsülni és megőrizni az egyház tiszteletreméltó emlékeit”, hisz az egyház „a századok folyamán összegyűlt művészi alkotásokat mindenkor a legnagyobb gonddal őrizte — hangsúlyozza a zsinati liturgikus kons- titúció.1 Ez a törekvés szerencsésen esik egybe a Hazafias Népfront célkitűzéseivel: „Mozgalmunk juttassa el az emberek sokaságához népünk és az emberiség múltjának, jelenének haladó szellemi értékeit.”2 A pap számára adott terület a templom, a plébánia, benne a plébániai levéltár (irattár), könyvtár, a temető, az útszéli keresztek, szobrok és a hívek, főként az idősebbek. A templom A templom a mi szemünkben az „Isten háza és a mennyország kapuja”. Az egyház minden kor művészetét felhasználta és felhasználja arra, hogy a templom a külsőben és a belsőben egyaránt Isten házának ékességét szolgálja. Az állam ezt a maga részéről azzal ismeri el, hogy számontart műemlék és műemlék-jellegű templomokat és ezeket a törvény erejével is védi. Az egyháziak, konkrétan a lelkipásztorok, illetve az egyházművészeti és liturgikus bizottságok tagjai, valamint az államiak, konkrétan az Országos Műemléki Felügyelőség szakemberei közötti együttműködésre akkor nyílik lehetőség, ha egy műemlék vagy mű- emlékjellegű templomot restaurálnak vagy a megújított liturgia szellemében alakítják ki a liturgikus teret: szembeoltárt, taberná- kulumot, ambót, papi ülőhelyet, keresztkutat stb. terveznek. A helyi lelkész jelentős 36
