Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)

1976 / 1. szám - FIGYELŐ - Jelenits István: Szombat, vasárnap

intézkedik, hogy ezt a napot az Izrael földjén tartózkodó idegennek is meg kell tartania. ,,A húsvéti vacsorán idegen nem vehet részt, ha csak nem vállalta a köriilmetélkedést, és beavatást nem nyert a judaizmusba. De az idegen megülheti, sőt a törvény előírása szerint köteles is megiilni — akkor is, ha nincs körülmetélve — a szombatot. E jelentős különbség magyarázata az, hogy a körülmetélés nemzeti jel, a szombat egyetemes”0.

E rövid tanulmányban nem követhetjük a szombat teológiájának és praxisának fejlődését nyomról nyomra a kezdetektől Jézusig. Csak jelezzük, hogy a szombati előírásokat említik a legrégibb prófétai iratok is, s hogy az a (kétféle) teológiai motiváció, amely idők során a szombathoz tapadt, nem másította meg a szombat-teológiának kikövetkeztethető ősi tartalmát, inkább színezte, kibontotta.

Szólnunk kell azonban arról, hogy a szombat történetében igen nagy átalakulást hozott a fogság kora. Egyfelől megnőtt a szombat jelentősége. Templom híján Izrael többi ünnepét nem lehetett megülni, így a szombat megtartása lett legfőbb, rituális szempontból egyetlen jele annak, hogy valaki Jahve népéhez tartozik (Ezek. 20, 12.20). Másfelől idegen környezetben nehezebb volt a szombati nyugalmat megtartani. Ettől az időtől kezdve mind pontosabbá, s meglepő módon mind szigorúbbá váltak a szombatra vonatkozó előírások. A nehézségek növekedése ugyanis nem vezetett a szabályok enyhítésére, inkább az elszántságot fokozta.

A szombat megélésével kapcsolatos változásokat világosan tükrözi például Deu- tero—Izajás könyvének egyik mondata: „Ha óvakodsz attól, hogy szombaton ide-oda menj és a hasznot hajhászd szent napomon; ha a szombatot gyönyörűnek nevezed és az Úrnak szentelt napot dicsőségesnek; ha megtiszteled azzal, hogy tartózkodsz a jövés-menéstől és a mihaszna beszédtől: akkor boldog leszel az Urban; és élvezni fogod atyádnak, Jákobnak örökrészét” (53, 13—14). Ez jelzi a gazdasági átalakulást: nem a mezei vagy a kézműves munkát tiltja többé, hanem a kereskedést is. Jelzi a körülmények átalakulását: itt nem egy zárt életközösségben élő nép ünnepi gyakorlatáról van szó, amelynek meg nem tartóit egykor ki lehetett közösíteni, hanem egyéni erőfeszítésről, amelyet külön jutalom reménye motiválhat. De kifejeződik itt a teológiai szemléletváltás, hangsúlyeltolódás is: a szombat többé nem a föllélegzés napja, az ember Isten közelében való megpihenésének jókedvű ünnepe, hanem szent nap, amelyet „tisztelnie” kell annak aki Jahvet n?m akarja magára haragítani.6

Ebben az időben s kivált a fogságot követő restauráció idején már érezhető a veszedelem: ,,a szombat elveszti eredeti vidám jellegét"7. Hősiességben nincs hiány. A makkabeusi harcok idején azok, akik a templom és a törvény védelmében fegyvert fogtak, annyira tisztelték a szombatot, hogy eleinte inkább a halált vállalták, minta szombati nyugalom megszegését: fegyvert sem fogtak, menekülni sem voltak hajlandók szombati napon (1Mak 2, 29—38; 2Mak 6,11; FI. Jós.: Antiqu. 12,274). Jézus korára épp ez a hősiesség torzította embertelenné azoknak az előírásoknak, emberi hagyományoknak tömkelegét, amelyekkel a törvénytudók a szombatot körülvették. A rabbinisztikus irodalomnak s a qumráni szabályzatoknak szombatra vonatkozó vitáit, előírásait tisztelet nélkül nem szabad, de megdöbbenés nélkül nem lehet tanulmányozni. Hillel és Sammaj tanítványai közt hírhedt vitatéma volt, hogy szabad-e megenni azt a tojást, amelyet szombaton tojt a tyúk. A qumrániak szabályzata szerint szombaton lehetőleg még nagyobb szükségének elvégzésétől is tartózkodjék a jámbor ember. Nevetség, fölháborító vagy riasztó embertelenség, ha „kívülről” nézem, a hősiesség fintorrá merevedő gesztusa, ha a történelem folytonosságában veszem szemügyre. Már-már eszeveszett hűség a „távoli széphez, amit egy eszme kimért".

Nem csoda, hogy a szombati nyugalomnak törvényét, gyakorlatát a hellenista-római világ gúnnyal, megvetéssel és gyanakodva szemlélte. Még Seneca is visszhangozza azt a közkeletű vádat, hogy a szombati nyugalom a renyheség megdicsőítése9. Érthető, mégis megdöbbentő paradoxon: az egyetemesnek szánt s valóban az emberiséq számára őrzött ünnep elkülönítő jellé válik, s a nemzetek megvetését hívja ki.

Ilyen körülmények között lépett föl Jézus — többek között az izraeliták szombati gyakorlatának kritikusaként is. E. Lohse megállapítása szerint „a Jézusra vonatkozó hagyomány legmegbízhatóbb tényei közé tartozik az, hogy nemcsak a Jézus-alapította közösség, hanem maga Jézus is ellentétbe került a judaizmusnak szombatra vonatkozó előírásaival"9.

A szinoptikus hagyományban elsősorban Márk két elbeszélése vonja magára figyelmünket (2,23—28: a tanítványok kalászt tépnek szombaton; 3,1—6: Jézus szombatnapi gyógyítása). Ezeket a történeteket Lukács és Máté is átvette. Lukács kívülük elmondja még két szombatnapi gyógyítás történetét Máté a Márkban található szöveget bővíti egy szentírási hivatkozással és egy Jézus- logionnal (12,11). Ez utóbbit Lukácsnál is megtaláljuk a két újonnan közölt gyógyítócsoda történetében (13,15—16; 14,5).

Ezeket az elbeszéléseket s a beléjük ékelt loqionokat E. Lohse szigorú formatörtéaptr