Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Szennay András - Tomka Ferenc: Egyházi kisközösségek
b) A szektás elemek kizáiása Az E. N. visszautasítja azokat a szélsőségeket, amelyek megsértik az egyház egységét. — „Mikor jelentenek az egész egyház számára e bázisközösségek reménységet? — kérdi az E. N. — Ha táplálékukat Isten Igéjéből merítik s nem engedik magukat félrevezetni szélsőséges politikai törekvésektől. Ha őszinte engedelmességgel ragaszkodnak a helyi és egyetemes egyházhoz és annak pásztorához, és nem merül ki működésük a bomlasztó kritikában. Ha minden ember felé nyitottak, azaz nemcsak önmagukat tartják Krisztus igazi egyházának, hanem ellenkezőleg, meg vannak győződve arról, hogy az egyház más formákban is kifejezheti magát, mint az ő csoportjaik. Ha nem gondolják, hogy csak saját tagjaiknak kell hirdetni az evangéliumot, hanem napról napra növekszik felelősségtudatuk, hogy másokat is misszionálniuk kell.” — „Csak ha ezek a feltételek megvalósulnak, akkor töltik be- az egyházi bázisközösségek alapvető hivatásukat: azaz miután meghallgatták az evangélium üzenetét, a feléjük is irányuló evangélizációt, maguk is haladéktalanul az evangélium hirdetőivé lesznek." A bázisközösségek korunk egyházában a) Elterjedésük okai. —■ E kisközösségek nagyarányú elterjedése több okra és felismerésre vezethető vissza: 1. Szociológiai szempontból e kisközösségek létét elsősorban a társadalom minden szintjén tapasztalható növekvő kisközösség-igény okolja meg: a vágy az áttekinthető, a személyes találkozást és kapcsolatokat lehetővé tevő közösség után, melyekben a pluralista társadalom embere otthonra, melegségre, valódi személyes kapcsolatokra és ezáltal biztonságra talál. Ez az igény magyarázza meg a kiscsoportoknak (a csoportlélektan által ismételten elemzett) korlátozott létszámát is. A nagylétszámú közösség ui. éppen a keresett személyességet, az én-te kapcsolat elmélyítését nem tudja biztosítani. Minderre utal a pápai irat, amikor a kisközösségek létrejöttének okai között említi, hogy az általuk keresett közvetlenséget és életszerűséget „a nagyobb egyházi közösségek nem tudják biztosítani, különösen korunk nagyvárosaiban, ahol az emberek tömegei szinte névtelenül élnek egymás mellett”. Valóban, korunk társadalmában az elmagányosodás fokozódó panaszával találkozunk. Az ember már Arisztotelész szerint is „társas lény”, és elsősorban abban az életkorban keres magának szilárd emberi kapcsolatokat, amikor a vér szerinti családból kilépni vágyódik, de még nem alapította meg saját családját. (Jelenleg ált. a 16—25 éve kor között). Mi sem természetesebb tehát, ha épp a fiatalok között lép fel elsősorban az igény a meghittséget, közösségi igényüket kielégítő kisközösségek, csoportok alakítására. —2. Vallási szempontból a kisközösségek elterjedésének döntő oka az az utolsó évtizedekbe nagy erősséggel jelentkező elmélyülés-igény, amelyre utalva a pápa is ismételten az egyház új pünkösdjéről beszél. (Vö. TEOLÓGIA 1974./4.217.) — 3. Az elterjedést magyarázó okok között igen jelentős az a szemléletváltozás, amit a 2. Vatikáni zsinatnak Isten népe lényegi egyenlőségéről, közös küldetéséről való tanítása hozott létre. Ez egyik oldalról fokozta a világiak felelősségtudatát, másik oldalról pedig a papság rádöbbenését, hogy mindannyian „Istennek vagyunk munkatársai", világiak és papok együtt.7— 4. Jelentősen hozzájárult a bázisközösségek elterjedéséhez, hogy egyes országok, sőt földrészek püspöki karai már a pápai nyilatkozatot megelőzően is meghallották a kor szavát, észrevették az „idők jeleit”.8 — 5. Végül nagymértékben hozzájárult e kisközösségek elterjedéséhez a már meglévő csoportoknak tanúságtevő élete. A megélt szeretet tette őket vonzóvá sokak számára. Az egyházi elöljárók kellő időben észrevették ugyan, hogy e kisközösségek veszélyeket is hordozhatnak magukban, ugyanakkor azonban azt is jól látták, hogy megfelelő irányítás mellett az emberszeretet és apostoli buzgóság elmélyítő! lehetnek, s így valóban Isten szeretetének jeleivé válhatnak a világ számára.9 b) A bázisközösségek fajtái. — Bár e közösségnek vannak bizonyos közös jellemzői, valójában mégis sokféleség uralkodik közöttük. „A szinoduson hallott ismertetések alapján — írja a pápa — látjuk, hogy a bázisközösségek az egyházban mindenütt virágzanak, de egy- egy földrajzi térségen belül is eléggé eltérnek egymástól, hát még a különböző vidékeken”. — Valóban e csoportok között a lelki elmélyülés és elkötelezettség terén nagy különbségek vannak. Ugyancsak más-más képet mutatnak a közösségi élet megvalósításának és elmélyítésének vonatkozásában (a teljes vagyonközösségben élőktől a csupán hetenként találkozókig); alakultak azután család-csoportok, fiatalokból álló azonosabb és vegyes korosztályú közösségek. — Megkíséreljük, hogy bizonyos csoportosítást adjunk, hogy ezáltal is alaposabb képet nyerjünk e közösségek mibenlétéről. 1. Talán a legjelentősebb és minden földrészen spontán módon terjedő „ágai" e kisközösségeknek azok, melyek — a pápa szavai szerint — „azért születnek meg, mert tagjaik 120
