Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Személyi József: "Él az öröm, mindennél erősebb!"
„ÉL AZ ÖRÖM, A MINDENNÉL ERŐSEBB!” Zelma Lagerlöf Krisztus-legendái között olvasunk a pásztorról, aki egy éjjel rendkívüli jelenségeket tapasztalt. „Milyen éjszaka ez, hogy a kutyák nem harapnak, a bot nem üt, a juhok nem félnek és a tűz nem éget?!” — A szelídség és béke a megtestesülés kísérői. Az emberiség egészének igénye, az egyetemes várakozás a békére, az örömre, boldog megnyugvásra, fogalmazódik meg a karácsonyi legendákban és erre kanunk választ a karácsony titkában. De valóban egyetemes-e az örömigény? Vannak derűs lelkek, akikből sugárzik az életöröm és vannak keserű emberek, sőt „orrlógató aszkéták” is, akikből mintha hiányoznék minden humor. Pedig az öröm valójában a legmélyebb emberi igények közé tartozik. Ebben a kérdésben eligazítást jelenthet számunkra az egzisztenciális határhelyzetek emberi magatartása. A csecsemő életének még ösztönszerű kielégülése: öröm. Ezért az édesanya szeretete a legfontosabb létfeltétel számára. Ez abból a bontakozó érzelmi légkörből ered, amit az öröm kezdetének nevezhetünk. A nagyon öregek, a halálhoz közel állók, a súlyos betegek és a rokkantak élniakarásá- nok is a feltétele a belső érzelmi-akarati „ébrenlét” fenntartása a mindennapos örömben. Az öröm „helyei" Az élet két szélső határhelyzete között az emberi élet az öröm-igény, öröm-keresés és öröm-élmény számos változatát mutatja. Egyesek megrekednek az életfunkciókkal iáró gvönyöröknél. A tágabb és gazdagabb környezet azonban színezi ezeket az alapvető életörömöket. Egy-egy nép szokásai a velük született és átvett etikai és esztétikai hagyományok, az étkezést és az élet különböző állomásait, a közösségi örömök forrásaivá teszik. Az egyén kora is meghatározza, hogy más és más eseményt tart fontosnak, aminek érzelmi visszahatása az öröm. A különböző jellegű és szintű közösségek úi örömök forrásai lehetnek. Az egyén lehet egyszerre barát, munka- és lakótárs, állampolgár és érdeklődési köre szerinti közösség tagia, és így különböző társas örömélmény részesévé válhat. Az öröm nem a „kevesek kiváltsága”, hanem jellemző emberségünkre és az egyetemes életerő sajátos jele. Ezt az életerőt kívánta növelni bennünk VI. Pál pápa pünkösdi szózata. Az emberi létben gyökerező örömből indul ki, amelyet fel kell szítanunk önmagunkban. Törekedni kellene arra, hogy a lelkek megtanulják, vagy újból megtanulják, hogy nagyon egyszerűen tudják a sokféle emberi örömet élvezni, amelyet a teremtő ad nekünk földi életünk vándorútján. Arról az örömről van szó, amely azért tölt el bennünket, mert létezünk: a tiszta és megszentelő szeretettel kapcsolatos örömről, a békesség öröméről..., arról a néha kemény örömről, amelyet a gondosan végzett munka szül .... amely a kötelességteljesítésből fakad, arról a ragyogó örömről, amely a tisztaságból, szolgálatból és a közösségből sarjad ki, arról a fáradságos örömről, amely az elkötelezettségből nő ki. Az egyetemes öröm az ember létéhez tartozik, nem tűnik ez önámításnak? Nem sokkalta inkább a bánat és a fájdalom az egyetemes? Petőfi így találja: „A bánat egy nagy óceán. S az öröm? Az óceán kis gyöngye. Talán mire felhozom, össze is töröm?” Az öröm-igény egyetemességét bizonyítani kell, a fájdalomé nyilvánvaló. A bánat, fájdalom, szenvedés lehúzó súlyával szemben az öröm az életerő jele. Egy betegnek például a múlt örömei és a remény az eljövendő örömökben adhatnak erőt. Amíg számíthat valaki az örömre, képes szembenézni a bánatóceánnal is. A szenvedések mellett ott vannak a magunkra vállalt nehézségek: a mindennapi munka, törekvések a lelki előrehaladásra, áldozataink társainkért, közösségért. De a jól végzett munkának, a jó lelkiismeretnek az öröme aktiváló és megnyugtató tényező. A nevelés és önnevelés állandó programja, hogy vállalnunk kell a nehézségeket az etikailag magasabb örömökért. Hitünk követelményeit vagy sorsunk nehézségeit az örök örvendezés reményében vagyunk képesek vállalni, elviselni. Örömünk alakítása A gyakorlatban nem a bánattal való feszültségében nézzük, hanem inkább önmagában és önmagáért keressük az örömöt. Hogy megszerezzük, el kell hárítani a gátló körülményeket. De ezek nem mindig tőlünk függnek. Békét teremteni egy családon belül is nehéz, de a nemzetek közötti háborúsáq megoldása egy egyén számára megvalósíthatatlan. A béke nem csupán a feqyverek nyugvása, hanem a társadalmi egyensúly és biztonság jele. A biztonság- érzet pedig az első fontos feltétele az örömnek. A nemesebb, finomabb örömök sem nélkülözhetik a lélek benső biztonságát. A benső biztonság megteremtése az egyén feladata. Szükséges, hogy „magára találjon”, megszerezze és megőrizze egyensúlyát, és kialakítsa igényét az örömök mi254
