Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 4. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Homiliavázlatok az év 4. vasárnapjától a bőjt 5. vasárnapjáig
Egyházat... (Ef 5,26). A lélekben és igazságban való ima ebben az új templomban valósulhat meg. Itt nem kell áldozati állatokat vásárolnunk, hanem személyes hódolatunkat kell elhoznunk. Templomaink csak arra valók, hogy alkalmat adjanak a közösség összejövetelére és a világ zajától mentes összeszed ettség re. De amennyiben az Egyház élő emberekből áll, maga is állandó tisztogatásra szorul. Tanúi vagyunk annak, hogy a zsinat óta hogyan újul meg az istentisztelet, hogyan igyekszünk az elavult formákat újakkal helyettesíteni. Az egyéni hívőnek ugyanilyen tisztogatásra van szüksége. Az Isten előtti hódolatot állandóan veszélyezteti az unalom, a csalódottság, az ösztönös szenvedély és az anyagi érdek. Megnyugtatjuk magunkat, hogy a külső körülmények miatt nem találunk időt az összeszed ettség re. Ezen a téren csak az segít, ha tudunk szigorúak lenni magunkkal szemben. A nagybőjti önmegtagadás arra is való, hogy határozottan elutasítsunk minden kísértést, amely gátolja az Isten előtti hódolat megnyilvánulását. Ha mi magunk használjuk az ilyen ostort, elejét vesszük annak, hogy Isten maga figyelmeztessen bennünket ostorával. Az imádságot, az Istennek szentelt időt nézhetik ostobaságnak, az emberi bölcsesség hiányának, mi az apostol szavai szerint a megfeszített Krisztushoz kötöttük sorsunkat. Igyekszünk az ő imádságát és hódolatát állandósítani, s akkor megtapasztaljuk Isten erejét és bölcsességét. Böjt 4. vas. (2Krón 36,14—16. 19—23; Ef 2,4—10; Jn 3,14—21) Isten maga munkálja üdvösségünket A kinyilatkoztatás az emberről csak abból a szempontból tárgyal, hogy megvilágítsa Istennel fennálló kapcsolatát. Az embert teremtménynek mondja, akiben megvan a jó és a rossz választásának a képessége, ki van téve a kísértés vagy a kegyelmi segítés hatásának, van teste és lelke, s az örök élet áll előtte, mint cél. A mai szentírási részletek az ember erkölcsi képességeit illetően adnak fontos utalásokat. Az ember jobban szereti a sötétséget, mint a világosságot, hajlamos a rosszra és nem akarja a felelősséget vállalni tetteiért. Sőt bűnei miatt lelkileg halottnak számíthat, s ebből az állapotból csak Krisztus emelheti ki. Tehát nemcsak az anyag nehézkességét, a test kötöttségeit hordozzuk, hanem azt a jóval való szembefordulást is, amit áteredő bűnnek nevezünk. Mindaz, amit a Szentírás emleget, tapasztalatilag is igazolható. Aki igyekszik magát és másokat nevelni, az tisztában van ezekkel a jelenségekkel. Ezért mondhatjuk, hogy úgynevezett „természetes jóság” nincs és nem is. elegendő. Itt nem lehet a felelősséget Istenre hárítani, hogy ilyennek teremtett bennünket. Esendő természetünkben benne van a szabadakaratú állásfoglalás és az a helyzet, amit az emberi közösség kezdettől fogva kialakított. Külsőleg az élet min dig az összevisszaság képét mutatta. Hogyan emeli ki Isten az embert ebből az állapotból? Az ószövetségi történet azt mutatja, hogy a csapást, a büntetést mindig felhasználta figyelmeztetésre. Az életben tapasztalható baj és nehézség nem azt jelenti, hogy az ember vak erők áldozata, hanem azt, hogy isten nevelni akar bennünket A csapás, a sikertelenség gondolkodásra késztet, szerénységre nevel, megtanít imádkozni, megacéloz és arra késztet, hogy új utakat keressünk. Hogy a földi csapások figyelmeztetések, azt teljes bizonyossággal csak az evangéliumból tudjuk: Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát áldozatul adta érte. Ő nem elítélni akarja a világot, hanem megmenteni. Szeretetét, irgalmát. mindenhatóságát felhasználja arra, hogy üdvözítse az embert. Az apostol a szentleckében a lelki megigazulást a halálból való életrekeltés képével szemlélteti. Isten tehát nemcsak figyelmeztet, nemcsak irányt mutat vagy büntetéssel fenyeget, hanem lábra állít, erőt önt belénk és kedvet ad az élethez. Az apostol másutt azt állítja, hogy „Isten maga ébreszti bennünk a szándékot és haitja végre a tettet tetszésének megfelelően” (Fii 2,13). A mi feladatunk az, hogy elfogadjuk az isteni kezdeményezést és együttműködjünk hatásával. A megigazult embernek különleges öröme lehet az, hogy „tetteit Istenben hajtja véqre”, azért rajtuk van egy felsőbbrendű világosság. Nekünk érdemeket szereznek és másokat is követésre indítanak. Böjt 5. vas. (Jer 31,31—34; Zsid 5,7—9; Jn 12,20—33). Természetfeletti újjászületés Az elhaló és kicsírázó búzaszem beszédes jelkép. Először szemlélteti azt, hogy Krisztus földi életének meg kell szűnnie, hogy magára öltse az újat, a természetfölöttit. Másodszor bele van sűrítve a sokszoros termés gondolata is. A csírázó búzaszem elbokrosodik és sok kalászt hoz. Saját élete újra kezdődik mindegyikben. De amíg a búzaszemben mindez biológiai törvényszerűség, addig Krisztus tudatosan vállalja az áldozati sorsot. Meg van győződve, 226
