Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)

1975 / 4. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Homiliavázlatok az év 4. vasárnapjától a bőjt 5. vasárnapjáig

EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA Az év 4. vas. (MTörv 18,15—20; iKor 7,32— 35; Mk 1,21—28) Hatalommal tanított... Az első három evangéliumban sokszor ta­lálkozunk ördögűzéssel. Jézus sok gyógyítá­sánál hallunk róla. De az evangélisták nem magyarázzák meg, hogyan értelmezik a meg­szállottságot, s azt sem említik, honnan van a gonosz lélek hatalma, vagy hogy Is­ten miért engedi meg ezeket a furcsa je­lenségeket. Szóval, nem hallunk arról, ami a kíváncsiságunkat kielégítené. Az apostoli igehirdetés Jézusról beszélt, a róla szóló kinyilatkoztatást akarta közvetíteni, nem pedig az ördögről szólót. A gyógyításokkal kapcsolatban viszont meg kell jegyeznünk, hogy az ószövetségi zsidó népnél a beteg­ség úgy szerepelt, mint vallási fogalom, mint a bűn büntetése. Ezt a nyelvet hasz­nálta Jézus és az apostoli Egyház. Benne volt az emberi élet veszélyeztetettségének a kifejezése és a szellemi teremtmények el­ismerése. De azt nem akarták konkretizál­ni, hogy itt és most egy betegség milyen eredetű. A betegségnek az ilyen leírása in­kább csak háttér ahhoz, hogy Jézusról mint megváltóról megfelelő módon beszéljenek. Az evangélisták már a feltámadt Krisztust tartják szem előtt, aki legyőzte a halált és a bűnt, tehát mindazt a rosszat, ami aka­dályozhatná az ember üdvösségét. Nincs olyan földi vagy földöntúli rossz, amelyen ne győzedelmeskedett volna. Az apostoli tanítás lényege az, hogy Jé­zus szavának minden engedelmeskedik: a természet erői és a gonoszság hatalma. Olyan megváltót kaptunk, aki meglátja az ember bajait, akinek van elgondolása, ter­ve, és azt meg is tudja valósítani. Kortár­sai legalább annyit megláttak benne már földi életében, hogy teljesedett benne a jövendölés; prófétát támaszt az Gr testvé­reitek közül, s ő majd feltárja előttetek Is­ten szándékát. Tekintélye nem jogi megbí­zatásból eredt, hanem személyes nagysá­gából és erejéből. Azért hirdethette az igaz­ságot, mert ő volt az igazság. Azért paran­csolt a gonosz lelkeknek, mert egy volt az Atyával. Azért tudott irányt mutatni, mert ő volt az út. Azért tudott gyógyítani és halot­takat feltámasztani, mert ő volt az élet. Azért tudott bűnöket megbocsátani, mert benne az Atya irgalma öltött testet. Hatal­ma tehát arra való volt, hogy felemeljen és reményt nyújtson. Az Egyház erre a hatalomra vezeti vissza küldetését. Isten szavát úgy közvetíti, hogy hitet fakasszon, gyógyítson, vigasztaljon, bátorítson és bűnöket bocsásson meg. Az evangélium ma is követeli a megtérést, de az üdvösség felől is biztosít. Itt kell meglát­nunk a különbséget az emberi tudomány és az isteni kinyilatkoztatás között. A vallási tanítás mögött a személyes Isten áll, azért bízhatjuk rá magunkat. Az év 5. vas. (Jób 7,1—4. 6—7; IKor 9,16— 19. 22—23; Mk 1,29—39) Két világ találkozása Természetes síkon az életnek nincs meg­oldása, ott csak az abszolút véget lehet vár­ni. Az emberiség mégsem tette magáévá a teljes lemondást, a reménytelenséget. Ma­gatartásában mindig volt valamilyen biza­kodás, keresés és várás. Akik hittek a sze­mélyes Istenben, azok már szavakba is fog­lalták vágyukat. Jób könyve abból a korból való, amikor a kinyilatkoztatás még nem beszélt az örök életről, de a hivő ember ott is úgy várta a szabadulást, mint ahogy a szolga vágyik az árnyékba és ahogy a nap­számos várja a bérét. Jézussal elérkezett az üdvösség. Ahová betér, ahol befogadják, oda a gyógyulást hozza. Először testi gyógyulást, de csak azért, hogy ráterelje a figyelmet a lelkiek­re és az örök megoldásra. Az evangélium­ban leírt gyógyulásnak van két beszédes vonása. Az egyik az, hogy aki megtapasz­talja az isteni segítséget, az kötelességének érzi, hogy szolgáljon, hogy viszonozza a szeretetet, hogy tegyen valamit Isten orszá­gáért. A kép kifejezi a kegyelmi ajándékok rendeltetését. Isten itt nem jutalmat oszto­gat, hanem országának erőit viszi bele az emberi életbe. Ezért minden talentumot ka­matoztatni kell. Aki megkapta a hitet, az 222

Next

/
Oldalképek
Tartalom