Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 1. szám - A magyar teológia harminc éve - a teológus a szocialista társadalomban - Beszélgetés Nyíri Tamás professzorral
utón, mint akik elemükben vannak. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ezzel szemben mások zavarba jöttek és nem tudtak megbirkózni saját múltjukkal. — Véleménye szerint melyek az eltelt harminc esztendő jelesebb teológiai munkái, amelyek egyúttal hitelesen szemléltetik a magyar teológia eredményeit is? — Az immár klasszikusokkal kezdem a sort. Aisleitner József, aki a nemzetközi tudományos élet kiemelkedő alakja, a szász tudományos akadémia tagja volt, az ugariti nyelvtan és szótár megszerkesztésére vállalkozott, amely a régészeti és vallástörténeti kutatások számára felbecsülhetetlen értéket jelent (Untersuchungen zur Grammatik des Ugaritischen. Berlin, 1954; Wörterbuch der Ugaritischen Sprache. Berlin, 1963). Radó Polikárp OSB életművéből most talán csak a kódexkutatással foglalkozó két világhírű művét emelném ki, melyek az egyetemes tudományosság maradandó kincsei. Ugyancsak klasszikusaink közt van a helye norvath Sándor OP Synthesis theologiae fundamentális (1947) és Studien zum Gottesbegriff (Freiburg, 1954) című munkáinak. Közvetlenül a Zsinat után, 1966-ban jelent meg a Szent István Társulat gondozásában az Adómtól Krisztusig című kétkötetes mű, amely a legkorszerűbb tudományos eredmények felhasználásával íródott és alapvetően átformálta az ószövetségi Szentírásról régen kialakult szemléletünket. Tulajdonképpen ezt az úttörő munkát folytatta Szörényi Andor a Biblia világá-ban az Újszövetséggel kapcsolatban. Kecskés Pál, akinek máig emlékezetes munkája, A bölcselet története főbb vonásaiban (1943) annakidején mérföldköve volt a magyar filozófiatörténetírásnak, új művel jelentkezett, Az erkölcsi élet alapjai-val (1967), amely nagy hiányt pótolt az erkölcsi kérdésekkel foglalkozó egyházi tudományokban. Szennay András, a földi értékeket, a földi valóságot vizsgálta teológiai szempontból. Ez a kérdéskör vezette rá, hogy később — hazánkban elsőként — a hívők és nemhívők párbeszédének problémáit taglalja. Első tanulmánykötetében (Teológia és élet, 1966) a munka, a technika, a család értékmérőiről, a hátrányos faji megkülönböztetésről, a béke és az atomháború dilemmájáról írt a teológus szemszögéből. A „Rejtőző istenség" című könyvében (1969) a keresztény hit néhány lényeges tartalmi vonását (Isten, Jézus Krisztus, Egyház) vázolja föl, hogy a „bemutatás" után megkeresse a hívők és nemhívők dialógusához vezető és járható utat. A könyv egyik fejezetében a „holnap hívő emberének" alapvető tulajdonságait igyekszik megrajzolni, ezzel mintegy irányt szabva saját további teológiai érdeklődésének is (Hitünk sodrában, 1974). Gál Ferencnek, legtermékenyebb teológiai írónknak egész tevékenységét -a szintézisre való törekvés jellemzi. Kiváló érzékkel viszi közel a legbonyolultabb teológiai kérdéseket nemcsak a szakteológushoz, hanem a teológia iránt érdeklődő nagyközönséghez is. Az Idő az örökkévalóságban című kötete (1963) a legégetőbb világnézeti gondokat tárgyalja, igen jelentős munkának számít a Katolikus hittételek (1960) és Az üdvtörténet misztériumai (1967), mert először kapott a magyar olvasó két olyan könyvet a kezébe, amely korszerűen mutatja be a hitét. Timkó Imre műve, a Keleti kereszténység, keleti egyházak (1971) speciális, szűkebb érdeklődésre tarthatott számot, de értékénél fogva a lényeges teológiai publikációk közé tartozik. Ide kívánkozik még Félegyházi József kitűnő könyve, Az egyház a korai középkorban (1967), amelynek külön értéke, hogy részletesen ír a korai középkor elfelejtett századairól (V—Vili. század), melyeket a történészek általában eléggé mostohán kezelnek. Cserháti József püspök munkája, Az egyház és szentségei (1972) a szentségtan teológiai felülvizsgálatát végezte el. Bánk József érsek kétkötetes műve, a Kánoni jog (1960) az egyházjog kivételes szakértelemmel történt feldolgozása. — Beszélhetünk-e világi teológiáról? A hittudomány említésre méltó világi műveléséről egy Étienne Gilson vagy egy Jacques Maritain színvonalán? — Sajnos, a teológia világi művelése nálunk nem olyan nagy jelentőségű, mint külföldön, például Franciaországban, vagy Németországban. Rónay György Szentek,*írók, irányok (1970) és a Zakeus a fügefán (1971) című munkája azonban egy mélyen hívő, gazdag lekü- letű íróember eredeti teológiai látásmódját dicséri. Különösen az utóbbi adott erős belső indításokat; életközelségbe hozta Jézust és ugyanakkor sok hasznos megszívlelendő gondolatot ébresztett a szakteológusban. Rajta kívül csak rangos törekvésekről, kísérletekről beszélhetünk. De mindenképpen meg kell említenünk Mihelics Vid nevét, aki a Vigilia hasábjain gyakran kifejtette véleményét az új teológiai gondolatokkal kapcsolatban, és nem feledkezhetünk meg Ijjas Antalról sem, aki egy Daniel-Rops tehetségével igen fontos szerepet tölt be a modern teológia népszerűsítésében (Szentek élete, 1968; Jézus története, 1970). Munkásságát legjobban talán ahhoz hasonlíthatnám, amit Nemeskürthy István végez a magyar történelem krónikásaként. — Professzor Ür, engedje meg, hogy pár szót ejtsek munkáiról is, amelyek szinte reveláló erejűek voltak a mai magyar teológiában. „A keresztény ember küldetése a virágban" (1968) kertelés nélkül beszélt az Egyház és a világ viszonyáról, a kereszténység feladatáról, arról, hogy a hivő ember ,.a mai világ konkrét helyzeteiben, saját életének szituációiban keresse meg azt, ami megfelel, vagy jobban megfelel kereszténységének, mint a régi, 9