Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Gyürki László: "A szolgálatok különfélék..." (1Kor 12,5)
„A SZOLGÁLATOK IS KÜLÖNFÉLÉK .. A Teológia 1977/1. számában „Olvasóink távlatából" c. rovatban egy 30 éves pap kérése olvasható: „újra és újra teológiai megvilágításba tegyék a papi szolgálatot és életet, de úgy, hogy ne csak a papságnak szóljon, hanem minden kereszténynek, sőt érthető legyen a kívülállónak is” (19. o.). Jelen írás ehhez a felhíváshoz akar csatlakozni, hogy megvilágítsa az egyház szervezetében az egyik legfontosabb szolgálatot. A felvetett problémákkal kapcsolatban szeretné, ha termékeny viták elindítója is lenne. Ma vita tárgya lett a papi tisztség kérdése. Ez a probléma régen ismeretlen volt, ma azonban kérdésessé vált a papság létjogosultsága is. Ezért sok fiatal komolyan mérlegeli: van-e egyáltalán értelme annak, hogy pappá legyen. A 2. Vatikáni zsinat hangsúlyozta a megkeresztelt és megbérmált hívek felelősségét és lelki felhatalmazását. Szólt arról, hogyan működhetnek együtt a világi hívek a papsággal az üdvösség szolgálatában. Ezek a kérdések papokat és világiakat egyaránt érdekelnek, sőt olykor nyugtalanítanak, leginkább azért, mert a kérdéseket nem fogalmazzák meg mindig pontosan és nem adnak rójuk kielégítő választ. A papi szolgálat megértéséhez figyelembe kell vennünk az egyház történelmi fejlődését. Mivel Krisztus egyháza a történelemben bontakozik ki, ezért bizonyos korhoz kötött elemek is megtalálhatók benne. Egyes szolgálatoknál látjuk ezt már az Újszövetségben is. Ezért a lényeget nem érintő változásokat nem tekinthetjük úgy, mint Krisztus akaratától, küldetésétől való elszakadást. Példaképpen két szöveg tükrében szemléltetjük ezt. Az egyik X. Pius „Pascendi" kezdetű enciklikájából való: „íme tisztelendő testvérek, az a sajnálatos tanítás ütötte fel fejét, amely úgy mutatja be a laikusokat az egyházban, mint a haladás elemeit.” (Denz 2095) Alig 60 évvel később, 1973-ban Marty bíboros a lour- desi püspöki konferencián arról beszélt, hogy a ma még a papság kezén lévő egyháznak át kell alakulnia olyan egyházzá, amelyben az Isten népe teljes felelősséget vállal. Ez az egyház teljes egészében szolgáló és missziós egyház lesz. — A bíboros szerint tehát arról van szó, hogy a klerikális egyházból szolgáló egyház váljék. A papság problémáját is ebben a perspektívában lehet és kell vizsgálni, ha helyes feleletet akarunk kapni. Klerikusok — laikusok az egyházban. Az egyház általában úgy jelenik meg, mint felelős vezetőkön nyugvó intézmény. A pap ennek az intézményes szervezetnek a képviselője, akit már ifjú kora óta erre neveltek, bizonyos kultúrával és egészen sajátos nyelvvel láttak el. „Az egyház lényegénél fogva egyenlőtlen társaság. Két kategóriát foglal magába: a pásztorokat és a nyájat. Vagyis azokat, akiknek a hierarchia különböző fokain rangjuk van, és a hívek sokaságát... Egyedül a pásztori testületnek van joga és tekintélye arra, hogy kormányozza és vezesse tagjait a közösség céljai felé. A híveknek nincs más joguk, mint hogy engedjék magukat tanulékony nyáj módjára vezetni és kövessék pásztoraikat.” (X. Pius, „Vehementer” kezdetű enciklikájából.) A Papi Kongregáció 1971-ből való rendelkezése a papi tanácsokkal kapcsolatban is ezt a mentalitást mutaja. így rendelkezik: 1. ezek a tanácsok fakultatívak; 2. ha megvannak, a püspök nem köteles konzultálni velük; 3. ha megkérdezi őket, nem tartozik követni véleményüket... Egész röviden: változatlanul minden a klérusra összpontosult, s ha valaki ennek tagja akart lenni, akkor „el kellett hagyni a világot”, egy bizonyos „kasztba” kellett belépnie, amelynek megvan a maga nyelve, szokásai és intézményei. A klerikus-laikus séma szerint működő egyházat a 2. Vatikáni zsinat tette kérdésessé. A zsinati atyák visszautasították azt a tervezetet, amely először a hierarchiáról, majd a hívekről tárgyalt. Az egyház mindenekelőtt mint „Isten népe” határozható meg, s csak ezután lehet szervezetéről beszélni. így volt ez az egyház első századaiban is. A fölszentelt szolgák — püspökök, papok, diakónusok — a közösségben és nem afölött voltak. Szent Ágoston hangsúlyozta: vobis sum episcopus, vobiscum christianus (számotokra püspök vagyok, de mindenekelőtt veletek együtt keresztény vagyok). A „papi” egyháznak mai struktúrája nem egyezik meg azzal a képpel sem, amely az Újszövetségből elénk tárul. Homályban marad az az alapvető igazság, hogy a Szentleiket minden keresztény megkapja. Az egyház olyan társaság, amely Krisztusra épül. Ő apostolainak és azok utódainak adja át hatalmát, de ezek szolgálata csak az egyházból kiindulva érthető és nem fordítva. A klérus szerepe, hogy szolgálja az evangéliumot és beteljesítse az Isten országa szentségét. Tehát teljes egészében szolgáló egyházról van szó. Az egyház emberekből áll, akik tudják, hogy küldetésük van: egységben élni és hirdetni a Jézusban kinyilatkoztatott örömhírt. — Azonnal látjuk, hogy nem a szerepek és feladatok szétosztása, mégkevésbé a hierarchia kialakítása az első, hanem „mi” vagyunk azok, akiket a Lélek formált, s tudjuk, hogy Krisztus teste vagyunk és közösen imádjuk az Atyát. 250
