Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 1. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Homiliavázlatok a húsvéti idő 4. vasárnapjától Jézus Szíve ünnepéig
konkrét ismeretet szerezhetünk róla. Nemcsak úgy, ahogy magában van, hanem úgy, ahogy atyaságának megfelelően kitárul, leereszkedik, gondot visel, türelmet gyakorol és felemel. A Fiú az ő eszköze lett abban, hogy mindent maga felé fordítson. Isten a kinyilatkoztatásban nem üzent, hanem felénk fordult és kitárta bensejét. Istenben azonban nemcsak ismeret van. Nemcsak kimondja kilétét a Fiúban, hanem ezt az eleven képet szereti is, ráirányul egész akarata, szeretete: akarja magát, mint a legnagyobb értéket és minden lét forrását. Ez a belső szeretet is annyira eleven, hogy él, mint Szentlélek. S az Atya őbenne irányul egyúttal az egész teremtett világra. Őbenne fog át mindent szeretette! és mindent vonz maga felé. Ha a Fiú elküldése azt a célt szolgálta, hogy az emberekben tükröződhessék az Atya képe, akkor ezeket a képeket, a Fiú képmásait különlegesen át kellett fogni a Szentlélekkel. Itt van a magyarázata a Szentlélek elküldésének. Az apostoli igehirdetés így is látta keresztény mivoltunkat: a Fiú által a Lélekben utunk nyílt az Atyához (Ef 2,1 S). Ezért nem vagyunk idegenek és jövevények előtte. Csak a Szentháromság misztériuma alapján értjük meg, hogy a keresztény életbe való beiktatást, a keresztséget miért szolgáltatják ki az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. Ott kezdődik az isteni életbe való részesedés. Vallásos életünk mélysége attól függ, hogy mennyit fogunk fel a hitben ebből a misztériumból. Űrnapja (Kiv 24,3—8; Zsid 9,11-15; Mk 14,12-16. 22-26). A szövetség vére A Szentírással kapcsolatban állandóan emlegetjük az ó- és újszövetség könyveit. A mai szentlecke úgy állítja be Krisztus keresztáldozatát, hogy azáltal új és örök szövetséget hozott létre Isten és az ember között. A misében a kehely fölött minden alkalommal ismételjük Krisztus szavait, hogy ez a vér az új és örök szövetség vére. De vallásos tudatunkban nincs benne, hogy ezt a szövetséget magunkra alkalmazzuk, illetőleg, hogy ebben a szövetségben meglássuk az Istennel fennálló kapcsolatunk kifejezését. Az ószövetségi könyvek tanúsága szerint ez a fogalom az akkori vallásosságban sokkal elevenebb volt. Ők érezték benne a kiválasztottságot, Isten hűségét, elkötelezettségét, s tudták, hogy a törvény megtartásával a szövetség követelményeinek tesznek eleget. De az a szövetség még kezdetleges volt: csak Ábrahám utódaira szorítkozott, Isten csak ideigvaló jókat ígért benne, s csak az áldozati állat vérével pecsételték meg, ami csak jelképezte a megszentelést. Azért már a próféták megjövendölték az új, egyetemes és tökéletes szövetséget, amelyet a Megváltó közvetít. Az újszövetség Krisztus kereszthalálában jött létre. Itt az Atya kimutatta, hogy irgalmát az egész emberiségre kiterjeszti, hiszen áldozatul adta Fiát a világ bűneiért. Jézus pedig az egész emberiség nevében fejezte ki előtte a tökéletes hódolatot és engedelmességet. S mivel ő egyúttal a kegyelem forrása, megadta azt a biztosítékot is, hogy ez a hódolat és engedelmesség folytatódik az emberiségben az Egyházon keresztül a világ végéig. Ez a szövetség tökéletes, mert Isten mindent belevitt, amit Atyasága szerint adhat az embernek: a bűnök bocsánatát, a kegyelem kiárasztását, a gondviselést, a feltámadás ígéretét és az örök életet. Krisztus is belevitt mindent, amit az ember Istennek adhat. De megtette azt is, hogy a szövetség megkötése nem egyszeri esemény, hanem mint állapot folytatódik és az eleven kapcsolat kifejezése 'lesz. Azért elapított Egyházat, hogy az embereket belevonja ebbe a szövetségbe. Aki hisz benne és meg- keresztelkedik, az azonosul Krisztussal, magára ölti az ő magatartását, tehát beleépül a szövetségbe. Krisztus az oltáriszentséget azért alapította, hogy a szövetség legtökéletesebb kifejezője legyen. A kenyér és a bor színe alatt áldozati teste és vére van jelen, vagyis a misében ábrázolva van és megelevenedik az ő tökéletes hódolata, szeretete, önátadása, amelyet a kereszten megvalósított. Amikor mi magunkhoz vesszük testét és vérét, akkor osztozunk lelkületében, vele együtt áldozattá válunk és teljes engedelmességgel elismerjük uralmát magunk fölött. Krisztus mint lelki táplálék belülről erősít, eltölt kegyelemmel és megszentel, hogy ezt a lelkületet átvigyük a mindennapi életbe. Amikor Krisztus lelkületével dolgozunk, bizakodunk, gyakoroljuk a türelmet és a szeretetet, akkor a szövetséget hordozzuk és eleget teszünk követelményeinek. Közben még egy szempontra kell figyelnünk. Ez a szövetség nem jogi egyezmény, hanem valójában az Atya és a gyermek viszonyának kialakítása Isten és az ember között. Az áldozati kenyér és a szövetség vére a fogadott gyermekek tápláléka. Őket képesíti arra, hogy minél inkább magukra ölt- sék a Fiú képét, s az ő lelkületével járjanak a világban.
