Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Széll Margit: "Szeretetben gyümölcsözzenek a világért"
(Jn 15,13). Azok az erkölcsi szabályok, amelyek meghatározott magatartásokat követelnek, — ezt kell tenni, az a tilos —, az embernek gyakran egyszerűbbek és kényelmesebbek lehetnek. (Például pénteken húst nem enni könnyebb, mint a szeretet szellemében szabadon választani a bűnbánati engesztelés egyik módját). Mennyit adjak, milyen jót gyakoroljak? — merül fel a gyakorlati kérdés. — Amint a szeretete diktálja! - szól a válasz. A szeretet pedig mindig többre indít. Ugyan az emberrel együtt fejlődik, de egy fokon túl, már tudatosan magunknak kell fejlesztenünk. Egy kisgyermeknek az a szeretet, ha édesanyja mellette játszik, dajkálja, ellátja. Ha elhagyja: sír és szomor- kodik, azt hiszi, anyja már nem szereti —, pedig őérte dolgozik, vagy főz, tehát az elszakadást is szerétéiből vállalja. Az így szerzett tapasztalatok nyomán tehát a keresztény felnőtté- válás úgy is megfogalmazható, hogy megtanuljuk felismerni és gyakorolni a szeretet sokféle formáját és mindig nyitottabbak és készségesebbek leszünk a még teljesebb szeretet- formák befogadására. A szeretetet növekedő szónak nevezhetjük, amelynek jelentése életünkben állandóan fejlődik, — írja Mac Cabe szóelemzésében. De nem bizonytalan jelentésű szó, ami egyszer mindent jelent, máskor semmit. A szeretet mindig többet jelent, mint amit szabályokba lehet foglalni, és többet, mint amit képesek vagyunk kifejezni. Ezért a szeretetet nem lehet egyszerűen közölni vagy tanítani, mindenkinek a legelemibb szinten kell azt megtapasztalnia; csak így emelkedhet az ember mindig finomabb átélésére, bár a csúcsot kevesen érik el. Innen érthető, hogy akinek életéből a korai szeretetélmenyek hiányoznak, az később nagyon nehezen tud eljutni az igazi szeretet megértéséhez és céltudatos gyakorlásához. Amikor a keresztény erkölcstudomány a szeretet etikáját alakítja, azt éppen úgy fejlődésben szemléli, amint a dogma-fejlődés a hitigazságok megismerésének egyedi és történeti fejlődését feltárta.8 Ami az egyes hitigazságok újraértelmezésében a nyitottságot bizonyítja és az azonosságot fenntartja, az a folyamatosság, a kontinuitás törvénye. A nyitottság nélkül az igazságok statikusak maradnának, kontinuitás nélkül pedig a növekedés iránya meghatározatlan lenne. Az Egyház és a keresztény ember életében a változásokat és az élő folyamatosságot a Szentlélek állandó jelenléte biztosítja. Az új törvény a szeretet: amelyet a Szentlélek kegyelme biztosit mindenkor híveinek, — tanítja szent Tamás (STh I. II. 106). A szeretet minden erény formája, enélkül minden erény és jótett halott lenne (I. II. 23. 8). A szeretet fejlődését abból állapíthatjuk meg, hogy szerves összefüggés van az előző szeretet-törekvés és az utólagos felismerés között, azaz a szeretet erejével transzcendáljuk a régi törvényt az új szintjére. A szeretet ilyen értelemben képes a szabályokat is megváltoztatni. Ha például gyermekünk az általunk felállított szabályokat megszegi (későn jön haza, barátaihoz megy, önállóan vásárol, stb.) — állíthatjuk, hogy rosszaságból tette. De ha bebizonyosodik, hogy elért egy bizonyos érési fokot és kinőtte a szabályt, akkor azt a szabályt, - amelyet előzőleg a „védő szeretet" címén állítottunk fel, — meg kell változtatnunk a „szabadságadó szeretet" nevében. A szeretet fejlődése idők során annyira átalakíthatja erkölcsi perspektívánkat, hogy egész életünket új színben láthatjuk. Például, ha valaki apa lesz, vagy vezető szerepet kap, már egészen másként méri szeretetét önmaga és közössége felé. A társadalmak és kultúrák fejlődésük során szintén eljutnak egy olyan kritikus ponthoz, ahol a régi erkölcsi rend elviselhetetlenné válik és ezért forradalommal gyökeresen meg kelt változtatni. Ilyenkor az új társadalmi rend nevében újra átgondolják a közösség erkölcsi rendjét és a fejlettebb jónak a szolgálatába állítják. Az új valósággal együtt átalakul az erkölcsi gondolkodás is. így például régen, amikor a békésen élők otthonát, hazáját ellenségesen feldúlták, a férfiak kiállása hazájukért kötelesség volt és ebben a harcban elesni dicsőségnek számított. Ma, amikor a háború méretei ellenőrizhetetlenül kiszélesedtek, és a személytelen harci gépezet pusztítása embertelenné vált, sőt mindannyiunk öngyilkosságát jelentheti, — a háború erkölcstelensége nyilvánvaló. Ezért a békemozgalmak nem „kisebb vagy egyszerűbb” háborút javasolnak, hanem felfogásunk gyökeres megváltoztatását kívánják. Ma a béke előmozdítása mindennél magasabb erkölcsi kötelezettséggé vált. Ha a különböző korok erkölcsi normarendszerét történeti távlataiban tekintjük, akkor azt látjuk — az időszakos visszaesések ellenére is —, hogy a mindig nagyobb felelősség, a minden emberre kiterjedő igazságosság és szeretet lesz a fejlettebb erkölcsi magatartásforma. A világ életéért A szeretet kifejezi a keresztény cselekvés lényegét: az ember nem önmagáért van. Aki csak önmagát szereti, az önző vagy beteges. A szeretet eleve közösségi jellegű etikát parancsol azzal, hogy mindenkire árassza jóságát, ezzel megszüntetheti az „individuális morált", azt a felfogást, hogy életem védelméért és érdekeim biztosításáért vagyok csak haj1?
