Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)

1977 / 4. szám - Belon Gellért: Urunk Miatyánkjai

seink után a Miatyánkba. De talán fölnyitja szemünket az, hogy a kereszt véres víziójában sem hagyta ki az élet fönntartásának gondját. Tartalékolt időt és erőt arra, hogy anyjáról gondoskodjék. Természetesen lehet ennek lelki értelmet is adni úgy, hogy az egész emberiséget Anyja gyermekévé tette. De az a mondása: „Nézd, az anyád!” (Jn 19,27) —, János fülében úgy hangzott, hogy Máriát „házába fogadta a tanítvány.”

Ettől kezdve a Jézust követőknek szeretteikről való gondoskodását imává tette az Úr. És mert a mindennapi kenyér keresése és a mindennapi emberi igények biztosítása családokban és közösségekben a munka zaja és mozgalmassága nélkül nem történhet meg, ez maga lesz és lehet imája az élet folyamában az élet zajától elborított és megtámadott embernek. Hiszen a kereszten nem szavakban imádkozott a kenyérért, de intézkedett...

Bocsásd meg vétkeinket

Az emberi életet nem lehet leélni irgalmazás nélkül. Elviselhetetlen lesz életünk, ha nem irgalmazással élünk az emberek között. Való vagy vélt jogainknak kikövetelése és százszázalékos behajtása bírhatatlanná teszi az életet, végnélküli viták, veszekedések és háborúk zajává változtatja a békés együttélésre rendelt életteret. A Miatyánkban Jézus ezt teszi a mindennapi kenyér gondja után az emberi élet tengelyévé: irgalmas légy, hogy neked is irgalmazzanak.

A kereszten az Úr Krisztus a lényeget ragadja meg, a kiinduló pontot: nemcsak megbocsát az ellene vétkezőknek, de ő esedezik: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek" (Lk 23,34). Igaz, hogy a keresztrefeszítés végeztével mondja ezt, de nyilván vonatkozik ez nemcsak a „bámészkodó nép"-re, hanem a halálos ítéletet kierőszakoló és a kereszt alatt „gúnyolódó” főtanács tagjaira is. Legalább is ezt kell gondolnunk, hisz szent Péter a kiáradó Szentiélektől sugalmazva beszédében Jézus igazságtalan halálára utalva így szól: „Tudom, testvérek, hogy csak tudatlanságból tettétek, amit tettetek; ahogy vezetőitek is” (ApCsel 3,17). Bár nem kétséges, hogy tudatos volt bennük a bűn. Hisz csak nemrég válaszolt a farizeusok kérdésére: „Csak nem vagyunk mi is vakok? — Ha vakok volnátok — felelte Jézus —■ nem volna bűnötök. De azt állítjátok: Látunk. Ezért bűnötök megmarad” (Jn 9,14). Mégis, valamit meg akar mutatni nekünk e véres kéréssel az Úr. Rá akar mutatni a minket körülvevő és bennünket kínzó bűn és a bűnös üdvtörténeti szerepére. Mint ezt szent Péter föntebbi beszédének folytatásában mondja is: „Ám az Isten így váltotta be, amit minden prófétája által hirdetett, tudniillik, hogy Krisztus szenvedni fog” (ApCsel 3,18). Szent Pál ezt röviden így mondja: „Vétkükből üdvösség fakadt... vétkük gazdagítja a világot...” (Rám 11,11). Ezzel azt fejezi ki, hogy a vétket nemcsak külsőleg kell szemlélnünk, hanem rá kell találnunk a mélyén jelentkező isteni titoknak, mely a vétek által is üdvöt képes és akar teremteni bennünk.

Csak így lesz érthetővé Jézus parancsa az ellenségszeretetről. És főleg az: „Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és minden rosszat rátok fognak” (Mt 5,11).

A próbatétel órá]a

A hatodik kérésben bevalljuk alázattal erőink határoltságát és kérjük az Istent, ne tegye ki lelkünket a kísértésnek. Az alázatot szinte alapvető paranccsá tette az Úr. A kicsik alá- zatoskodni tudnak. Csak a nagyok képesek az igazi alázatra. Egy igazán nagy tudós mindig alázatos, hisz a „docta ignorantia”-t vallja. Nagy szent Teréz komolyan elhitte, hogy menynyire nem szent.

Mindig tudatában kell lennünk, hogy az ember csak embernyire képes. Az viszont igaz, hogy az Isten megbecsülte az embert azzal, hogy emberfölötti eszményeket állított eléje. Azoknak, akik még az emberségre sem képesek, azt mondja: Olyan tökéletesek, olyan irgal- masok legyetek mint az Isten! (Mt 5,48; Lk 6,36) És tudatosan olyan eszményeket állít föl, amikről maga mondja: „Embernek ez lehetetlen, istennek azonban minden lehetséges" (Mt 20,26). Bárányként és minden fölszerelés nélkül küldi embereit a világ meghódítására (Mt 10,9; 16). Körülbelül így küldi a keresztényeket is tanúbizonyságtételre. És meghív bennünket tervének megvalósítására, hogy bemutassa: az erő az erőtlenségben lesz teljessé (2Kor 12,9).

Ez természetesen azt jelenti, hogy „testünkben folyton-folyvást viseljük Jézus szenvedését” (2Kor 4,10), és azt, hogy „vállaljuk gyalázatát" (Zsid 13,13). Ennek a megpróbáltatásnak a csúcsa az, amit már a próféta is borzalommal sorol el: „Bár a mi betegségeinket viselte., mégis Istentől megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott"

202