Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 1. szám - FIGYELŐ - Széll Margit: Önkifejeződésünk a szentségi életben
zódnak a szentségektől, mintsem hogy — amint tévesen gondolják — szentségtörők legyenek. Akik viszont csak emberi vonatkozásban közelítik meg a liturgiát, pusztán az emberi átélés szükségletéről vagy önámításról beszélnek. Mások megfeledkeznek az isteni közreműködésről, vagy az egyugyanazon szentségi folyamatot mint két külön valóságot emlegetik. Sokan a klasz- szikus teológia tanítását úgy értik, hogy Krisztus a kultusz első cselekvője, Ö az, aki feláldozza magát és mi az áldozatban csupán részesedünk. Az ember nevében azonban azonnal hozzá kell tennünk: Krisztus mindent az ember megváltásáért tett és Ö parancsolta meg, hogy áldozatát az idők végéig megújítsák. Mivel „minden szentség Krisztus szenvedéséből, kereszthalálából és feltámadásának húsvéti misztériumából for- rásozik” (SzL 61.) — így a szentségi együttműködésünk is az Ő akaratát tükrözi: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Ugyanakkor azonban jól ismerjük az ember természetét is. Ha sajátos együttműködését megbénítják, az isteni ráhatás is ember-idegenné, emberen kívülivé válhat. Megszűnik benső élet lenni és végül minden kultikus tett könnyen varázslatos mágiává zsugorodik. Tény ugyan, hogy az embert középpontba állítani veszélyes vállalkozás is lehet, de viszont ebből a helyzetből mégis könnyebb helyesen értenünk az isteni tevékenységet. Az emberben sokszor nem is kifejezett azon kegyelem felismerése, hogy Isten működik benne. De «z állandó tudatosság, sőt a kegyelem fogalmának az ismerete sem feltétlenül szükséges ahhoz, hogy valaki jó keresztény életet éljen. A kegyelemről gyakran még ma is úgy szólnak, mintha az pusztán tudományos segédfogalom lenne, — pedig az a megélt hitünk élő valóságát jelenti. Kifejezés-önkiteieződés A kifejezés-önkifejezés (expression) bonyolult lelki folyamat, segítségével közöljük belső készségeinket, hangulatunkat, állapotunkat. Külső megjelenési formát adunk annak, ami bennünk, a lélekben lejátszódik. Ezt nem nyilváníthatjuk ki közvetlenül, — nem vagyunk tiszta szellemi lények, — ezért a közvetítésre és átváltásra szükségesek az érzékelhető, de önmagukon túlmutató szimbólumok, amelyek maguk is tárgyi valóságok. A kenyér csillapítja éhségünket, de jelölheti lelki táplálékunkat is. A kifejezés (expression) szemben áll a benyomással (impression) és egymást kölcsönösen feltételezik. De a kifejezés értelme magába is foglalhatja azt, amit befogadunk, mert éppen a kifejezés útján állandósítja, teszi magáévá az ember azt, amit átélt és így szerkezetet ad tapasztalatainak. „Ha nem fejezi ki az ember átéléseit, akkor azok érzéketlenül átfolynak rajta.” — mondja ki Politzer lélektani tétele. Az önkifejeződés mindig önkéntességet, egyéni találékonyságot kíván. Az az igazság, amelyről első személyben beszélünk, jellemünkbe oltódik, mert tanúságot teszünk róla. Jól szemlélhetjük mindezt a legmélyebb emberi tapasztalás, a szeretet számos egyéni, ötletes, változatos kifejezésmódjain. Ma, az árufogyasztás korában, talán éppen ellenhatásként, egyre jobban terjed az igény a vallási élményekre. Korunk vallási kifejezései számos negatív és pozitív elemet fognak össze az emberben. Jelen van bennük az érzés-, és életmódok különféle alakulása, a történelmi életkorok vallási tudatváltozásai. Jelenti ez az isteni és emberi élmények együttes kifejezéseit, és ezen a módon magát az embert, aki benne él a „szent” és a szentségek világában. „A belső vallási kifejezésmódokat gyakran szembeállítják a sokszor életidegen, ránk kény- szerített és intézményesített formákkal, amelyek visszaszorítják az önkéntes, szabad és kreatív jellegű megnyilatkozásokat. Még ma is bizonyos zárt, katolikus körökben a vallás (religio) szót egy dogmatikus, tekintélyjel leg ű és rituális szisztéma számára tartják fenn, és mint ilyent szembeállítják a hittel" (A. Vergote: La réalisation symbolique dans l'expression cultuelle, La Maison-Dieu, 1972./114. o.) Mindennemű szembeállítás és elválasztás kiváló ellenszere, ha a szentségi életet, — úgy, mint az apostoli időkben volt — egybekapcsoljuk az emberi élet döntő állomásaival, időszakaival. A szentségi valóság mai igények szerinti átélésére újra meg kell tanítani a híveket és mindenekelőtt a celebráló papokat, mert az átélt szentségi rítusban a tudatos kifejeződés már olyan tényleges kapcsolatfelvétel, kommunikáció Istennel, amelynek útján Ő együttműködik az önmagát kifejező emberrel. Szentségi átéléseink kifejezése Liturgikus önkifejeződésünk formát cd vallási élményeinknek és egyidejűleg az átélt gesztusok visszahatnak reá. Elsődleges jellemzője, hogy nem külső célért történik. Hasonlattal élve: ha egy' férj átöleli feleségét, ez a kifejezése akkor őszinte, ha valóban belső szeretetélményének a kifejezése, járulékosan ugyan társulhat hozzá valami hasznossági szempont: felesége vi- szo.ntszeretetét, vagy éppen kedvenc vacsoráját várja, ami neki is jó. Ez a másod- lagosság következik a szeretet kölcsönösségéből is, de ha csak erre irányult gesz46
