Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 1. szám - A magyar teológia harminc éve - a teológus a szocialista társadalomban - Beszélgetés Nyíri Tamás professzorral
a keresztények és marxisták, hívők és nemhívők kooperációja. Ha az élet tevékenység, akkor az együttélés együtt-cselekvés. „Előfordulhat, hogy egy tegnap még időszerűtlennek tartott közeledés vagy találkozás ma vagy holnap gyümölcsözőnek bizonyul a gyakorlati síkon” (Pa- cem in terris, 160). A hívők soha bele ne menjenek elvi kompromisszumokba, „de mutassák meg, hogy áthatja őket a megértés szelleme, ne keressék csak a saját érdeküket, s legyenek készen lojálisán közreműködni minden olyan cél megvalósításában, amely természeténél fogva jó, vagy jóra vihet” (Pacem in terris, 157). A más világnézetűekkel csak abban nem szabad együttműködnünk, ami természeténél fogva rossz, ami önmagában ellentmond az erkölcsi törvényeknek. Másként kell ugyanis elbírálnunk a hitünkkel ellentétes tanokat, s másként a belőlük eredő gazdasági-történelmi mozgalmakat: „nem lehet az emberi természetről, az ember eredetéről és a világegyetem sorsáról alkotott téves filozófiai tanokat azonosítani a gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai célkitűzéssel bíró történelmi mozgalmakkal, még abban az esetben sem, ha e mozgalmak az említett tanokból származnak, és azoktól nyerik ösztönzésüket mindmáig" (Pacem in terris, 159). Magyarán mondva, nem szabad azonosítanunk a dialektikus történelmi materializmust a szocializmussal, az ideológiát az emberhez méltóbb világ építésével. Katolikusok és kommunisták együtt dolgozhatnak a közös célokért, természetesen ideológiai konvergencia nélkül. XXIII. János pápa szavait méltán tekinti a magyar teológia az Egyház és az állam közötti együttműködés elvi alapjának. A szocialista Magyarországon megvalósuló közös munka útját nem torlaszolhatják el tehát a végső dolgokra vonatkozó vallási vagy ideológiai tételek és különbségek. — Miben látja annak okát, hogy elsősorban a modern német teológiai iskola volt belolyással a magyar teológia megújulására? — 1968-ban tartott budapesti előadásában Karl Rahner — többek között — a „természetes humanizmus” értelmét, teológiai létjogosultságát és megbecsülését hangoztatta, s ezzel rendkívül elősegítette a zsinati gondolkodás befogadását és továbbfejlesztését hazánkban. Hatása a magyar teológia megújulására aligha túlozható el. Az általa képviselt filozófiaiteológiai irány már jóval a zsinat előtt serkentően hatott a hivő gyakorlat hazai elméletére. Elég egy pillantást vetnünk a honi teológia sajtótermékeire: az ő neve szerepel legtöbbször az idézett szerzők között. Ezen túlmenően azonban — ami ebből a szempontból még jelentősebb — gondolatai, felfogása, nézetei úgyszólván teljesen átitatják a haladó hazai teológusok gondolkodásmódját és eszmevilágát. Aki ismeri teológiájának emberközpontúságát és nyitottságát a világ felé, az belátja, hogy a sajátos magyar teológia nagyon sokat meríthet gondolataiból. A magyar teológiára egyébként is erősen rányomta bélyegét az a — történelmi múltjából adódó — körülmény, hogy egészen a közelmúltig inkább a német nyelvterület felé tájékozódott. Bécsben az 1623-ban alapított önálló magyar szeminárium, a Collegium Pazmanianum működött, a Rómában tanuló magyar papnövendékek pedig a német vezetés alatt álló Collegium Germanico-Hungaricum növendékei voltak. — Az utóbbi időben azonban — különösen Teilhard de Chardin műveinek megismerése révén — megnőtt a francia teológia szerepe is. —■ Laurentin abbé egyik cikkében joggal említi a mai magyar teológiával kapcsolatban a két nagy domonkos, Congar és Schillebeeckx nevét. Befolyásuk azonban — a már említett nyelvi akadályok miatt is — szűkebb területre korlátozódik. Mivel a magyar értelmiség legkiválóbb képviselői — a papsággal ellentétben — Párizst tekintették Európa szellemi középpontjának, a magyar teológiának világi gondolkodók — elsősorban Rónay György — közvetítették a francia teológia és a perszonalista filozófia eszméit. Hogy mennyit köszönhetünk Suhard bíboros 1947. évi nagybőjti körlevelének és a többieknek, Mounier preszonalizmusá- nak, majd Teilhard de Chardin, De Lubac. Congar és Chenu teológiájának, az nagyon izgalmas, de szerteágazó kérdés, amelyre e fölszínes utalásnál bővebben ezúttal nem térhetek ki. — A magyar teológia fejlődését, gazdagodását bizonyítja az is, hogy ma már nagyjából három irányzat jelenlétét mutathatjuk ki benne. A progresszív, a korszerű, a jelenségekre frissen, felkészülten válaszoló, a Zsinat szellemét éltető irányzatot; a centristát, amely inkább szintézisre törekszik, azaz a régebbi nézeteket az új nézetekkel kiegészítő és egybeépítő, a hagyományt a modern felfogással felruházó munkát végez, az újat lassabban asszimilálja; és a konzervatív nézeteket képviselő irányzatot, amely az egyházi aggiornamentót nehezen érti, az „idők jeleit" nem tudja követni és ezért nem is képes túllépni korábbi, idejétmúlt álláspontján. — Ez az irányzatokra bomlás szintén egybeesik a Zsinat szellemének érvényesülésével. Akinek nem volt módjában a Zsinatig nyomon követnie az egyetemes teológia fejlődését, azt a Zsinat érthetően megdöbbentette. Akinek viszont módjában volt, az igazoltnak érezte addigi magatartását, teológiai munkásságát, gondolkodásmódját, amelyekből természetszerűen következett a teológiai továbblépés igénye. Ezek a teológusok úgy érezték magukat a Zsinat 8
