Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - A vasárnap megszentelése
hogy „a megoldási erőfeszítéseket sokszor éppen a még fennálló jogi viszonyok gátolják, amelyek semmiképp sem a dialogikus, — párbeszédet folytató —, hanem inkább a legalisztikus, a hatalmi Egyházat tételezik fel.” Az alapvető reform kérdésében utalunk itt Johannes Neumann tübingeni egyház- jogász munkájára, aki az Egyház teológiai szemléletéből kiindulva konkrét javaslatokat tett a hivatalos Egyház tanítási eljárásának módosítására. Többek között ezt írja: „Nem arról van szó, hogy a mai irányzatoknak megfelelően minden tanítást leegyszerűsítsünk és tetszetősebbé tegyünk. Nem is akarunk az olcsó közönyösség, vagy a bizonytalan indifferentizmus mellé csatlakozni. Vannak világos határok, amelyeket a lényeg elvesztése nélkül nem lehet átlépni. De vannak olyan határok is, amelyeket át kell lépnünk ahhoz, hogy az Egyház valóban Krisztus közössége maradjon. Hogy hot vannak ezek a határok ... ezeket a kérdéseket még sem a tanítóhivatal, sem a dogmatika nem tárgyalta .. A kérdéssel kapcsolatban már évekkel ezelőtt alapvető gondolatokat közölt Kari Rahner előadásaiban (amelyet összefoglalt a Schriften zur Theologie IX. és X. kötetében), ahol a konkrét események esetlegessége felett a történelmi folyamatot hangsúlyozta, összefoglalóan így ír: „Az egyházi tanítóhivatal formális tekintélyét csak a képviselt ügy belső meggyőző ereiénél fogva tudja megőrizni és hatékonnyá tenni. Ezzel a tanítóhivatal saját formális tekintélyének jelentőségét nem teszi feleslegessé, hanem inkább megalapozza azt a követelményt, amely szerint tanítói tekintélye egy megelőző igazságon alapszik. Így az egyes tanított igazságok sohasem lehetnek elszigeteltek, hanem csak a keresztény hit egészének összefüggésében tekinthetők hitigazságoknak.” — Sajnos, Rahnernek ezek az alapvető kezdeményezései nem alakultak ki rendszerré, alkalmazható módszerré. És ennek nem a túl sok, hanem inkább a kevés teológia az oka. Ma egyre biztatóbbak a jelek arra, hogy az Egyház végérvényesen búcsút mond „az inkvizíció korszakának”. Tudjuk, hogy az inkvizíció inkább a szorongásnak, a félelemnek, mintsem a hit erejének volt a jele. A vélt dogmatikai-kánonjogi akadályokat éppúgy, mint a progresszivista barrikádokat egyaránt fokozatosan le kell bontani. És amilyen fokban ez sikerülhet, olyannyira növekedne a bizalom, erősödne a hit Isten egész hívő népében. Sz. A. A VASÁRNAP MEGSZENTELÉSE Mialatt a szakteológusok a keresztény erkölcsi normák újraátgondoiását és korszerű elmélyítését kutatják, azalatt ebben az átmeneti időben méq sokan „eshetnek áldozatául" a túlbuzgóságnak, vagy a szabályok merev értelmezésének. Bár a jóhiszeműség bizonyos mértékiq mentesítheti a tettet, vagy a helytelen szabálymagyarázatot, már kevésbé mentesít a visszatetsző példák káros következményeitől. A kérdés szemléltetésére szeretnénk néhány ismétlődő esetet felidézni. — Egyik vidéki városkában vasárnap egy kislány bánatosan ül játékai között és mintha mondogatna magában valamit. Anyja észreveszi és rászól: Mi bajod, miért nem játszol? — Imádkozom érted, nehogy valami bajod legyen I — Ez szép, de miért éppen ma, amikor itthon vaqyok és látod, készítem apádnak, testvéreidnek a tiszta holmit és a jó ebédet? — Hát éppen ezért! — böki ki a gyermek. A tisztelendő atya azt mondta a hittanórán, hogy az apák, anyák halálos bűnben vannak, amikor vasárnap dolgoznak. Ha akkor meghalnának, elkárhoznának. Ezért most úgy félek! — Honnan veszed ezt a butaságot? Hát nem értetek csinálom szeretetből? Tudod, hétköznap olyan fáradt vagyok, amikor este hazajövök. Apu is csak most tudja elhozni egész hétre az olajat a fűtéshez. — De bizony, a tisztelendő úrtól hallottam. Te mondtad, hogy jól figyeljek, mert ott megtanulom az Isten parancsát! — de akkor már teljes erővel zokogott az érzékeny lelkű kislány. — Nedves őszi vasárnap. Az apa hajnalban felkel, megeteti az állatokat, befogja a lovat, siet ki a földre. Mindenki, még a bejáró gyáriak is ott lesznek segíteni, mert elpusztul a répa, az évi cukortermés, ha nem szedik ki együttes erővel a földből, -r— Az apa nézi, hogy a fia csak tovább fekszik az ágyban. Délben is hiába várja az ételt. A gyerek nem jön, a felesége a beteg anyjához ment. Este hazatérve látja, hogy a csirkék még a fákra is felültek, a tyúkok a homályban kifutnak, — ezek még éhesek. — Mi lelte ezt a gyereket? Hiszen ez az ő dolga, csak nem beteg? — A gyerek azonban bent olvas a konyhában és almát rágcsál. — Mi van veled fiam, miért: 66
