Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)

1977 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Szennay András - Tomka Ferenc: Egyházi kisközösségek

arra vágynak, Hogy teljesebb odaadással éljék az egyház életét vagy az emberi természetnek jobban megfelelő formákat keresnek... hogy megbeszéljék az Igét... vagy gyakorolják a testvéri szeretetet.” Az evangélium mélyebb élésének igénye általában minden bázisközösség jellemző vonása, mégis, e kisközösségek elsődleges célja és összetartó ereje éppen a Krisztussal való közösség és az elmélyülés utáni vágy. E közösségeket igen sok esetben egészen spontán hozta létre a Szentírás egyik-másik útmutatásának megdöbbentő komolyan vétele és megvalósításának vágya. Ezek között legismertebbek a karizmatikus valamint a lokolarini közösségek, és a legkülönbözőbb ima- és szentírásolvasó közösségek.10

2. Vannak azután olyan bázisközösségek, melyeknek egészen konkrét lelkipásztori szerepük és céljuk van. Ezekre utal a pápa, amikor azt írja, hogy vannak közösségek, amelyek „olyan keresztényekből alakulnak ki, akik a paphiány miatt nem élhetnek rendezett plébániai életet”. Ilyeneket elsősorban Dél-Amerikában és Afrikában találhatunk, bár a többi földrészen is erősen növekszik a számuk. — A brazil püspöki karnak az 1962—65 évre kiadott lelkipásztori terve a bázisközösségek kialakítását tűzte ki első célul, illetve azt, hogy az erőtlenné vált egyházközségi életet ilyen közösségek létrehozásával elevenítsék fel. A plébániák váljanak e közösségeket integráló egységgé. A többi latin-amerikai egyház is hasonló felismerésre jutott, majd 1968-ban a latin-amerikai püspökök közös konferenciája (CELAM) a lelkipásztorkodás fontos feladataként a bázisközösségek elterjesztését tűzte ki. így például Braziliában a 70-es évek első felében már kb. 40 000 kisközösséget tartottak számon. — Az afrikai püspöki karok külön konferenciát szenteltek a bázisközösségek ügyének. Kifejezésre juttatták, hogy a bázisközösségek a lelkipásztori munkát támogatják, a keresztény életet előmozdítják, ezért azokat a plébániáknak kell összefogniuk.11

3. Az európai és észak-amerikai bázis-csoportok sokkal tarkább képet mutatnak az előzőeknél. E földrészek országaiban az intézményes egyház elég későn figyelt fel a kisközösségek jelentőségére, feltartóztathatatlan szaporodására. Sajnos, több európai és északamerikai bázisközösség szembekerült az intézménnyel és komoly feszültségeket támasztott. Az is sajnálatos, hogy az illetékes püspöki karok nem kapcsolták be ezeket a lelkipásztori munkába, s így a plébániai, egyházi kereteken „kívül" kezdtek fejlődni. Az a nagyszámú bázisközösség azonban, mely nem a kontesztálásban jelölte meg úgyszólván egyetlen feladatát, jótékonyan hatott — ha olykor közvetve is — az egyházi életre. Tagjaik emberi és keresztény elmélyülése közvetve vagy közvetlenül jó hatással volt az egyházi élet megújítására és segítette a lelkipásztorok munkáját is. Ilyen összefüggésben említhetjük például a családcsoportokat,u a katekumenátus intézményével kapcsolatos bázisközösségeket,13 vagy azokat a kisközösségeket, amelyekben a betegek vagy testi fogyatékosok leltek „otthonra". — Az utóbbi években, a IV. Püspöki Szinodus óta az európai egyház is egyre nagyobb arányban integrálta a plébániai, lelkipásztori életben a kisközösségeket és a püspöki konferenciák egyre nagyobb mértékben támogatják e bázisközösségek létrejöttét.11

Gyakorlati megjegyzések a magyarországi lelkipásztorkodás számára.

E vázlatos áttekintés után szükségképpen fel kell tennünk a kérdést: mit jelent mindez a magyarországi lelkipásztori munka számára? — Egyszerűen lehetetlen, hogy szembe ne nézzünk a világviszonylatban és így hazánkban is egyaránt tapasztalható közösségi igénynyel és a vallásos elmélyülésre való spontán törekvéssel. Súlyos mulasztás lenne, ha nem figyelnénk fel a pápa tanitó-buzdító szavára, ha „illegalitásba” szorítanánk azt a törekvést, amelyek belső igényből forrásoznak, s amelyeket éppúgy nem lehet elfojtani, mint más közösségi törekvéseket (pl. baráti körök, munkaközösségek stb.. .).

A zsinatnak, a püspökök szinodusának és a pápai buzdításnak irányelvei számunkra is érvényesek. A korszerű lelkipásztorkodás minden szolid eszközét fel lehet és kell is használnia a magyarországi lelkipásztorkodásnak is. A lelkipásztori megújulás feltétele azonban éppen az egyházzal való egység. Ilyen értelemben — összefoglalva az Evangelii nuntiandi legfontosabb idevágó gondolatait — azt kell mondanunk:

Nem helyeselhetjük, ha egyes lelkipásztorok, papok úgy próbálnak új utakat keresni, hogy nincsenek tekintettel az egyházi hagyományra, előírásokra vagy a rájuk bízottak lelki fejlettségére. Ugyanakkor azonban a 2. Vatikáni zsinattal sürgetnünk kell, hogy a lelkipásztorok — egységben az egyetemes egyháznak és főpásztorainak irányelveivel — keressék a lelkipásztorkodás új útjait és módszereit. — El kell utasítanunk azoknak a kisközösségeknek magatartását, amelyek szembefordulnak az intézményes egyházzal, püspökeikkel vagy a helyi plébánosokkal, lelkipásztorokkal. Viszont helyeselnünk kell a kisközösségek létét, ha egyházi elöljáróikkal egyetértésben élnek. Egyúttal fel szeretnénk hívni a plébánosok, idősebb lelkipásztorok figyelmét arra is, hogy a pápa és a világegyház püspökei e kiskö121