Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Molnár Béla: "Ettől kezdve sokan visszavonultak Tőle..." (Jn 6,66)
hanem egyszerűen, mert nehéz jobb kifejezésformát találni. Igaz, aki ezt vallja, gyakran nem kerülheti el a vádat, hogy „fundamentalista" és „régiségbúvár". Ez nem is mindig alaptalan. De aki lelkiismeretesen és teljes szívből tartja és őrzi a hittételeket, az a hit által megérti örök megfelelőségüket és vonatkozásukat minden kor és helyzet számára, beleértve saját korunkat is. Tehát a Szentírás-magyarázat végső és biztos ismertető jegye a dogmatikus hagyomány. A keresztény teológia ősi klasszikusainak, az egyházatyáknak szentírás-magyarázata „nem volt tehát j— mint később, főleg az újabb időkben — a történelemtől teljesen elrugaszkodó, mesterkélt, fantasztikus és bizarr részletekben kedvétlelő játék, amely kész gondolatokat, meglevő eszméket akart illusztrálni a bibliai képekkel” (Szabó Ferenc, Henri de Lubac: Az Egyházról, 1972. Róma 80). Az atyák egzisztenciális problémákkal birkóztak, azok örök értékű megoldásával — a Szentírás alapján. Aranyszájú szent János, szent Athanáz és szent Ágoston gyakran korszerűbb lehet, mint néhány mai teológus. A magyarázat egyszerű: nem annyira az érdekelte őket, hogy mit hihet, mit képes elhinni az ember, hanem, hogy mit tett az Isten az emberért. „Az atyák közel voltak a kereszténység eredetéhez, lelkipásztorok voltak, és még az ökumenikus egyházhoz tartoztak.” (Albert Hamman, Az egyházatyák tanulmányozásának időszerűsége, Teológia 1974/3. 195). — Természetesen „a modern világnak” is vannak „atyái”, akiket szüntelenül újraolvas a mi intelligenciánk, és megpróbálja őket újra összefűzni, hogy az ateizmusnak mintegy hatalmas szintézisét dolgozhassa ki. És még ha soha nem is olvastuk Feuerbachot, Marxot, Nietz- schét, vagy Freudot, tematikájuk átitat minket, átjárja az idők szellemét" (O. Clement, i. m. 16). Nekünk, keresztényeknek feladatunk, hogy szélesítsük látókörünket, méltányoljuk a régi tanítókat is, és így törekedjünk korunk szintézisére. „A hallgatóságnak az írás akkor hasznos igazán, amikor nem Krisztus nélkül beszélnek, sem nem mellőzik az atyákat, és akik prédikálnak, nem nélkülözik a Szentlelket. . . Nagy veszély is az Egyházban beszélni, nehogy Krisztus Evangéliumának ferde magyarázásával pusztán emberi evangéliumot formáljunk" (Szt. Jeromos, In Galat., I. 1, ML. 24. c. 386). Kaulics László „ETTŐL KEZDVE SOKAN VISSZAVONULTAK TŐLE.. ” (JN 6,66) Ma már nyilvánvaló, hogy Izrael vezetőinek fokozatos szembenállása Jézussal csak keményszívűségük következménye volt. Sokáig leegyszerűsített módon úgy gondolták, hogy Jézus személye és működése állandóan kihívta a jeruzsálemi vallási csoportok ellenségeskedését. Az tény, hogy egyáltalán nem a nép egészének, a nemzetnek egységes hitetlenségéről volt szó. Ha egészen le akarnánk egyszerűsíteni a kérdést, azt is mondhatnánk, hogy biblikus köntösbe öltöztetett vérmérsékleti különbségekről, még inkább a mindig létező társadalmi megosztásról van szó. Miért is következett be a teljes elfordulás Jézustól? Az az elfordulás, ami a keresztény hagyományú csoportokban ma is folytatódik. Mivel sokszor áttételesen jelentkezik, a Jézus-követés külső megnyilvánulásaival lép fel, szükséges pontosan meghatározni ennek a jelenségnek körvonalait. Elvárások-igények „Milyen jelet mutatsz te, hogy lássuk és higgyünk neked?” (Jn 6,30). Ismerős az a gyöngén megalapozott vélemény, hogy az ember teremtette az isteneket a kultúra egyik alacsony fokán. Ha nem is ebben az abszurd formában, de valamiféle igazságot mégis hordoz ez a kijelentés. Hiszen a legtöbb ősi vallásban a legkülönfélébb emberi vágyak öltöttek szobrot, rendeződtek szertartásokká. Ezek a vágyak félelmekből, vagy el nem ért vágyakból ötvöződtek. így jöhettek létre ellentmondásos istenek, bálványok. Még a mono- teista jellegű vallások is lényegesen különböznek az újszövetségi kinyilatkoztatástól. Az emberi igények megszemélyesített istenkultuszai inkább „várakozó vallások" voltak. Itt az ember nem azt kereste, hogy mit akar vele, vagy tőle az isten, hanem ő akart valamit az istenektől. Ennek megfelelően alakult a kultusz is. Ha elvárásaikat nem teljesítette, „menesztette" őket, „megbosz- szulta" az áldozatok megtagadásával. Bár nem ilyen istenképet tisztelt a zsidóság, mégis ezt a magatartásformát is megtaláljuk történelme folyamán. Az elvárások kultusza szinte állandóan kísértett. Olykor hiába volt ez az isten Egy, mégis ez az Egy a vallási gyakorlatban kicsinyes, számító, embereket osztályozó, szeszélyes isten volt. Szándékos a kisbetű használata, mert emberi vágyakból összerótt volt a kultusz tárgya. Kiigazításra volt szükség és ez a kiigazítás magától Istentől jött. Ha ezt a kiiga191
