Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 4. szám - Koncz Lajos: A meditáció mai igénylése
A meditáció „találkozási" tartalma Következő kérdésünk: Miről meditáljunk? Mi érdemes arra, hogy „találkozzunk” vele, mert képes emberségünk gazdagítására, teljesebbé tételére?! összefoglalólag a felelet: a kozmosz, a természet, az emberi együttélés és a saját énünk-életünk. Az első területről — a természet-meditációra kifejező példák találhatók K. Tilmann már idézett könyvében.’0 A víz, föld, tűz, a mindenség, csillagos ég, egy táj — mind alkalmas meditációs téma. Részletesen elemzett példája a levegőt idézi. A levegő, mint emberi lélegzés, életünk feltétele, lelkiállapotaink tükrözője a felindulásban, örömben, riadalomban, pihenés idején; a levegő, mint a fénysugarak megtörő közege, a hajnal és naplemente színeinek varázslója; a levegő, mint hang és beszéd, a muzsika és az emberi kommunikáció közvetítője; hordozza az ég madarait, a repülő gépóriásokat, és hozza az esőt. A levegő, mint fuvallat, szél, vihar és orkán, mint a Szentlélek jelképe stb. A görög és héber nyelvben egyébként a lélegzet és a szellem-lélek fogalma egyazon szóval fejeződnek ki (pneuma, ruahl), ahogyan a magyarban is azonosságot mutatnak. (A meditáció praxisa szempontjából ráirányítja figyelmünket a mély kapcsolódásra — a test és lélek, a lélegzés és szellem világa között!) ... Az előbbi eszmélkedés kapcsán joggal felmerülhet a vád, de legalábbis gyanakvás: dehát ez nem ugyancsak okoskodás, gondolatfűzés, szavakba-foglalás stb.? Nos, amit egy tanulmány csinálhat, szükségképp csak gondolati reflexió lehet egy dolog fölött; jelen esetben elmélet, információ és példa-nyújtás — gondolati szinten — az elmélkedésről. A valóságban — akár természeti tárgyú, vagy bármilyen tartalmú meditációról van szó, az sokkal intuitívabb, közvetlenebb, spontánabb, a valóságot egyszerűbben megragadó, arra ráfeledkező, azzal azonosuló és főképp „gondolat”-mentesebb kell legyen! Ezért is ajánlja minden meditációs eligazítás: minél képszerűében látni, eszmélkedni; a szavakkal összefüggő elmélkedés után jöjjön a képekhez és szimbólumokhoz kapcsolódó meditáció; sőt egész pontosan (ez is a keresztény aszketika-misztika tárházából való kifejezés): jöjjön a szemlélődés!... További termékeny terület a meditáció számára az emberi világ: környezetünk és embertársaink ilyetén belső integrálása életünkbe és személyiségünk egészébe. Micsoda áldás származnék abból, ha például szülők és nevelők meditálnának gyermekeikről, vagyis meditativ módon el tudnák fogadni a rájuk bízottak egyéni és egyedi egzisztenciáját. Nem Jellem-analízisről van szó, ami a maga helyén persze hasznos, hanem minden szétszedés és boncolgatás-értelmezés nélkül a más egyéniségének intuitív tudomásulvételéről és befogadásáról a magunk életébe. Milyen sok helytelen és téves ismeret, feltételezés, előítélet, görcs, beidegződés és projekció oldódna, ami az igazi kontaktust addig akadályozta. Ugyanez a meditativ eszköz és magatartás mennyi családi, házastársi feszültséget és kínlódást tudna megoldani, sőt megelőzni. Az ember titok, minden ember az, még a saját maga számára is. Mennyivel megnő e titokszerűség egy másik ember színe előtt! Ezt csak azzal az el- fogadható-integráló nagylelkűséggel lehet feloldani, amihez az út a Szentírás titokzatos „megismerésében” nyílik, a szellemi-lelki appercepciótól a teljes testi-lelki eggyéválásig, az életközösségig. (A Biblia számára a megismerés nem elvont tudás, hanem életszerű, közvetlen egzisztenciális kapcsolódás!) S ugyancsak egy szentírási analógia segíthet a szeretet hanyatló időszakaiban is. A Bibliában ui. az emlékezés nem egy lezárult múlt feletti borongás, vagy meddő nosztalgia. Az emlékezés nemcsak felidézi, de megidézi a múltat, felújítja és jelenvalóvá teszi annak szépségét és erejét. Nos, a korábbi közös élmények, boldogság és harmónia meditációja erősítheti a gyöngülő jelent az emberi kapcsolatokban.'1 Komoly élet-érték profitálható az embertársainkról való meditációban. Barátok, ellenségek, munkatársak, idegenek épülhetnek így bele — elfogadólag, gazdagítóan az életünkbe, sőt a hivő és kinyilatkoztatás világában élő ember számára a mélyebb személyi kapcsolatokban, a szeretet misztériumában felragyog az Isten.12 De mielőtt erről a transzparenciáról beszélnénk, még egy fontos témakört kell megemlítenünk: saját életünk, mint meditativ anyag. Igen sok ember szenved a világon — betegek, öregek, talajtvesztettek —• az élet értelmetlenségének tudatától. Az öngyilkosságok szomorú statisztikája is bizonyítja ezt. És a hivők sem szükségképp mentesek olyasféle érzésektől, hogy tulajdonképpen csak elvesztegettük az életünket, képességeink nem bontakozhattak ki — sorsunk mostohasága folytán. A meditáció ezeket a tudati beszűküléseket is képes feloldani. Fel tudja idézni az emlékezet csodálatos erejében (Szent Ágostonnak erről is felejthetetlen sorai vannak!13) életünk és pályánk vigasztaló emlékeit is: a gyermekkor, családi élmények egy önfeledt óráját, ifjúságunk örömeit, vagy más szerencsés életmozzanatot. A negatívumok, tehertételek, sorscsapások, balszerencsés lépéseink, hibáink, erkölcsi gyönge- ségeink „feldolgozása” is megtörténhet a meditációban, és a sötét pontok közt kirajzolódhat egy titokzatos kéz céltudatos irányítása. De mindenképpen feltűnik az értünk emberré lett Isten vigasztaló alakja. Krisztus élete — emberileg ítélve — tökéletesen meghiúsult. 211
