Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 3. szám - FIGYELŐ - "Ti hősi nemzedék vagytok..." (Centralisták visszaemlékezései)
dóban, hátizsákkal előbb felgyalogoltam az újpesti katonai pontonhídig. A szovjet őrség megnézte igazolásomat: Maladoj pop — kispap — mondták és azonnal átengedtek, míg a civileket hosszasan igazoltatták. A pesti oldal felszabadítása után elsőnek az Egyetemi templomban szólaltak meg a harangok. Ezért kaptuk Budáról azt a német belövést, amely a baloldali tornyot egészen tönkretette. — Marczell Atya nagyon sok élelmet kapott a városból a lelkigyermekeitől — meséli Szendi József. Mi hordtuk szét beteg papoknak, sokgyermekes családoknak. Mi, papok és kispapok jól felhasználtuk kijárási engedélyünket, jártunk betegekhez, gyógyszereket, orvosi segítségei szereztünk, öregeknek, betegeknek segítettünk a lakásba visszaköltözni, hivatalos ügyeket kijárni, holmikat szállítani. Akinek szüksége volt valami segítségre, csak beszólt a szeminárium portáján és mi készen álltunk. Az orosz katonák mindenütt figyelmesek voltak, segítettek a „reverendásoknak”. Marczell Atya, mint a pesti rész érseki helytartója ünnepi kanonoki ruhájában tiszteletét tette Zamercev szovjet városparancsnoknál, aki harminc év után meg is látogatta hazánkat. Engedélyt és kiutalást kaptunk építőanyagra. Mert a további erőfeszítő feladat a szeminárium tetőzetének gyors helyreállítása volt, mielőtt a tavaszi átázás az egész épületet tönkretette volna. így éppen jókor érkeztünk vissza, mi vidékiek — jelenti Kardos József. Szükség volt friss munkaerőre, mert nem volt veszélytelen munka. Mesterek irányítása mellett mindent mi csináltunk. Az emeleti gerendákat kibontottuk, az udvaron kijavítva visszaállítottuk. Mint vidékiek, értettünk a cserépfedéshez, ácsok, kőmívesek is adódtak közöttünk. A többiek pedig megállás nélkül hordták az anyagot. A felszabadulás és az újrakezdés tudatában dolgoztunk a magasban, amikor egy belövés lesodort minket állványostul. Akkor vettük észre, hogy még nem vagyunk biztonságban. A várból a németek még szemmeltartották a várost, távcsővel becélozták a tetőt. Ügy látszik, ingerelte őket gyors újjáéledésünk. Még február 12-én is kapott egy aknát a könyvtárunk. Február 13-a után azonban teljesen helyreállt az élet. Gyorsan rendet raktunk és felköltöztünk a védettebb szobákba. Az ősszel biztonságba helyezett belső ablakokat feltettük. Majd a templomot is annyira romtalanítottuk, hogy március 19-én, szent József ünnepén már a hívek jelenlétében mondhattunk asszisztenciás hálaadó misét. Ezután már napirend szerint tanultunk, azután jött a fizikai munka. Közben fogytán volt az élelem. Aki köze lakott és biztosított volt otthoni ellátása, hazamehetett. Én is sokat utaztam haza és Lovasberényből hoztam az élelmet a szemináriumnak. A felszabadulás után otthon, pékségben dolgoztam, ők küldték a kenyeret, a krumplit a „pesti éhes papoknak". A vonat tetején ültünk nagy zsákokkal és egymás kezét fogtuk, hogy a kanyaroknál nehogy leguruljunk. A húsvét ünnepét testi-lelki felszabadulásban, allelújás hálával ünnepeltük. Már hetekkel előtte ismeretlen emberek megállították az utcán Talabér Atyát, az Egyetemi templom karnagyát, hogy fognak-e a kispapok húsvétkor énekelni. Mindenki kiéhezett a liturgiára, a szent zenére, az ünneplésre. Felkerestük a harminc év előtt tanitó professzorok közül Galla Ferenc egyháztörténészt, aki ma nyolcvanhétévesen, otthon rendszeres kutató munkát végez. Előtte apró kézírásé jegyzethalom, ami többek között ,,A püspökségek újjáépítése a török uralom után" témához sok érdekes, eddig nem közölt anyagot rejt magában. — Lassan oldódnak az emlékeim. Késő őszig bejártam előadásokat tartani. Amikor azonban lezárták a hidakat, otthon maradtam. Lakásom a Várban tíz hétig pergőtűzben volt. Bunkerben miséztem, prédikáltam, gyóntattam. A nyolcvan emberhez mindig jöttek külsők is. A Várba csak romokon át érkezett el a felszabadulás. Mire feljöttem a pincéből, nem ismertem a tájra. Első szabad lelkipásztori munkám a temetés volt. Mindig csak temettünk. Egy egész történeti korszakot léptem át, amikor átjöhettem Pestre. Itt már előrehaladt az újjáépítés, helyreállt a rend. A szemináriumban is rend, tisztaság és dolgos, tanulnivágyó ifjúság fogadott. Tanítottunk, sok elnézéssel és segítéssel vizsgáztattunk, de a nyár már meghozta az új tanév helyreállt életrendjét. Hamarosan magam is beköltöztem a Szemináriumba és mint rektor 1952—55-ig résztvehettem az egyetemi élet megújulásában. Közben megkaptuk Bánk József érsek úr tömör visszaemlékezését, amiben egy fontos újabb adat van a kispapok helytállásáról: — 30 év nagy idő. A részletekre már nem is nagyon emlékszem. Nagy dolog volt az, hogy a Hittudományi Kar hallgatói a helyükön maradtak. Semmiféle nyomásnak, vagy csábításnak nem engedtek, hogy nyugatra távozzanak. Ebben a főérdem az akkori rektort, dr. Marczell 179
