Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 2. szám - FIGYELŐ - A teológiai antropológia alapvetése
riség szolgálatában, nem maradhat érzéketlen az ember-kérdés élő igényével szemben. Az antropológiai fordulat nem csupán érdeklődés az ember teológiája iránt, hanem sajátos megújult törekvés, mely olyan tanítást keres az emberről, amely minden jellemző jegyében tartalmazza a keresztény üzenetet. Az új keresztény emberképnek magában kell foglalnia a hit minden igazságát. Az antropológia így a keresztény igehirdetésnek közös horizontjává is válhat. Amikor a teológus igazolni akarja állításainak antropológiai jellegét, ezzel nem akarja leértékelni az isteni üzenet első értelmét; ti. hogy Isten az üdvösséget Krisztusban felajánlotta; inkább arra törekszik, hogy jobban megvilágítson olyan szempontokat, melyeket idáig homályban hagytak. Az antropológiai fordulat során feltétlenül meg kell említeni L. Feuer- bachot is, aki úgy gondolta, hogy az embertanban feltárta a vallásos állítások igazi értelmét. Kétségtelenül van bizonyos párhuzam az új antropológia és Feuerbach felfogása között. Amikor azt állítjuk, hogy Isten a Megváltónk, ez azt is jelenti, hogy az embernek szüksége van megváltásra. És amikor az Istennek az ítélet jogát tulajdonítjuk, akkor egyidejűleg felismertük az ember felelős döntésének fontosságát is. A lényeges különbséget abban látjuk a katolikus teológia és az egyéb antropológiai fordulatok között (Feuerbach, Bultmann, stb.), hogy az utóbbiak szerint a vallási tanítás nem igazságot tartalmaz, hanem pusztán csak emberi funkciója van. Ha egy katolikus azt a kifejezést használja, hogy a vallási szövegek burkolt antropológiai szimbólumok, akkor nála a szimbólum szó direkt módon és elsődlegesen egy konkrét valóságot jelent. Ez a valóság még indirekt, másodlagos és képszerű értelmet is hordoz, amelyet azonban csak a valóság megértésén keresztül ragadhat meg az értelem és csak akkor érthet vele egyet, ha az elsőt is elfogadta igaznak (vö. P. Ricoeur: Le conflit des interpretations, Paris, 1969). így például Bult- mann nyomán az egzisztenciális eszkatológia szívesen használja azt a kifejezést, hogy „az örök élet már itt elkezdődött bennünk”. Ez a meglátás keresztény életünk kibontakoztatásának fontos serkentője lehet. Ha azonban a történeti eszkatológia valósága nem lenne hitigazság, ha nem lenne valóság, hogy az üdvösségünk Krisztusban van, akkor az előző szimbolikus kijelentés teljesen félrevezetne bennünket, mert hiába várakoznánk a földi életünkben egy ténylegesen eljövendő Életre. Az antropológiai fordulat eredménye, hogy kiemeli az antropológiát a teológiában úgy, hogy minden isteni igazságot az ember nézőpontjába helyez. De ugyanakkor különböznie kell az ún. „antropológizált” teológiától, amely hajlamos arra, hogy a teológiát az alanyi magatartások magyarázatára használja fel. Hogy ezeket a félreértéseket kiküszöböljük, a helyesen értelmezett antropológiától két alapfeltételt kívánunk meg. Először is meg kell valósítani a visszatérést a forrásokhoz. Az egész keresztény üzenet célja, hogy a reménységre vezessen (vö. Róm 15,4), és a hit által életünk legyen Krisztusban (vö. Jn 20,30). A zsidó-keresztény kinyilatkoztatás az emberiség üdvözitésére irányul. Ebből következik, hogy az Istennek önmagáról és a világról adott igazságai kapcsolatban vannak az emberrel. Ezért lehet az egyházi igehirdetés is emberközpontú, és ebből fakadhat helyes keresztény emberszemléletünk. Mert csak akkor tartozhatunk Krisztushoz, a Megváltóhoz, ha elfogadjuk, hogy az embert Isten saját képére teremtette. Bár ezt a képet a bűn bizonyos értelemben elhomályosította, mégis hinnünk kell, hogy Krisztus, aki az Atya legkiválóbb Képmása, visszahelyezte az embert abba a tökéletességbe, ami nélkül nem tudná megvalósítani harmonikus életegységét. A másik ok, amiért a teológia az antropológiai szemléletet igényli: a megtestesülés misztériuma. Amikor Isten Fia emberré lett, belépett az emberi történetembe. Ő a megtestesült Ige és ugyanakkor a kinyilatkoztatott Ige, a számunkra küldött üzenet. Az evangélium, amit Jézus hirdetett, amelyet a sugalmazott könyvek átadtak nekünk és amelyet az Egyház hirdet: humanizált keresztény tanítás. Más szóval: az emberek által helyesen megértett, emberi módon kifejezett és emberi nyelven megjelenő tudomány (vö. Dei Verbum 13). Az a szempont, amely szerint valaki felfogja és megítéli a valóságot, számos tényezőtől függ. Függ a vérmérséklettől, a jellemtől, a foglalkozástól, az egyéni tapasztalattól. Ezek a tényezők érvényesek Isten Szavának értelmezésénél is. Csak olyan mértékben tudjuk felfogni az isteni üzenetet, amennyire az számunkra megtestesült, és amennyiben korunk számára is megközelíthető lett. Szükséges tehát az emberi feltételek helyes ismerete, hogy ne tévesszük össze az örök Igét megtestesülésének esetleges tartozékaival és következményeivel. Ehhez pedig nemcsak a kinyilatkoztatás igazságait kell jó! ismernünk, hanem a mai ember adottságait is, hogy úgy tudjuk kimondani az örök Szót, olyan nyelven, abban az értelemben és kulturális ösz- szefüggésben tudjuk továbbadni azt, hogy akik az Igét hallgatják, meg is érthessék. (fülöo)
