Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 3. szám - Pál (VI.) (pápa): Igazi felszabadulásunk Krisztusban van
IGAZI FELSZABADULÁSUNK KRISZTUSBAN VAN (VI. Pál pápa 1974- évi húsvéti beszédéből) Gyakran felvetik a kérdést, hogy korunkat vallásosnak, vallásnélkülinek vagy vallásellenesnek nevezzék. Egy francia tudós szerint „a mai ember istene az ember”. A modern kultúra azon fáradozik, hogy lebontsa az ember korlátáit. Meghatározza azt a bizonytalanságot és szenvedést, ami az ember helyzetének kérdésességét okozza és személyi megbecsülést, felszabadítást keres számára. Az embert fel kell szabadítani állandó szorongásából, bizonytalanságából és félelméből, ki kell szabadítani az éhség, az igazságtalanság és a betegség nyomorúságából. Ezt követelik a szociális mozgalmak, erre törekszik a törvény és az egész kultúra. A mai ember létbizonytalanságának van azonban egy mélyebb és titkosabb oka is, amely a lélek bensejéből fakad. A természet ellenállását és a környezeti nehézségeket az ember képes fokozatosan legyőzni az értelem erejével, amint azt a történelem tanúsítja. Úgy látszik azonban, hogy a tudomány, a társadalmi rend és a fejlett törvények önmagukban mégsem elegendők ahhoz, hogy az embert teljesen felszabadítsák. Hiszen olyan fejlett országokban is jól láthatjuk a boldogság, a biztonság és a harmónia hiányát, ahol egyébként az emberek anyagi jóléte biztosított, sőt egyesek túlzott bőségben élnek. És gyakran talán éppen itt érzik meg a legjobban a lelki béke hiányát. Úgy tűnik, mintha az emberi kultúra csúcsán megkezdődne a dekadencia, a visszaesés és összeomlással fenyegetne, mert nem vesznek tudomást az igazi emberi létről. így azután sokan nem találják másban okát a béke hiányának, mint a létnek való kiszolgáltatottságban és a legyőzhetetlen akadályban, a halálban. A rossz, a kegyetlenség, a gyűlölet uralja napjaink színterét, — amelyek kiváltják a nyugtalanságot és a szenvedés számos okát. Ezeket a tényeket azonban gyakran célunktól, eredetünktől és teremtményi megválthatóságunktól elkülönítve vetik fel. így történhet meg, hogy korunk „diadalmas” századában még vita tárgya lehet a kínzások „alkalmazhatósága" és könyörögni kell megszüntetésükért. Hát az ember valóban megválthatatlan lenne? Itt van titkos gyökere felszabadításunknak, az erkölcsi felszabadításnak. Az embert először önmagától kell leiszabadítani, azaz attól az énjétől, amely tűzfészke a tévedésnek, a gyűlölködésnek. Meg kell szabadítani a „rossz homályától”, a bűntől, ami magában hordozza minden ellenszegülés, akadályoztatás és tagadás okát. Egy politikus azt mondta, ha az embernek szüksége van egy „megváltóra”, akkor az ember megváltójának embernek kell lennie. Azonban az egész történelem, a valóság, az események azt mutatják, hogy ez kevély állítás, abszúrd és utópisztikus kijelentés. Erről önkéntelenül eszünkbe jut a Prédikátor figyelmeztetése: Átkozott az az ember, aki emberben bízik! Kezdeti kérdésünk válaszául azt mondhatjuk, hogy korunk bizonyos értelemben ,,vallásosnak" mondható, mégpedig az ember kereső nyugtalansága miatt. A mai ember tudomásul veszi saját korlátáit, esetlegességeit. Ha pedig azt is megérti, hogy nem elegendő pusztán önmagának, akkor ösztönösen önmagán kívül, önmaga fölött keresi, „felülről" várja felszabadulását. Az evangélium elmondja, hogy az önelégült farizeus mögött a vámos így imádkozott: Uram. könyörülj rajtam! — És a kettő közül a vámos lett megigazult. — De ki váltja meg ezt a könyörgő embert? — Húsvétot ünnepelünk: Krisztus feltámadott! Kezdődik a húsvéti mise, kezdődik a Fény liturgiája, ahol ezt olvassuk: „Mit használt volna, ha megszületünk és nem lett volna reményünk Krisztus megváltására? Óh felmérhetetlen szeretet: Fiát adta értünk, hogy megszabadítson fogságunkból! Óh szerencsés vétek, amely ilyen nagy Megváltót érdemeltél! Szent Pál azt írja: Jól tudjuk, hogy a régi ember keresztre feszíttetett bennünk Ővele, mert lerontotta a bűn testét és tovább már nem leszünk a bűn rabszolgái. — A húsvéthajnal eseménye felszabadít az önzéstől, a gyűlölettől és mineden rossztól. Krisztus legyőzte a halált és most győz a Szeretet. A Fény várakozásában könyörgünk a békéért, minden emberért, különösen a betegekért, az öregekért, a szenvedőkért, az elnyomottakért, — azokért, akiknek semmi reményük sincs az életben. Senkiről sem feledkezhetünk meg a feltámadás örömében. Lépjünk hát ki önzésünkből! Az Ártatlannak fájdalma kiérdemelte számunkra a szeretet győzelmét. A tiszta, a teljes, az ingyenes, a megváltó Szeretet meghozta leiszabadulásunkat. Ez Krisztus szeretete! Ilyen legyen a mi szeretetünk is! Ez a mi húsvéti üzenetünk! Osservatore Romano, 1974. 4. 14. 131
