Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 3. szám - TÁVLATOK - Utak és megoldások
bénult testeket gyógyít, lózt és leprát szüntet meg, sőt halottakat támaszt. Ezek a tudósítások a legendákra jellemző fokozásról tanúskodnak; Jézus Jairus lányát még a betegágyáról támasztja fel (Mk 5,21 kk), a naimi ifjút már a sírhoz vezető úton (Lk 7,11 kk), — és Lázár oszlásnak indult teste negyedik napja fekszik a sírban, mikor Jézus feltámasztja (Jn 11,39). Még inkább fel kell figyelnünk a betegségnek és a gyógyulásnak az alapvető szemléletére. Hiszen közismert, hogy minden legenda olyan tényhez kapcsolódik, amelyet a názáreti Jézus valóban gyakorolt. Ö, mint történetileg megállapítható, gyógyított. Ezekkel a gyógyulásokkal, mint csodákkal kimutatta természetfeletti erejét. Akkoriban a betegséget is természetfölöttileg — mint a démonok művét — értelmezték. Tehát a gyógyítás: a betegséget okozó démon legyőzését jelentette. Ezt az ókori betegség-szemléletet Jézus is vallotta: amint az Újszövetség számos helyéből kitűnik. De mit kezdjünk ma az ilyen tudósításokkal? A mai felfogástól való eltérés megtalálható Jézus igehirdetésében is. így például Isten királysága központi fogalom beszédeiben. Az Isten királyi hatalmán ezt érti: ez a gonosz világ nem felel meg az Isten akaratának. Ezért elküldi az Isten az Emberfiát: aki meghatározza a világ végét, minden embert megítél és elhozza a végső üdvösséget. Ennek az időpontja Jézus beszédeiben igen közelinek tűnik és szinte úgy olvasható ki az „idők jeleiből'', mint a meteorológiai adatokból az időjárás (Lk 12,54—56), a növények virágzásából a tavasz közelsége (Mt 13,28 k). Ezek a változások a világ végét, az utolsó ítéletet és végső üdvösséget jelzik. Hogy a Bíró színe előtt megállhassunk, mindent már most egy lapra kell feltennünk. Aki elfeledkezik a vég közelségéről, olyan ostoba, mint aki a vihar veszélyében házát alap nélkül építi fel (Mt 7,24—27.). Kézenfekvő, hogy a végső időknek a hite Jézus igehirdetését aktuálissá tette. Ám a várakozás a közeli végre téves volt. Ez a tévedés a zsidóságra is áll, onnan eredt Jézusnak világvégi szemlélete, tehát az általános zsidó felfogás is helytelen volt. Jézus és az őskereszténység pedig osztozott benne. Hogyan kell tehát ezt a „be-nem-teljesedett” végső várakozást értelmeznünk? Az Újszövetség — ha csak olyan módon olvassuk, mint akkoriban a kortársak — számunkra idegen könyv lenne. Vannak benne legendás kijelentések, használja az ókori démon-hitet, és egy be-nem-következett világ-véget ígér. Hogyan érthetjük akkor ma az Újszövetséget? Az egyik legfontosabb feltétel: az ember egyszerűen engedje, hogy önmaga és az élete számára a Biblia igaz legyen és igaz maradjon, hogy higgyen isten igéjének és így a maga számára megmentse az Újszövetségből azt, ami valamiképpen menthető. Aki azonban minden kritika nélkül, csak ezen az úton akarja az Újszövetséghez fűződő kapcsolatát megmenteni, az valójában tönkreteszi azt. Természetesen az ember megpróbálja a legendás jelleget, a meg-nem-egyezéseket egymás közt „kiegyenlíteni". A démon-hit például nemcsak antik sajátosság, hanem modern is, amint hogy Rilke is beszélhet „angyalról.” Ha jobban beleolvasunk a szövegbe, láthatjuk, hogy Jézus a végső időket nem annyira közelinek jelezte, mert szól az „óra" kiszámíthatatlanságáról is. Tehát ne erőnek erejével, az ellentmondónak tűnő állítások „kiegyenlítésére" törekedjünk. — Aki becsületes kapcsolatot keres az Újszövetséggel, az keresse igazi mondanivalóját! (Vö Gesammelte Studien zum Neuen Testament, Tübingen, 1967. 283—287.) GERTRUDE SARTORY: Mi igaz a Bibliában? Gertrude Sartory a teológiai és lelkiéleti kérdésekben járatos köziró népszerűén kifejti, hogy mi igaz és hogyan igaz a Bibliában. A hit a szív megsejtését is megkívánja, és aki kitárult lélekkel fogadja a szent igéket, rátalál Jézusban Istenre. * A bibliai íróknál nem szabad az események történetírásának újkori módszerét feltételeznünk. A keletiek, mint hallgatók vagy olvasók is egészen másként viszonyulnak az elbeszélésekhez. Max Zerwick így világítja meg a kérdést: „A nyugati ember a tényszerűség megszállottja egészen a dolog értelmének az elhanyagolásáig. A keleti ember viszont az értés, a jelentés megszállottja a történeti tényszerűség elhanyogolásáig." Ha egy indiai filozófustól megkérdezik, mi az igazság: azt válaszolja: Az igazság az, ami jobbá tesz. A nyugati embernek az igazság: az események filmje, és a szavak hangfelvétele. A keleti számára a mélyértelmű történet a fontos. Ezért a keletiek egy történeti tényt másképpen mondanak el, mint ahogy azt nálunk egy történész megkívánná. Sokszor éppen azt hagyják ki, ami adatszerűén jelentős, viszont olyan vonásokat hangsúlyoznak, vagy túloznak el, ami szá161
