Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Belon Gellért: Úton járók hite
kosságára az Apostolok Cselekedetei vetnek némi világot. Hosszú gyötrelmek után érett meg Pál apostolban ez a felfogás. Bár már a damaszkuszi úton a pogányok megtérítésére küldte az Úr (ApCsel 26,17), Pál még három év múlva is Jeruzsálemben akarja hirdetni a zsidóknak az evangéliumot. És az Úr ismételt parancsával, mely őt a pogányok közé küldi, vitába száll (ApCsel 22,19). A zsidók között akar maradni. Az Úr újabb parancsa ellenére sem kezdi meg a pogány missziót, csak évek után Barnabás unszolására (ApCsel 11,25). Első útjain előbb a zsinagógákban kezdi a hithirdetést, majd a zsidók keményszívűségének megtapasztalásai után megy a pogányokhoz. A zsinagógái igehirdetésére több példa van (ApCsel 13), de a pogányok kateketizálására nincs. Csak az athéni beszéd mutatja, hogy addig milyen lehetett hithirdetői rendszere. Szinte megérezzük az óra döntő voltának átélését: találkozás a görögséggel annak szellemi fellegvárában, az Aeropágon. Izgató kérdés számunkra is, hogy mit mond, hogy kezdi, hol talál a kerekre szabott görög gondolkodásban olyan nyitottságokat, ahová behatolhat a kereszténység eszméivel. Ma sem lehetne különbül tenni, mint ahogy Pál tette. Csodálatos bravúrral találja meg azokat a kapukat, ahol behatolhat a hellén világ eszmevilágába isteni üzeneteivel. A vallásos élet elfajult formái között, a filozófia és a költészet kínálta lehetőségeket felhasználva mondja el beszédét. És az eredmény: csúfos kudarc, gúny és érdektelenség, és csak néhány megtérő (ApCsel 17,32). Ezzel az élménnyel indult Korintusba, a két világ találkozási pontján lévő kereskedővárosba, ahol a hellenizmus mellett a gazdagság és az erkölcstelenségnek raffinált formái is dívtak. Athénben legalább volt némi szellemi érdeklődés (ApCsel 17,21), de itt ezt sem remélhette. Itt még nagyobb fiaskóra számíthatott. Ezért érthetjük meg Pál „félelmét és nagy elfogódottságát”, ami olyan arányokat öltött benne, hogy az Úrnak látomásban kellett megbiztatnia: „Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass!” (ApCsel 18,9). Meg kell értenünk Pál félelmeit. Hiszen ha az emberi okosság diktálta alkalmazkodás Athénben csőddel végződött, mivel fog végződni az, ha „nem keresett szavakkal vagy bölcsességgel" hirdetett kereszt-teológia áll az isteni tanúságtétel középpontjában? De e félelmek között is meri vállalni ennek hirdetését abban a tudatban, hogy „Isten .balgasága' bölcsebb az embereknél, és Istennek a ,gyöngesége' erősebb az embereknél" (1Kor 1,15). Igehirdetését nem a görög szellemhez való alkalmazkodással, annak a szintjére való fölemelkedéssel kezdte, hanem a kereszttel. Ezért van az, hogy a hit összefoglalását, amit az összes hitvallások ősének tekintenek, ugyancsak a Korintusiaknak írt első levélben így állítja össze: „Krisztus meghalt bűneinkért az Írás szerint. És eltemették. És feltámadt harmadik napon, az írás szerint” (1Kor 15,4). Szent Pál is odajutott tehát, mint Urunk a gabonaszemmel. Ő is azzal kezdte Korintustól kezdve. Ö is elárulta belső félelmét és aggodalmát, mint a mi Urunk. De őnála is a félelemmel megélt kereszt-hirdetés hátmögében Krisztus világító egyénisége áll: neki „Krisztus Isten ereje és bölcsessége” (1Kor 1,24). Éppen ezért csodálatos bensőséggel kötődik az Úrhoz. És, ha meg akarjuk figyelni Pál Krisztus-misztikáját, akkor nemcsak a teremtés és a megváltás középpontját látjuk meg benne, „akiért és aki által van minden” (1Kor 8,6), és nem csupán „az Isten titka” (Kol 2,1), akiben „lakik testi formában az istenség egész teljessége” (uo. 2,9), hanem számára Krisztus egyszerűen a „valóság” (Kol 2,7); még közelebbről „Krisztus a mi életünk” (Kol 3,4), sőt „számomra az élet Krisztus" (Fii 1,21), akiről azt vallja: „magához ragadott engem” (Kol 3,12). Olyan kép él benne, hogy — mint meg- vallja —■ „Uramnak, Jézus Krisztusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent hátránynak tartok... sőt szemétnek tekintettem, csakhogy hozzá tartózhassam” (Fii 3,8). Egész élete jellemzésére mondhatja: „Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem” (Gál 2,20). Nem járt el tehát Pál sem más módon a hit felé közeledőkkel szemben, mint Jézus a görögökkel szemben kívánt: a kereszt titkát csak a Vele való nagy szellemi egységben és emberi megrendülésben lehet és kell képviselni. Csak Krisztussal lehet elfogadni! És ma? Az egyház ma sem tehet mást, mint amit alapítója ajánlott és tett. Nagyon mély Krisztus-közösség birtokában megrendült és félelmekkel teli lélekkel kell hirdetnie és képviselnie a keresztben való megváltás titkát a fejlődésben kitáruló világ színe előtt. a) Egyre jobban világossá válik előttünk, hogy a hit problémája manapság nem a gondolkodás és az értelem felől közelíthető meg, hanem egyedül és kizárólag Krisztusban lehet azt feloldani. A hit problémája ma Krisztus-probléma. Csak ha le tudjuk írni, amit Weöres 200
