Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Széll Margit: "Szeretetben gyümölcsözzenek a világért"
landó elfogadni a törvényeket és a közéleti rendszabályokat. A szeretet felszámolja az „individuális lelkiséget” is, amely számítgató: ennyi bűn, ennyi büntetés: itt a földön le- morzsolgatom és örök életem biztosítva van, — a mások ügye pedig nem érdekel. A szeretet megfeledkezik önmagáról, mert meghallja Jézus búcsúszavait: „Én választottalak titeket, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt... Ezt a parancsot adom nektek: szeressétek egymást." (Jn 15,16). A kölcsönös szeretet ajándék, tehát kegyelem. Egyénileg kapott ajándékunk és egymásra hatásunk ajándéka, amit önzetlenségünkkel készíthetünk elő. A kölcsönös tisztelet, a hála, a lemondás a másik előnyéért már „ajándék"-ként szerepel. És ez nem is olyan egyszerű, mert benne van a megbocsátás, ami azt jelenti, hogy a másikat, a környezetünket, a közösségünket a maga történeti valóságában vállaljuk. Elfogadjuk múltjával, esetleges hibáival, tévedéseivel, azokat többé nem emlegetjük, hanem újraértékeljük. A szeretethez hozzá tartozik a jövő is, a várható újabb hibák vállalásával együtt. Törekvésünk, hogy a másik kívánságnak megfeleljünk, — csak ez lehet szeretetközösségünk alapja. A kölcsönös és újbóli megbocsátás szorosan összefügg az isteni megbocsátással, keresztény üdvösségünkkel. A személyiség gyümölcseinek kibontakoztatása egyúttal istenképiségünk kialakítását is jelenti (GS 12) —, ez is csak kölcsönös szeretetben lehetséges. Aki nem kap szeretetet, annak egyénisége elsorvad; aki pedig nem árasztja a szeretetet, az önzésbe fullad. Az embernek ezért is sajátos hivatása, hogy közösségben éljen, közösséget^építsen. A közösség-alkotás feltétele nem lehet csak a kölcsönös jogok biztosítása, az egymástól való függés tudata. A társadalmi igazságosság a szeretet elmélyítésével jár együtt, hogy a világot derűs otthonná varázsoljuk. „A keresztényeket az emberi közösséggel vállalt szolidaritás arra kötelezi, hogy a természet javait, mások alapvető szükségleteit és jogait a harmadik világ és a jövő nemzedéke számára is biztosítsuk. A keresztény aszkézis ma ezzel új indítékot nyer” — vallja Döpfner bíboros.9 — Az emberi közösség javáért kell lemondanunk fokozott igényeinkről. A fogyasztás korlátlan fokozása felelőtlenség a világ rászorultjaival szemben, még ha nem is ismerjük őket. Keresztény mivoltunk lényeges követelménye, hogy a haladást, növekedést, fogyasztási igényeket és kielégítésüket a szeretet parancsában újraértelmezzük éppenúgy, mint a természetet, környezetet, embertársat. Az emberiségnek mai világméretű kérdései a hívőket és nemhivőket is tettekre indítják és igy a szeretet útján a gyakorlatban áthidalhatják a teizmus és ateizmus kérdését is. Azokkal a nemhivőkkel, akik abszolút értéknek fogadják el az emberi testvériséget, a szenvedőkkel és kisemmizettekkel való szolidaritást, az evangélium szellemében tevékenyen találkozunk. Azok a hívők vagy nemhivők pedig, akik a jogtalanul szerzett tökét csak maguk élvezik és a bőséghez erőszak árán is ragaszkodnak, már szembekerültek az alapvető igazságossággal. Tehát az önzetlen, a mindenkire kiáradó szeretet adja meg a kereszténynek a helyes tájékozódás irányelvét. Nem szavakkal vagy észérvekkel, hanem a szeretet tanúságával mérhetjük fel az emberiesség valódiságát: A keresztény, a nemkeresztény és a nemhivő tehát az önzetlen szeretetben találkozhat egymással. Sokakban mégis felmerül az aggódás: Mi lesz azok szeretetével, jóságával, akik Jézust nem ismerik, vagy nem ismerik el? Ha Jézus a szeretet forrása, honnan fakadhat az ő szeretetük? — Azt a tényt ma már mindenki látja, hogy valódi és magasabbrendű szeretet ott is él, ahol Krisztust nem ismerik el. A valódi szeretetről pedig azt hirdetjük, hogy Istentől származik és Krisztuson át árad az egész emberiségre. Az a szeretet, amely tud lemondások árán is törődni a másikkal, gyümölcseiből már megmutatta, hogy megváltott szeretet. Isten a szeretet-cselekedetek szerint fog megítélni minket (vö. Mt 25). Minden valódi szeretet a Megváltóban már eleve hatékonnyá vált és ténylegesen összekapcsol Krisztussal. Sajátos keresztény feladatunk, hogy Krisztus szeretetét megíapasztaltassuk minden embertársunkkal úgy, hogy Krisztus módján élünk, cselekszünk és szeretünk. Végső kérdésünk pedig: Honnan merítsünk annyi erőt, hogy ne csak „erkölcsi kötelességünket" teljesítsük, hanem a magasfokú szeretetet élhessük és ha kell, hősies bizonyítékát is nyújthassuk? — Ezt a kegyelmet kérnünk kell, mint Karl Rahner teszi: „Dadogva könyör- gök Uram, a legegyszerűbb, de legértékesebb adományodért: a szeretetért. Érintsd meg szívemet! Engedd, hogy ha örömben vagy bánatban az evilági dolgok felé fordulok, — rajtuk keresztül felismerjem és megszerethessem végső okukat: Téged. Téged, aki a Szeretet vagy! Add, hogy mindenben és mindenkiben szeresselek, hogy napjaim beletorkolijanak örök életed egyetlen Napjába . .. Akkor Te magad leszel a szeretet és az élet egyetlen újjongása, amely lelkem egész terét betölti. Légy már most vigasztalásom ... mert semmi 13
