Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Kerényi Lajos: Útrakészen
csodát látnak a papi ellátás hatásában. — Kérem, napok óta fekszik, mint egy darab fa, semmire sem reagál, bármit mondunk neki, és most megmozdult az ajka. Hogy figyel! Beszél is! Mosolyog..., mit művelt vele a lelkiatya?!— Igen, mert a hozzátartozó mit mond neki? „üdvözöl a Jóska! Nézd, hoztam egy kis finom madártejet! Mid fáj?...’’ — Érdeklik is őt már ezek. Mély belső magányban tudatalatti szemlélődésbe merül. Hogy mit tesz ilyenkor? Ez a legmélyebb titok. Elhagyatottnak érzi magát? Vagy már megkezdte szemlélését az örök végtelennek? Ügy látszik, nagyon kell ilyenkor az a jó barát, aki felment, reményt ad. Jézust is angyal vigasztalta a Getszemániban. A kereszten pedig az „Istenem, miért hagytál el engem?” — szavára válaszolt az Atya, mert Jézus utolsó vonaglása már megnyugvást sugároz: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!" A LÉLEK KÉSZ, DE A TEST ERŐTLEN. Talán a végső esetekben érzékelhető leginkább a szellem valósága, ami „kikerekítette" a rendelkezésére álló anyagi részt, hogy megvalósítsa énjét. Sokáig segített ez a test a személyiség kialakításában, azután elkopott, mint a művész hangszere. Mégis, ez a már alig működő test olykor felülmúlja önmagát, még egyszer átragyog rajta az egész ember. — Egy fiatal asszony agonizál. Semmire nem reagált, még az injekciós tű szúrására sem. Pap ment hozzá. Ő fogta az egyik kezét, az ápoló nővér a másikat. A pap halkan a beteg fülébe súgta a bánat szavait, majd feloldozta és a szentkenetben részesítette. Ekkor már ott álltak az ágy körül betegtársai is vagy tízen. Elkezdték közösen mondani a Miatyánkot. S ekkor a haldokló megszorította mind a két kezet. Gyönyörű mosoly suhant át az arcán. A torz, percenként három-négyet lélegző test teljesítőképességét a szellem felfokozta. így mutatta meg, hogy „értettem mindent, boldog vagyok, hogy eljött hozzám, — eljött elém az Or, a szelíd Jézus." Mire a Miatyánk amen-jét mondtuk, pulzusa már nem vert többé. Feltétlenül szükséges, hogy a lelkipásztor mindenki számára hűen tolmácsolja az üdvözítőt. Ha nem katolikus a beteg, igen mélyen érinti a jó szó, jólesően mondja: — „Ó, hát egy Gazdánk van!" — Ha nem hivő a beteg, akkor is örül annak, hogy a számára mégsem közömbös paptól azt hallja: Bizonyára nyitott ember volt életében? Kereste a jobbat, a szebbet? Ugye, szereti embertársait? . . . Ú, igen! És azután a megértő emberi részvét és szeretet annyi mindent elrendez bennük, hogy felcsillan szemükben az a boldogság, ami Jézus szerint nyolc forrásból fakadhat. Beköltözik az Úr ezekbe az emberekbe ... és ez már az üdvösség. Igazi lelki béke váltja fel a kicsinyes félelmeket, az önző törekvéseket. — Egy fiatal ember kereste fel egyszer lelkipásztorát. — Elmondhatatlan köszönettel tartozom önnek! Apám most halt meg, de ön adta neki azt, hogy nyugodtan tudott meghalni. Életében sokat szenvedett, de mióta ön újra meg újra felkereste, minden másképp alakult lelki világában. — A lelkiatya előzőleg sokáig úgy érezte, hogy a közömbösnek látszó férfit nem tudja megközelíteni. Egy napon azonban teljesen leesett a lábáról. A pap akkor kötelességének érezte, hogy ismét odamenjen betegágyához. Nagy izgalommal próbálkozott. A beteg váratlanul átölelte és suttogva ismételgette: — Köszönöm, jól esik! — Igen, Ő maradt nekem egyedül. Hiszem Őt, csak Benne bízom már! — Talán sehol sem olyan kézzel foghatók a kegyelem útjai, mint a betegágyon, összehozott az élet egy magányos nagybeteggel, akit senki sem látogatott néhány idős barátnőjén kívül. Mikor elmentem hozzá, hiába beszéltem, nem válaszolt. Nézett rám, de úgy tűnt, hogy nem vett észre. Gondoltam, süket, hát mutogatni kezdtem. Nem figyelt, csak nézett. Ekkor a mellette fekvő asszony megjegyezte: Kérem, ez süket és vak. Tanácstalanul álltam ágya mellett, majd megfogtam a kezét. Ekkor megélénkült és rögtön szólni kezdett: Ki az, ki jött hozzám? — Tehetetlen voltam. Hogyan közöljem kilétemet. De ő átsegített a kétségen. Kérem, — mondta — tessék a tenyeremre írni nyomtatott nagy betűkkel. És én írni kezdtem: Pap vagyok. — Igen? Pap? — láthatóan örült. Kérdésemre, hogy milyen vallású, ezt válaszolta: Kérem, megkereszteletlen vagyok. — És hisz Jézusban? Hiszi, hogy Ő Isten? — Igen, természetesen. — Akkor mi akadálya annak, hogy megkereszteljem? — Semmi! — mondta — úgy vártam én ezt, de tőlem még soha senki nem kérdezte. — Meghatottságomban, biztonság okáért még ráírtam tenyerére a kérdést: Vízzel? — Igen, természetesen. Ott a súlyos betegágyon egyszerű, megható keresztelés történt. A kegyelem erejével a tenyér-érzékszervén keresztül egészen szokatlan és rendkívüli módon Istenre talált egy külvilágtól elzárt lélek. Gyógyító üzenetek Az élet határán a hivatását teljesítő lelkipásztor a gyógyító Orvostól kölcsönzi a szeretetet, az ígéretet, a felmentést. Komoly feladat röviden, lényegbevágóan megfogolmazni és átadni Jézust. Sokszor nincs idő, oly sok a beteg, meg azután fáradt az agyongyötört szenvedő. Ha a beteg keresztény, már ettől az üzenettől is felvidul: Az Úr Jézus üdvözletét küldi és 125
