Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)

1976 / 4. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Homiliavázlatok Újévtől bőjt 5. vasárnapjáig

dicsőülünk. Végül minden Helyzet alkalmat ad a szeretet gyakorlására is. Alkalmunk van meghajolni Isten titokzatos végzései előtt, és áldozatok árán is megdicsőíteni őt, s ezzel országának hatékonyságát szolgáljuk. Az­után alkalmunk van arra, hogy türelmesek, megbocsátok, nagylelkűek legyünk környe­zetünkkel szemben. Ha pedig másokat ér csapás, az arra szólít fel, hogy együtt érez- zünk velük, imádkozzunk értük és erőnkhöz képest legyünk segítségükre. Böjt 4. vasárnapja (Józs 5,9a.10—12; 2Kor 5,17—21; Lk 15,1—3.11—32) A kiengesztelődés szolgálata Az apostol szerint Jézus az egyházra bízta a kiengesztelődés szolgálatát. Ez abban áll, hogy hirdetnie kell az Isten irgalmát, s az embert el kell vezetnie a megtérésre, illető­leg lehetőséget kell neki adni, hogy állan­dóan ellenőrizze és rendezze Istennel fenn­álló kapcsolatát. Ennek a kapcsolatnak az atya és a gyermek viszonyának kell lenni, amiben benne van a tisztelet, a ráhagyat- kozás, a bizalom és az a törekvés, hogy éle­tünk az iránta való engedelmesség kifeje­zése legyen. Az evangéliumi kép anyagot szolgáltat minden kor igehirdetéséhez. Az ember hajlamos arra, hogy tékozló fiú legyen. Valamilyen irányban jelentkez­nek a vágyak, hogy a magunk örömét, füg­getlenségét, élvezetét keressük. Sőt, aki megmarad az Atya házában, az is magá­ban hordozza az irigységet, a féltékenysé­get, összeférhetetlenséget. Elvárja, hogy Is­ten különlegesen dédelgesse és kitüntesse hűségéért. Ezért jó összehasonlítani magun­kat a nagylelkű Atyával. A bűn nem vezet maradandó boldogság­ra, mert lealacsonyít és nem elégíti ki leg­mélyebb szellemi igényeinket. Ellentétbe ke­rülünk jobbik énünkkel és elzárjuk a jövő •útját. Azonkívül az emberek megbecsülését sem vívjuk ki. Az élet reménytelenné válik, nincs további ígéret, s megjelenik a ielkiis- meretfurdalás. Jézus mindezt beleszőtte a té­kozló fiú alakjába. Viszont az Atyáról olyan képet festett, hogy 'hozzá visszatérhetünk minden zsákutcából, s nem kell attól tartani, hogy a vele való ta­lálkozás megalázó lesz. Nem tesz szemrehá­nyást, nem fenyegetőzik: ő egészen irgal­mas. Jézus istenképe felemel, bizalmat kelt, reményre hangol. A szentlecke rámutat arra, hogy Isten mi­lyen módon hozta egyensúlyba az erkölcsi rendet. Az Atya elfogadta Jézus elégtételét. Ő az igazságtalan ítéletet arra használta fel, hogy egészen teljesítse küldetését, en­gedelmeskedjen az Atyának és kimutassa az •emberek iránti együttérzését, szeretetét. Ez­zel nekünk is példát adott, hogy az igazi engesztelés a kötelességteljesítés, az áldo­zatos szeretet és egymás terhének viselése. Böjt 5. vasárnapja (Iz 43,16—21; Fii 3,8— 14; Jn 8,1—11) A tökéletesedés útja Az evangéliumokban sok olyan jelenetet találunk, amelyek merész képekben fejezik ki Jézus találékonyságát, okosságát és az isteni végzésekben való eligazodását. De alig van történet, amely az ellentéteket any- nyira érzékeltetné, mint a házasságtörő asz- szony fölötti ítélet. Tökéletes képet kapunk az elbizakodott, fölényes emberről, aki ítél­kezik és a valláshoz való hűségét azzal mu­tatja meg, hogy másokat eltapos. De látjuk azt az embert is, akit a szenvedélye elraga­dott s most átéli a bűntudatot, a félelmet és magába roskadtan hallgat. Az emberek­től csak megvetést kap, s nem adnak neki alkalmat arra, hogy bűnét jóvátegye vagy új életet kezdjen. A kép megvilágítja az emberiségnek a bűnnel szemben fennálló te­hetetlenségét is. Megpróbálták a bűnöst ki­irtani, s az erkölcsi rendet a büntetés kiro­vásával helyreállítani, illetőleg másokat a bűntől elrettenteni. Jézus nem színteleniti el a bűnt, Alkalomadtán nagyon kemény figyel­meztetést ad a bűn kerülésére. De ugyanak­kor megérti a gyarló embert és tudja, hogy a bűnbánat őszinte javuláshoz vezethet. Azért jött, hogy tökéletessé tegye a törvényt és az embert. Rámutat arra, hogy a ma- gunkbaszállás, önmagunknak az Isten előtt való igazolása sokkal fontosabb, mint az em­beri paragrafus. Nem az a keresztény ma­gatartás, hogy keressem, milyen szabályok alapján marasztalhatok el másokat, hanem az, hogy addig ne dobjak másra követ, amíg én is hasonló bűnökben vagyok. Az Ószövet­ségben a sértett félnek vagy a tanúnak volt joga ahhoz, hogy az első követ rádobja az elitéltre. Jézus új rendelkezést hoz, mert bízik abban, hogy aki megtapasztalta Isten irgalmát, annak lesz reménye és el mer indulni a javulás útján. Az igazi meg- térők ezenkívül még azt is megtapasztalják, amit Pál apostol mond a mai szenlleckében: Krisztus magához ragadott engem. Ő tehát nemcsak figyelmeztet, hanem segít is, hogy elforduljunk attól, ami mögöttünk van, ami­hez rendetlenül ragaszkodtunk, és lendül­jünk neki megvalósítandó feladatainknak. A bűnbánatban mintegy vele együtt megha­lunk a bűnnek és töltekezünk feltámadásá­nak erejével. Lev Tolsztoj ezt a vallásos gon­dolatot fejtette ki a Feltámadás című regé­nyében. Gál Ferenc 231

Next

/
Oldalképek
Tartalom