Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 1. szám - FIGYELŐ - Kovách Zoltán: Történelmi értékeink megőrzésének közösségi feladata
segítséget nyújthat a dokumentáció előkészítéséhez a történelmi adatok szolgáltatásával, melyek számára a história domusból, az egyházlátogatási jegyzőkönyvekből, esetleg más helyi iratokból, vagy az egyházmegyei centrumban végzett kisebb kutatással könnyen hozzáférhetők. Mielőtt bármilyen munkálat tervezésére sor kerülne — legyen az a templom műemlék, műemlékjellegű vagy csak jellegtelen — az egyházmegyei egyházművészeti és liturgikus bizottságok véleményét ki kell kérni. E két bizottság tagjai vannak hivatva arra, hogy a lelkészt segítsék jószándékú elgondolásának konkrét formába öntésénél tanácsadással, tervező művész ajánlásával stb. Kettős célt kell szolgálnia tanácsaiknak: a liturgikus cselekmény méltó végzését és a tevékeny részvéte! megvalósítását.3 Ök őrködnek azon az illetékes állami szervekkel együtt, ha műemlék vagy műemlékjellegű templomról van szó, hogy a restaurálás vagy új liturgikus térkialakítás címén semmi igazi érték ne kerüljön ki a templomból, hanem — ha szükséges — megújítva s esetleg új helyen felállítva ékesítse a templomot. Az értéktelen. felesleges, bántó eltávolítása nagy körültekintést igényel, nehogy híveink — akiknek szívéhez ezek az idők folyamán hozzánőttek — érzékenységét megsértsük. Gyakorlati tapasztalat, hogy a hívek szívesen veszik, ha a pap időnként bemutatja nekik templomukat, a benne lévő művészeti alkotásokat, a külföldön sokfelé meglévő „hanq és fény” (Ton und Licht, Son et Lu- miére) effektust pótolva ráirányítja a figyelmet. Hasonló a helyzet a templom két ünnepével. a születés- és névnappal, azaz a megáldás vagy fölszentelés, illetve a védőszent emléknapjával. Ezt is jó tudatosítani a templomlátogatókban, öröm belépni olyan templomba, ahol ízléses és ötletes rövid templomtörténet fogadja a betérőt az előcsarnokban, a bejáratnál, s ahonnan még képeslapot is tud magával vinni. A templom a szépnek a szentélye egyúttal. Az Örök Szépséget kell valamilyen módon visszatükröznie. Az igazi szépség mindig felemel, előre lendít. Kell, hogy híveink ezt a lendítőerőt elsősorban a templomban kapják meg. Ami művészi szempontból nem megfelelő, túlságosan középszerű, vagy esetleg silány, annak nincs helye a templomban.4 Persze arra is vigyázni kell, hogy ezen a címen semmilyen értékes műalkotást azért mert esetleg rongált, szúette, repedezett, ki ne dobjunk, áruba ne bocsássunk a mindig megjelenő ún. műkereskedőknek, el ne té- kozoljunk.3 Ebben a kérdésben azonban az okos plébános nem tekinti magát illetékesnek — nemo est judex in sua causa —, egyházi fölötteseinek engedélye nélkül nem selejtez, de új műalkotásokat sem visz be templomába. Híveink szeretik templomukat, szívesen áldoznak rá, ha tehetik, mecénásként nagylelkűségükről tanúskodnak. A jószándékú adakozókészséget a plébánosnak kell irányítania, aki — ha szükséges — szakemberek véleményét is kikéri. Mindannyiunkat terhel a felelősség az Isten házáért. A papnak temploma múltját és jelenét feltáró. bemutató tevékenysége egyben bekapcsolódást jelent a honismereti mozgalomba is. „Nagyon természetes, hogy különösen az idősebb generációkkal szorosabb kapcsolatot tartó papság tevékenykedik a helytörténeti-helyismereti, néprajzi, nyelvjárási és egyéb kutatásban, gyűjtésben is."6 Továbbá „járuljon hozzá a honismereti mozgalom, hogy népünk megismerje önmagát, kultúráját, múltját, történelemformáló erejét. Ez a honismeret legyen mentes a hamis idealizálástól, ugyanakkor biztosítson megbecsülést az emberi tisztességnek, nagyságnak, hősiességnek, a közösség ügyéért való kiállásnak, odaadásnak".7 A levéltár A lelkésznek kezében vannak az anyaköny- vek, a plébániai levéltár legfontosabb darab- iai. Ezeknek a vezetése a 17. sz. első felétől kezdve meglehetősen általános, a 18. sz. második felében az anyakönyvek sok országban, köztük hazánkban is, állami jelleget nvertek, s ezt megtartották az állami anyakönyvezés kötelező bevezetéséig, nálunk 1895-ig. Az anyakönyvek a figyelmes olvasó előtt megnyílnak és vallanak, így például a családnevek alapján egy-egy község benépese- dése, gyakori keresztnevek, foglalkozási megoszlás, házasulandók kora, ki honnan nősül, hová megy férjhez, vegyes vallású vidéken összeházasodás, leggyakoribb halálokok, halálozási arányszám, szentségekkel való ellátottság, milyen egyháziak végeztek az adott területen funkciókat: keresztelés, bérmálás, esketés, temetés stb. Az anyakönyvek segítségével összeállítható a plébánián működött plébánosok és káplánok jegyzéke. Ilyenkor szokott sokszor kiderülni, milyen jeles emberek működtek ott valaha. Az anyakönyvekben való gyors tájékozódást elősegítik a jó alfabetikus indexek. Sok plébánián megtalálhatók az egyházlátogatási jegyzőkönyvek. Hazánkban a 16. sz. második feléből származnak az első visitatio canonica. Rendkívül gazdag és sokoldalú anyagot tartalmaznak: az egyháztörténész, művészettörténész, néprajzkutató, nemzetiségi állapottal foglalkozó, iskolatörténész, általános művelődés- és gazdaság- történész, statisztikus stb. egyaránt találhat