Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 4. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Homiliavázlatok az év 4. vasárnapjától a bőjt 5. vasárnapjáig
EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA Az év 4. vas. (MTörv 18,15—20; iKor 7,32— 35; Mk 1,21—28) Hatalommal tanított... Az első három evangéliumban sokszor találkozunk ördögűzéssel. Jézus sok gyógyításánál hallunk róla. De az evangélisták nem magyarázzák meg, hogyan értelmezik a megszállottságot, s azt sem említik, honnan van a gonosz lélek hatalma, vagy hogy Isten miért engedi meg ezeket a furcsa jelenségeket. Szóval, nem hallunk arról, ami a kíváncsiságunkat kielégítené. Az apostoli igehirdetés Jézusról beszélt, a róla szóló kinyilatkoztatást akarta közvetíteni, nem pedig az ördögről szólót. A gyógyításokkal kapcsolatban viszont meg kell jegyeznünk, hogy az ószövetségi zsidó népnél a betegség úgy szerepelt, mint vallási fogalom, mint a bűn büntetése. Ezt a nyelvet használta Jézus és az apostoli Egyház. Benne volt az emberi élet veszélyeztetettségének a kifejezése és a szellemi teremtmények elismerése. De azt nem akarták konkretizálni, hogy itt és most egy betegség milyen eredetű. A betegségnek az ilyen leírása inkább csak háttér ahhoz, hogy Jézusról mint megváltóról megfelelő módon beszéljenek. Az evangélisták már a feltámadt Krisztust tartják szem előtt, aki legyőzte a halált és a bűnt, tehát mindazt a rosszat, ami akadályozhatná az ember üdvösségét. Nincs olyan földi vagy földöntúli rossz, amelyen ne győzedelmeskedett volna. Az apostoli tanítás lényege az, hogy Jézus szavának minden engedelmeskedik: a természet erői és a gonoszság hatalma. Olyan megváltót kaptunk, aki meglátja az ember bajait, akinek van elgondolása, terve, és azt meg is tudja valósítani. Kortársai legalább annyit megláttak benne már földi életében, hogy teljesedett benne a jövendölés; prófétát támaszt az Gr testvéreitek közül, s ő majd feltárja előttetek Isten szándékát. Tekintélye nem jogi megbízatásból eredt, hanem személyes nagyságából és erejéből. Azért hirdethette az igazságot, mert ő volt az igazság. Azért parancsolt a gonosz lelkeknek, mert egy volt az Atyával. Azért tudott irányt mutatni, mert ő volt az út. Azért tudott gyógyítani és halottakat feltámasztani, mert ő volt az élet. Azért tudott bűnöket megbocsátani, mert benne az Atya irgalma öltött testet. Hatalma tehát arra való volt, hogy felemeljen és reményt nyújtson. Az Egyház erre a hatalomra vezeti vissza küldetését. Isten szavát úgy közvetíti, hogy hitet fakasszon, gyógyítson, vigasztaljon, bátorítson és bűnöket bocsásson meg. Az evangélium ma is követeli a megtérést, de az üdvösség felől is biztosít. Itt kell meglátnunk a különbséget az emberi tudomány és az isteni kinyilatkoztatás között. A vallási tanítás mögött a személyes Isten áll, azért bízhatjuk rá magunkat. Az év 5. vas. (Jób 7,1—4. 6—7; IKor 9,16— 19. 22—23; Mk 1,29—39) Két világ találkozása Természetes síkon az életnek nincs megoldása, ott csak az abszolút véget lehet várni. Az emberiség mégsem tette magáévá a teljes lemondást, a reménytelenséget. Magatartásában mindig volt valamilyen bizakodás, keresés és várás. Akik hittek a személyes Istenben, azok már szavakba is foglalták vágyukat. Jób könyve abból a korból való, amikor a kinyilatkoztatás még nem beszélt az örök életről, de a hivő ember ott is úgy várta a szabadulást, mint ahogy a szolga vágyik az árnyékba és ahogy a napszámos várja a bérét. Jézussal elérkezett az üdvösség. Ahová betér, ahol befogadják, oda a gyógyulást hozza. Először testi gyógyulást, de csak azért, hogy ráterelje a figyelmet a lelkiekre és az örök megoldásra. Az evangéliumban leírt gyógyulásnak van két beszédes vonása. Az egyik az, hogy aki megtapasztalja az isteni segítséget, az kötelességének érzi, hogy szolgáljon, hogy viszonozza a szeretetet, hogy tegyen valamit Isten országáért. A kép kifejezi a kegyelmi ajándékok rendeltetését. Isten itt nem jutalmat osztogat, hanem országának erőit viszi bele az emberi életbe. Ezért minden talentumot kamatoztatni kell. Aki megkapta a hitet, az 222
