Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Udvardy József: Szent László hitvalló
olyan ütemben nyílt lehetőség arra, hogy a Dunától keletre is újabb püspökségek keletkezzenek. így Gyula legyőzése után alakult az erdélyi püspökség, Ajtony területének elfoglalása után pedig a Csanádi. A bihari püspökség alapítását leginkább szent Istvánnak tulajdonították, de van olyan nézet is, hogy Vata legyőzése után I. Endre alatt keletkezett.8 Tény az, hogy első főpásztoráról, Leodvinról akkor hallunk először. Amint szent László bevonta az államszervezetbe az ország keleti és déli részeit, új püspökségeket alapított, a meglévők székhelyét és területét módosította. — Elsőnek említjük a váradi püspökség alapítását. A pontos évszámot nem tudjuk, de megállapítható, hogy 1083 után történt.9 Ezután következett a rokoni kapcsolatok folytán a magyar korona alá került Horvátországban a zágrábi püspökség alapítása 1090-ben.10 A zágrábi püspökség alapításánál jelen volt Fábián, bácsi érsek is.11 Az új megnevezés nem azt jelenti, hogy bácsi érsekség is létesült volna, hanem Bács lett a kalocsai érsek második székhelye. Hogy a dél felé messze megnyúlt területet alkalmasabban kormányozhassák az érsekek, a székhelyet Bácsba tették át, amely akkor várispánsági székhely volt, sőt a 11. század közepén a bácsi ispán, Vid egyben a Szerémség ispánja is volt. A kolostor-alapítások között elsőnek említjük a somogyvári Szent Egyed apátságot; ezt követte Erdélyben a kolozsmonostori, Baranyában a bátai apátság létesítése. Szent László kezdte a Szent Jobb-i apátság alapítását is. A középkorban nagy kulturális és egyházi tevékenységet kifejtő titeli társaskáptalan alapítása szintén az ő nevéhez fűződik.12 Túl a külső egyházi kereteken, felmerül a kérdés, milyen volt a vallásos élet Magyarországon a 11. században, és mit tett szent László ennek elmélyítésére. — Erre nézve kevés forrás áll rendelkezésünkre, mert nem annyira a későbbi időkben íródott életrajzokat vesszük figyelembe, hanem inkább a korabeli megmaradt emlékeket. Ezek arról tanúskodnak, hogy a magyar kereszténység vallásos élete a 11. században nem volt egyforma. Mást láthatunk ott, ahol a kereszténység már szent István korában meggyökerezett, sőt —- legalábbis helyenként — a honfoglalás előtti kereszténység kontinuitása is hatott. Ez áll elsősorban Dunántúlra. Más volt a helyzet ott, ahol az államszervezés és ennélfogva az egyházi térítés későbben kezdődött, mert a szent István halálától szent Lászlóig terjedő zavaros idők a komolyabb térítő munkát hátráltatták. Az 1040-es évekről szigorú képet fest szent Gellért: „Ó fájdalom, milyen sokról tudom, hogy az ördög fiai, akikről nem beszélhetek. Ebben az időben nálunk vak indulattól felgerjedve ócsárolták nemcsak az isteni szertartásokat, hanem az egyházat, a papokat is, sőt magát Isten Fiát, Jézus Krisztust, a mi Urunkat. Soha nem hallott eretnekség: visszakövetelni a keresztény megholtak leikéért szokás szerint átadott adományokat. Ne gondold, kedves Testvér, hogy ez az üldözés és eretnekség kisebb a régieknél. Hitemre és az igazságra vallom, hogy erőszakkal bírták rá őket, hogy Isten papjaira tűrhetetlen hazugságokat szórjanak. Az ördög gonoszsága pedig megcselekedte azt az egyet, amire képes volt, tudniillik elragadta mindazt, amit Isten igéjéből tanítottunk az újonnan megkeresztelteknek."13 Szerencsére ez a kép nem volt általános és az idézeti szöveg folytatásából kitűnik, hogy Aba Sámuel környezetének és egyes vezető köröknek magatartása volt ez, akik — mint hallottuk — erőszakkal is elszakítottak egyeseket a kereszténységtől. A nép körében nálunk is elterjedt az ún. vita-evangelica-mozgalom, mely a 11. század nagy vallási megújhodási mozgalma volt. VII. Gergely reformeszméi, az új aszketikus irányok, a remeteszerzetesek megalakulása, a kolostorok reformjai Cluny szellemében, elindítói voltak ennek a mozgalomnak. Az új lelkiség nem zárkózottá kolostorok, vagy remeteségek falai közé, hanem intenzíven hatott a világiak körében is. A hivek maguk keresték fel a remetéket és a kolostorokat, hogy lelki vezetést kapjanak. Különleges helyzetük volt éppen e mozgalom kapcsán keletkezett megtérőknek, conversus-oknak. Ezek olyan jámbor világiak voltak, akik a kolostorok közelében telepedtek le és félmonasztikus életet éltek. Belőlük alakult ki később a szerzetesi laikus testvérek intézménye.14 A krónikák megemlékeznek e vallási buzgóságról. Bernoldus v. St. Blasien ezt jegyezte föl az 1091. évről; „Ebben az időben sok helyen virágzott a közös élet, nemcsak a papoknál és szerzeteseknél, hanem a világiaknál is, akik magukat és amijük volt, erre az életre ájtatosan felajánlották, úgy hogy ha nem is öltözetben, de érdemekre nézve egyenlők lettek az egyháziakkal. Lemondva a világi javakról az egyháziak szabálya alá állottak, hogy engedelmességük alatt közösen élhessenek és nekik szolgálhassanak. Ezt az életmódot Orbán pápa is helyeselte. A nők követték a férfiak példáját. A falvakban számtalan parasztleány lemondott a házasságról és a világról, szerzetesi módon élt valamely papnak irányítása szerint. Alemanniában számos helység népe egészen a vallásnak szentelte magát és az erkölcsök szentségében igyekezett egymást felülmúlni."15 Ez a vita-evangelica-mozgalom nálunk is terjedt. A szent László által 1092-ben összehívott szabolcsi zsinat foglalkozott a közösségi életet élő világiak ügyével is. A törvény ezeket „fratres kalendarum”-nak nevezi. E név valószínűleg onnan származik, hogy a hó elsején 139
