Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Nyíri Tamás: Az istenkérdés mai megközelítése
erejével létrehozta a világot. A mesterséges ember homlokára ez volt írva: Jahveh Elohim emeth, ami azt jelenti, hogy az „Úr Isten hűséges”. Az újonnan alkotott ember azonban a kezében lévő késsel kitörölte az „emeth" szó első betűjét. Ekkor már csak ez volt olvasható: Jahveh Elohim meth, azaz az „Úr Isten meghalt". Ekkor Jeremia megszaggatta ruháit és megkérdezte tulajdon teremtményét: „Miért törölted ki az emeth első betűjét?" Az új ember így válaszolt: „Elmondok nektek egy példabeszédet. Volt egyszer egy építész, ő építette az emberek házait és városait. Senkinek sem árulta el mestersége titkát, mígnem két csavaros eszű embernek sikerült kifürkésznie azt. Miután elsajátították az építész tudományát, többé nem hízelegtek, hanem hátat fordítottak neki, és a maguk útján kezdtek járni. Ők is építészek lettek — azzal a különbséggel, hogy amiért a régi építész egy tallért kért, azt ők hat garasért vállalták el. Amikor az emberek észrevették ezt, felhagytak a régi mester tiszteletével, Tanítványaihoz fordultak, őket keresték fel, velük építtették házaikat. »így teremtett titeket Isten saját képére és hasonlatosságára« — jelentette ki az emberi beavatkozás sál alkotott ember. Most azonban, hogy már ti is tudtok embert készíteni, azt fogják mondani: Az egész világon nincs más Isten e kettőn kívül”.' ínséges idők A maga nemében egyedülálló történet már több mint hétszáz évvel ezelőtt jelezte azt, ami korunkban következett be. Amint Martin Heidegger mondja, a világot elhagyták az istenek.2 „ínséges időket" élünk, melyre „Isten hiánya"3 jellemző. A huszadik század végén élő „homo faber” ugyanúgy beszél és érez, mint a mesterségesen előállított ember. A legendabeli Jeremia és Sira kivételes helyzete a mai ember világméretű, megszokott szituációja lett. Isten távolléte, „hiánya”, „halála" korunk egyik legmélyebb tapasztalata, amely alól senki sem vonhatja ki magát. 1. AZ ALAPKÉRDÉS. Napjainkban a régitől merően eltérő módon jelentkezik az istenkérdés, más alakot ölt, új problémát vet föl, amelyre nincs válasz a hagyományos teológiai és filozófiai tankönyvekben. Beszélhetünk-e még egyáltalán Istenről? Tehetünk-e Róla értelmes kijelentést? Van-e létjogosultsága magának a problémának — kárdi Emerich Coreth/* Ezzel azt akarja mondani, hogy az istenkérdés ma alapjában értelmezési, hermeneutikai gond — és nem teodiceai, mint annak előtte. A megoldandó feladat teljesen új, talán ijesztő vagy nyugtalanító, de nem térhetünk ki előle. Nem az istenérvekről folyik a vita, nem arról van szó — mint a múltban —, hogy van-e bizonyítékunk Isten léte mellett vagy ellen. Nem az foglalkoztatja az embereket, hogy ezzel vagy azzal a következtetéssel érvelhetünk-e meggyőzőbben Isten létezése mellett, hogy van-e megcáfolhatatlan, kézzelfogható bizonyíték a kezünkben. Nem az argumentum, hanem a fogalom esik döntő súllyal a latba. Minden azon múlik, hogy mi az értelme, mi a jelentése annak a szónak, hogy Isten. Amikor beszélünk egymással, a nyelv közvetíti a megértést. Meg kell állapodnunk abban, hogy mit értünk a szavakon és milyen értelemben használjuk őket. Ha valakinek meg akarunk magyarázni valamit, akkor először megegyezünk a szavak használatában, megállapodunk arra nézve, amivel foglalkozni akarunk. Mindez föltételezi a megértés közös horizontját. Ez azt jelenti, hogy valamennyi szó, amit használunk nagyobb értelmi összefüggésbe tartozik bele, s ettől nyeri értelmét. Fogalmainknak csak meghatározottan értelmezett és kifejtett értelmi összefüggésben van jelentésük. A más összefüggésekben használt fogalomnak ezektől függően különböző értelme, legalábbis jelentésbeli árnyalata, más értelmezési hangsúlya van. Például évtizedekig másként értelmezték az okság fogalmát az atomfizikusok és megint másként a filozófusok. Heisenberg azt mondotta, hogy a kvantum- mechanika megdöntötte az okság elvét, de nem valami abszolút véletlenre gondolt, hanem csupán a mikrovilág statisztikus törvényszerűségeire, s a spinozai-kanti determinizmus megszűnésére. Megtörténhet az is, hogy más oldalról nézve egyszerűen értelmét veszti az, aminek a korábbi összefüggésben volt értelme: például a pénz megváltozott funkciója következtében értelmetlenné vált a kamattilalom. így merül fel a kérdés, hogy megváltozott megértésvilágunkban tudunk-e még értelmesen beszélni Istenről, vagy értelmét vesztette ez a szó is, mint oly sok más a történelem folyamán? A régebbi századok vitái közös megértésvilágban folytak, nagyjából mindenki tudta, hogy mire kell gondolnia, amikor kimondta az Isten szót, nagyjában-egészében ugyanazt értette azon mindenki — akár tagadta, akár állította. A viták és összekülönbözések közös háttere a keresztény hit volt, annak társadalmi magától értetődősége, s filozófiai-teológiai kifejtése. A világot, az embert, a valóságot a kereszténység értelmezte, s az általa kialakított közös vilcgfelfogás tette lehetővé mind a vitát, mind a megértést. Eleve tudta mindenki, hogy mit jelent az Isten szó. A keresztény hit Istenére gondoltak, s ha a legutolsó századokban már tiltakoztak is ellene, egyértelműen a kereszténység istenfogalma ellen emelték föl szavukat. /
