Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 4. szám - Belon Gellért: Urunk Miatyánkjai
Jöjjön el a Te országod A második kérés Isten országának eljöveteléért van, ami nem más, mint „igazságosság, béke és öröm a Szentiélekben” (Rám 14,17), s ami után vágyakozókat éheseknek és szomjasoknak nevezi maga Jézus is (Mt 5,6). De már Izajás a megváltásra vagyis Isten országára várakozókat „szomjazók”-ként hívja az élet vizeihez (Iz 55,1). Maga Jézus sem nevezi másként a rá várakozókat (Jn 7,38). És a Jelenések könyvének fölséges záradékában ismételten halljuk a fölszólítást: „Aki szomjazik, jöjjön. Aki kívánja az élet vizét, ingyen igyék” (Jel 22,17). — Ami a szomjúságban emberi képet kap, azt fogalmazza meg Szent Pál: „Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását... Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet együtt sóhajtozik és vajúdik mindmáig. De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a lélek csíráit, sóhajtozunk és várjuk a fogadott ifjúságot..." (Rám 8,19). — Jézus a kereszten ezt mondta: „Szomjazom.” De — mondja Máté — amikor megízlelte, nem akarta meginni a fölkínált italt (Mt 27,31). Nyilván ő volt akkor legtávolabb az Isten uralmának megnyilvánulásától. Most mutatkozott meg, mit jelent az, hogy „Az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot vett föl, kiüresítette magát” (Fii 2,6). Átérezte minden igazságra, igazságosságra, örömre és békére szomjas ember gyötrelmét és sóvárgását. És csak ennyit mondott: Szomjazom! Egy biológiai hiányérzetbe süríti bele az Isten országára várók sóvárgásait. Sokszor milyen rejtett utakon fakad ki az evilágtól űzött ember szívéből az Isten után való vágyakozás! A fölismérhetetlenségig el tud torzulni a kínban elgyötört ember lelke mélyéről feltörő kiáltás vagy sóhaj, amikor az igazságtalanságból, az élet örömtelensé- geiből és békétlenségeiből az Isten országának kegyelmeit hiányolva jajdul föl. A szenvedő ember éppen azáltal, hogy fájdalmában tiltakozik, véres vallomást tesz amellett, hogy van s kell lennie egy világnak, ahol „nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem ve- sződség” (Jel 21,4). Jézus „szomjazom"-jában benne égett a „Jöjjön el a Te országod!” Legyen meg □ Te akaratod Isten teremtő akaratába belenyugodni nem jelent különöset Akarni az életet, az élet kifejtését, fényét és boldogságát, hozzájárulni a világ fejlődéséhez, annak boldogulásához, —■ ez min'd a Teremtő Isten szándékában van. De amikor Isten kezd egyenesen írni görbe betűkkel, amikor meg akarja mutatni, hogy „Istennek a balgasága bölcsebb az embereknél, és Istennek gyöngesége erősebb az embereknél" (iKor 1,25), akkor áll próba elé a lélek. Amikor Isten meg akarja mutatni, hogy nemcsak élettől származhat élet, hanem a halálból is lehet életet fakasztani, és nemcsak e világ építő erőivel lehet az életet gazdagítani, hanem az ellenerőket is be lehet kapcsolni a magasabb élet szolgálatába, akkor hívja ki az embernek az isteni akarathoz fonódó állásfoglalását. A kereszten Jézust elárasztották az élet negatív erői. Ott tombolt körülötte és rajta minden emberi és ördögi gonoszság. Jézus — mikor a zsoltár szerint ezt mondja: „A víz már torkomig ér, és belesüllyedtem a mély iszapba, lábam nem talál talajt” (Zsolt 69. 3.) — „hangosan kiáltott: Atyám! kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23,46). A gyermek a tanító, a beteg az orvos, a kegyelmet kérő sértő a sértett kezére bízza önmagát. így Jézus a világot átfogó erők birtokosára és a történelmet irányító hatalom, vagyis Isten atyai kezére bízta magát. Szebb, jobb és közvetlenebb ima nem hangozhatott el az első Miatyánk kiegyensúlyozott és fogalmazásában is tökéletes kijelentésénél. De az teszi drámaivá, hogy ezt Jézus „hangosan kiáltva” mondta. A kiáltás távolságot tételez föl vagy ellenérzéseket, vagy pedig zajgó ellenhangokat. Lukács a kiáltás erejét még fokozottan kiemeli azzal a tautológiának ható hozzátétellel: „főné megalé” (=nagy hangon). Min kellett átkiáltania? A saját fölfokozott „megrendülésein” (Jn 12,27), és a Getszemáni kertben is jelentkező „remegésein és gyötrődésein" (Mk 14,33). Azon, amit mi isteni fölsége iránt nem merünk másként megnevezni, csak ahogy Ö nevezte meg: „Ne az én akaratom legyen” (Lk 22,42). Szinte félve kérdezzük: Mi lehetett ekkor Krisztusunk akarata?... De Jézus merte így fogalmazni, a sugalmazó Isten pedig merte szentíróval így leíratni, hogy az élet gondjaival és bajaival elborított embernek vigasztalására és útmutatására legyen. Mindennapi kenyerünk A kereszténységet sokszor érte és éri az a vád, hogy egyoldalúan a lélek dolgaival foglalkozik, elspiritualizálja az életet. Jézus mondását: „Ne aggódjatok életetek miatt!” — félreértették a kereszténységen belül és kívül egyaránt. Nem javította ki e félreértést az sem, hogy a hét leglényegesebb kérdés sorában első helyre tette Istennel kapcsolatos kéré201
