Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)

1976 / 1. szám - FIGYELŐ - Jelenits István: Szombat, vasárnap

vizsgálatnak vetette alá. Az elsőt „Gemein- debildung"-nak találja, mindenesetre a korai, palesztinai keresztény közösség örökségének, amely áttételesen bemutatja, hogy Jézus tanítványai Mesterükre hivatkozva megszegték a szombatra vonatkozó előírásokat (az elbeszélés szerint Jézus életében is, de húsvét után bizonyára még inkább)10.

A szombati gyógyításokról szóló elbeszélések történeti megbízhatóságát akkor van okunk kétségbe vonni, ha csak járulékos elemként, „tódításképpen”, esetleg csak utólag kerül szóba az, hogy az említett gyógyítás éppen szombaton történt. A Márk evangélium említett elbeszélésében azonban nem ez a helyzet. A történet csattanója itt egyértelműen az, hogy Jézus szombaton egy zsinagógában a rá rosszindulattal figyelő írástudók szeme előtt meggyógyít egy elsorvadt kezű embert. Ezt a fordulatot semmiképpen sem választhatjuk le az elbeszélésről, nem tarthatjuk utólagos stilizálás eredményének.

Amikor arról olvasunk, hogy Jézus szombatnapon gyógyított, s hogy Izrael vallási vezetői fölháborodtak emiatt, nemigen értjük egyik felet sem. Álmélkodunk azon, hogy egy-egy csoda színe előtt hogy nem oldódott föl az írástudók ellenállása, egy — végül is merőben formális — szempont miatt miért zárkóztak el Jézus csodatevő hatalmának kellő méltatásától. Másrészt azon is ámulunk, miért tett Jézus mégis szombaton csodá(ka)t, újra meg újra megsértve az illetékesek érzékenységét s kitéve magát a legsúlyosabb vádaknak, sőt a halálveszélynek (Mk 3,61).

A zsidó vallási vezetők magatartását jobban megértjük, ha gondolunk a szombatra vonatkozó gyakorlat hitvallás-jellegére. Az írástudók nem ok nélkül okoskodtak így: ami a szombat megsértésével történik, nem lehet Istentől való.

Jézus megértéséhez viszont a szinoptikus evangéliumokban olvasható jézusi logionok elemzésével találhatunk utat. Ezek közül a Mt 12,11-ben és a Lk (13,15—16) 14,5-ben olvasható a Quelle-ből való. Ösiségét két meggondolás is bizonyítja. Egyfelől a szöveg- változatok közt mutatkozó eltérést egy arám eredeti föltételezésével lehet megmagyarázni. Másfelől meg a szigorúbb s általánosabb törvénymagyarázat szerint a gödörbe esett állatot szombaton nem szabad kimenteni: az evangéliumban található hivatkozás csak Galileában számíthatott egyetértésre, ahol lazábban értelmezték a törvényt és emberségesebbek voltak a szokások: Galilea viszont Jézus szűkebb hazája, tényleges működésének legelső és legfőbb terepe.

Mármost ennek a jézusi mondatnak kulcsa a bevezető néhány szó: „közületek ki ..." Jézus részietezetlenül egy teológiai szempontból igen-igen jelentős analógiát állít föl:

amint ti szeretitek, féltitek a barmotokat (a fiú arám megfelelője egy betű eltéréssel azonos a barom jelentésű arám szóval!), még a szombati tilalom idején is kimentitek a gödörből ; úgy szereti, félti Isten az embert, és én Isten szeretetének követeként — kinyilal- koztatójaként mentem ki őt a bajából. (Hasonló analógiát találunk másutt is, pl. a kérő imádságról szóló evangéliumi fejtegetésben: Mt 7,9—11; Lk 11,11—13 — ez is a Logien- quelle-ből való!)

Egy másik szombatra vonatkozó mondatot egyedül Márknál olvashatunk: „A szombat van (pontosabban: lett) az emberért, nem az ember a szombatért” (2,27). Ehhez hasonló mondást találtak a farizeusi törvény- magyarázatban is: ,,A szombat adatott nektek, nem ti a szombatnak"11. Jézus állásfoglalása két vonatkozásban is messze túlmegy ezen a farizeusi törvénymagyarázatcin. Simeon rabbi csak közvetlen éietveszedelem esetére alkalmazta azt az elvet, amelyét megfogalmazott, Jézus viszont általában jelentette ki, hogy „az ember és annak szükségletei előbbre valók a szombatot szábá- lyozó törvényeknél. Az ember előbb került ki Isten teremtő kezéből, mint a szombat. Igái: az is a Teremtő ajándéka, s azért elvileg érvényben marad. De kérdésessé válik a törvény föltétien kötelező ereje. Mert a főparancs a felebaráti szeretet”12. Ilyen értelemben pótolhatta Máté ezt a Márknál található mondatot a szeretetparancsra utaló ószövetségi hivatkozással. A Jézus szavában megjelenő tágasságnak másik fontos jelére Grundmann hívja föl a figyelmünket. Simeon rabbinál a közösség kerül a szombat fölé, a mondat többes szám második személyben szól. Jézus az egyénről beszél. Az egyén önkényének veti alá a szombat megtartását? Azt nem, de az egyén életét, szükségleteit is fölébe helyezi a szombati nyugalom törvényének13.

„Az emberfiának hatalma van a szombaton is” (Mk 2,28 és párh. helyek). Ennek a mondatnak jézusi eredete és eredeti értelme körül sok vita dúl. Értelmezését illetően fölmerült az ötlet, hogy az „emberfia” itt eredetileg egyszerűen embert jelenthetett. Csakhogy Márknál már világosan Jézus az emberfia: a mondat parallelje ugyancsak róla elhangzott a 2,10-ben („az emberfiának hatalma van a földön a bűnök megbocsátására”)14. Jézus egész tanító magatartásából is az látszik valószínűnek, hogy épp magának igényelte a szombat módosításának jogát, nem bízta „az ember” szabad megítélésére, hanem azt kívánta, hogy övéi e tekintetben is azt tegyék, amit tőle láttak, s az ő „hatalmától” fölszabadítva járjanak „királyi törvényének” útján (vő. Jak 2,8).

„Jót vagy rosszat szabad-e tenni szombaton, életet menteni vagy veszni hagyni?”

58