Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 1. szám - FIGYELŐ - Gonda Imre: Tetteink és az evangéliumi erkölcs
nép ajkával tisztel, de szíve távol van tőlem (Mk 7,6). Ha így áll a dolog, akkor nem felesleges az objektív normára odafigyelni? — Nem, mert amikor a cselekvő ember tudását és szándékát végső és döntő tényezőként jelöljük meg, ebben bennfoglaltan már azt is állítjuk: köteles a cselekvő előbb megszerezni a szükséges, az adottságaihoz mért erkölcsi ismereteket, valamint kellően mérlegelni sajátos körülményeit. „Lelkiismerete mélyén az ember olyan törvényre bukkan, amelyet nem ő szab önmagának, de amelynek mégis engedelmeskedni tartozik." (GS 16) Legfontosabb feladatunk ezért a helyes lelkiismeret kialakításának elősegítése. (Vö: GS 41,43; Dignitatis Humanae 14.) Lássa meg, ismerje fel az ember az objektív norma igazi értékét, de egyben saját felelősségét is. Az ember egyéni döntései révén áll igazán Isten elé már itt a földön. Bár régóta elvként vallottuk: a lelkiismeret a konkrét, a végső norma, mégis mintha elhomályosította volna ezt az elvet a túlzott „objektivizmus", a „legalizmus”. Pedig csak így érthető a „legyőzhetetlen nem- tudás” esetében alkalmazandó elv: követni kell a lelkiismeret szavát, még ha el is tér az objektív normától, mert „ezzel még nem veszíti el méltóságát" (GS 16). Az is, aki — bár ismeri az objektív normát — de „szivében” mégsem képes belátni, hogy az lenne valóban számára itt és most Isten akarata, akkor dönt helyes módon, ha belső meggyőződését követi. (Vö. Róm 14,23) Sőt, „a Szentlélek belső személyes sugallata összeütközésbe kerülhet — időnként kerül is — a külső törvényhozással”, hiszen a törvények nem tudják a valóságot egészen átfogni, és a törvényhozók sem n legtökéletesebbek minden tettükben. Ilyenkor „elsőbbségben kell részesíteni a Szentlélek sugallatait”.29 Mindenesetre nem könnyel- műsködve. nagyon is komoly megfontolás után „az evangélium szellemével kell átitatni ezt a folyamatot, és meg kell óvni a hamis önállóság minden változatától", mert fönnáll a veszély, hogy ha nem a Lélek szava, akkor „függetlenítjük magunkat az isteni törvény minden előírásától” s így „veszendőbe megy az emberi személy méltósága" (GS 41). Ezek a ritkább, rendkívüli esetek még jobban aláhúzzák az egyéni konkrét döntés fontosságát. Joggal mondhatjuk: ez adja meg a végső erkölcsi értéket egy-egy tett elbírálásánál. Természetesen a kiinduló pont az objektív norma marad. A körülmények jelentősége. — Bár a személyes döntés fogalma tulajdonképpen már magában foglalja az „itt és most" cselekvőnek egyéni, külső és belső szituációját is, mégis külön beszélhetünk a „körülmények” szerepéről a tettek értékelésében.30 Az emberek és helyzetek különbözősége ugyanis nem engedi meg, hogy szinte gépiesen, egyformán alkalmazzuk az objektív normákat minden egyes esetben. Jézus elmarasztalta a farizeusok és írástudók eljárását, amikor Mózes törvényeire hivatkozva nem vették figyelembe a körülményeket (vö. Mk 7,8—13). — Elítélte őket, mert bár előnyösebb helyzetben voltak, mint a Dél királynője, mégsem ismerték fel az igazi Bölcsességet (Mt 12,42). — A szegény asszony két fillérje értékesebb volt, mint a többiek adománya, — épp a körülmények miatt (Mk 12,41—44). Az első keresztényeket figyelmeztetni kellett: ami önmagában közömbös, mint például az áldozati hús fogyasztása, az a körülmények miatt (botrány, megtévesztés) tilossá lesz (1Kor 8; Róm 14). A körülmények jelentőségére mutat rá az ún. „epikia” = a méltányosság elve, amely a törvény betűje mögött az emberi törvényhozó szándékát keresi, főleg, ha a törvény szigorú értelmezése méltánytalanságot okozna valakinek. Az „itt és most” a cselekvő számára súlyosbíthatja vagy mérsékelheti az általános objektív normát, — ennek megfelelően mutatkozik meg hatása a tett értékelésében. A „szituáció" túlértékelésére azonban nincs alap! „Ami egyedi az emberben, nem szünteti meg azt, ami általános, ellenkezőleg: magába foglalja. Ezért az egyedi etikának csak az egyetemes normatív etika keretein belül van helye.”31 Az egyéni körülmények azonban távlatot is nyitnak: megláttatjak a keresztény ember számára azokat a feladatokat is, amelyeket az általános norma nem képes pontosan meghatározni.32 Gyakorlati következtetések Szem előtt tartva az objektív normák, <> körülmények és a cselekvő szándékának együttes hatását egy tett erkölcsi értékelésében, néhány következményre tüzetesebben is odafigyelhetünk. Az evangéliumi erkölcs nem ítélkezik, hanem irányít, segít. — Feladata, hogy parancsokkal, tanácsokkal, tilalmakkal utat mutasson az örök cél felé, nem pedig az, hogy az egyes ember fölött ítélkezzék, „önmagam fölött sem ítélkezem... Az Úr mond fölöttem ítéletet” (1Kor 4,3—5) — mondja az Apostol. Még kevésbé tudnánk mások fölött igazságosan ítélni; ezt csak Isten teheti, aki „a szívek szándékait is földeríti” (u. o.). Még a gyónás sem arra való elsősorban, hogy pontosan megállapítsa a bűnök nagyságát, hanem hogy szívbeli megtérésre segítsen.33 Különbséget kell tenni bűn és bűnös kö~ 46
