Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 4. szám - FIGYELŐ - "Nem keresnél, ha meg nem találtál volna..."
magát: diffusivum Sui. Ezzel teremti a létet, az örömet „Aki szeretetben marad, Istenben marad!” (1Jn 4,16) Létünk kezdetétől fogva az Istenből kiáradó jót magunkba fogadjuk, a szeretet minden lépcsőfokán uz Ö jóságának örvendünk. Létünk kezdetének első örömélménye alakította ki bennünk — a lélektan nyelvén mondva, — „boldogság-tapasztalásunk belső struktúráját”, ami további örömkeresésünk előta- pasztalata lett. Ahogy az anyaméhben egyedi létünk ei- ső sejtje életre kel, „ősplazmája" már egészen érzékeli a jót. Kapja a meleget, fürdik a táplálékban, és minden arra serkenti: csak tovább! Életkedve „örömével” lubickol, gyarapszik, szaporodnak sejtjei, fejlődik. Ha az anya tudatosan és szívesen fogadta az új életet, és a szervezete is megad minden kedvező feltételt, akkor ép idegrendszerrel, vágyainak teljes erejével tör a világra a születő új ember. Azonban az ősboldogságból már kiszakadt, az első nagy szorongáson, a szülőutak gátjain átjutva, megtapasztalja a kellemetlen helyzetet, a hideget, az éhséget, a kivetettség magányát. De hamar észreveszi, hogy csak várnia kell és visszatér a boldogság: ráismer az élet szagára, ömlik bele a meleg táplálék, ringatják, amint azt „régen” tapasztalta és eltölti a megelégedettség öröme ... Később jelezni is tud, hogy jöjjön már a várt boldogság. Majd felismeri az anya hangját, szerető ölelését, amit valamiképpen viszonoz: létrejön a kölcsönös szeretetkapcsolat, az empátia. így tudatosul fokozatosan az emberben, hogy létezni nemcsak neki jó, hanem léte valaki másnak is fontos: van, aki gondoskodik róla, akire várhat. Ha el is kell szakadnia, hamarosan visszatér a találkozás öröme. A lét minden mozzanatának tudatosulása egyben boldogságtudatosulás is, hogy lenni jó, jól érezzük magunkat, örülni azonban nem lehet egyedül. A lét öröme már kezdettől interperszonális helyzetet teremt. Az élő kapja a létet, kapja a jót, amitől gyarapszik. Hamarosan ő is jót tesz annak, aki élteti. Hormonokkal serkenti az anya szervezetét és így jó érzéssel, örömmel tölti el az élethordozó anyát. A fejlődés folyamán tehát fokozatosan tudatosul, hogy a kielégülés és biztonságérzés mint az öröm alapformája a másikkal együtt-létezésben valósul meg. Az ételt, az italt, a kultúrát mint mások gyümölcsét fogadjuk magunkba. A védettség, létbiztosítás érzése is: öröm. De nemcsak a rászoruló kicsi élvezi az anyai védettséget, hanem a védője is örül és kölcsönös örömüket mindig magasabb fokon tudják egymásnak kifejezni és viszonozni. Harry Stack Sullivan csecsemőkísérleteiben leírja, hogy a jól ellátott, megetetett csecsemő kielégülési reakcióinak (gügyögés, mosoly), az anya örül és öleléssel, csókkal jelzi gyermekének, akinek öröme most magasabb szintre emelkedik; nemcsak saját jó közérzetének, hanem a másik örömének is tud örülni. Itt van a gyökere a későbbi magasabb- fokú öröm, az önzetlen nagylelkűség meg- ízleltetésének. És amikor a mások kielégítésébe, az örömadásba helyeződik át a súlypont, akár el is maradhat a test kielégülése. így értelmezi Patrick Mullahy a személyiség-alakulás kezdetét (A Theory of Interpersonal Relations and Evolution of Personality, Washington, D. C. 1947. — Részleteket vö. Pszichoanalízis és modern irányzatai, Gondolat, Bpest, 1971. 371—388). Amint szent Pál mondja, „gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek” (iKor 13,11), — így éljük át gyermeki módon az örömet. Később azonban minden nehézségen, bizonytalanságon átsegíthet az eljövendő nagyobb jó reménye. A remény ugyanis a jó távollétében éltet. A kicsi és nagy ember egyaránt reméli az elkövetkezendő jó örömét. Akiben remélünk, az iránt a szeretet is növekedik bennünk. Akitől várjuk a jót, azt elkezdjük szeretni és azzal, hogy szeretünk, erősödik reményünk. — Ilyen szemérmes szűkszavúsággal, de annál nagyobb belső ismerettel írja le szent Tamás a szeretet öröm és remény jól megsejtett összefüggéseit (STh I. II. q. 62. a. 3. 4.). A Jövő Reménye Élményeink múltjában, a „visszatekintő- dimenzióban” és a jövőjére várakozás „elő- re-dimenziójában” játszódik le életünk. Amikor az ember felismeri környezetét, és ráébred függőségére, akkor kezdődik af tudatos élete. Az alapélmény mindig ugyanaz: az ősi boldogság, felszabadulás, életrekelés eseménye, amely nagyon is megtapadt emlékezetében. Szabadság, biztonság és függőség együttes érzését jól ismeri. És ezért a nehézségekben, a szenvedésben is arra vár, hogy a „boldogságszituáció” megismétlődjék. De azt is tudja, hogy az itteni boldogság-helyzet nem maradandó, az öröm csak egy kis töredék annyi fájdalom között. Minél tudatosabbak leszünk, annál jobban észrevesszük, hogy minden alá van vetve a múlandóság törvényének. És a múlandóság megtapasztalása ellenére, a remény ellenében is, remélünk. Ez csak úgy érthető, hogy visszatekintő tapasztalásunk és jövőbe tekintő reményünk az abszolút b o I - dogságra-törekvés rendjébe van beágyazva. Az öröm korai megízlelése rnin-