Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 2. szám - FIGYELŐ - Kiss László: Az ember élete: Krisztus
AZ EMBER ÉLETE: KRISZTUS A teológia minden kor embere számára új feladatokat, újra megoldandó problémákat jelent. Az evangéliumi üzenetet mindig újból át kell gondolni és át kell fogalmazni az adott kor nagy kérdéseinek a tükrében. A mai kor figyelme az emberre irányul. Keresztény részről így hamarosan rádöbbenünk: van teológiánk, de nincs kiforrott antropológiánk1. Különösebb figyelmet érdemel az „Isten- halála”-irányzat, amely szükségszerűen az „ember halálát” hozza magával. Az elem- bertelenedéssel szemben nem elegendő vakbuzgósággal valamiféle „irracionális fideiz- musba” menekülni. A különféle mitosztalaní- tási törekvéseknek az a veszélyük, hogy miközben az Isten igéjéről lehántják a megítélésük szerinti hamis „hordalékokat”, értelmezéseket, végül csak azt tartják meg belőle, ami az emberre vonatkozik, úgy, ahogyan az ember önmagát értelmezi. Ennek az irányzatnak a végállomása az Isten nélküli kereszténység, Feuerbach jelszavával: „Az Isten: olyan szó, amelynek egyetlen jelentése: az ember!" A keresztény teológiának az lenne a feladata, hogy pozitíve feldolgozza és kifejtse saját korszerű felfogását az emberről. Ez az ember-eszme nem azonos sem a görög-római kultúra, sem a polgári kultúra embereszméjével. A nyugati „humanizmus” elleni állandó tiltakozás forrása az, hogy ez a humanizmus fennhangon hirdeti az emberi jogokat, ugyanakkor embermilliókra embertelen életfeltételeket, éhhalált, nyomort, háborúkat kényszerít rá. Ez a kiáltó ellentét jogosan táplálja az állandó tiltakozást. — A fokozódó elembertelenedés sokféleképpen nyilvánul meg a mai kor művészetében, irodalmában, drámáiban, filmjeiben. Az Egyház elvileg mindig a humanizmus mellett állt. Gyakorlatilag azonban történelme folyamán többször megtapadt olyan „humanizmusnál”, amely inkább elleplezett, sőt olykor „igazolni” próbált oly botrányos állapotokat, amelyek ellen harcolnia kellett volna. A túlvilági élet reményének a hirdetése így sokak tekintetében hitelét vesztette, mivel azt csupán a szegényeknek nyújtandó vigasz és kárpótlás gyanánt emlegették és értelmezték. De hitelét vesztette az a tanítás is, hogy az Isten az embert saját képmására teremtette. Az Isten képmására teremtett, Krisztus vérén megváltott, a kegyelem által a Szentlélek templomává avatott embert ugyanis nem szabad méltóságában meg. alázni, éheztetni, erkölcsileg lezülleszteni, fogyasztói lénnyé, kísérleti alannyá alázni, legelemibb emberi jogaitól megfosztani. Próbáljuk először — főleg Pál és János apostolok tanítása nyomán, — a keresztény ember-eszmét megalapozni, azután kifejtjük ennek az emberképnek néhány jellegzetes vonását. Teológiai megalapozás A keresztény antropológia legmélyebb teológiai alapját a krisztológiában találhatjuk meg. „A krisztológiát... mindig befolyásolta az emberi önértelmezés ... A krisztológiai felfogásokat viszont... az emberi létezés értelmi-magyarázati vetületeként foghatjuk fel." (Wolfhart Pannenberg: Das christliche Fundament, christlicher Anthropologie, Concilium, 9. Jahrgang, Ffeft 6/7. 1973. 425). Ezt az összefüggést jobban megértjük, ha W. Pannenberg nyomán (i. m. 426) különbséget teszünk a mitikus, a filozófiai és a keresztény gondolkodásmód között. A mitikus gondolkodás az idők kezdetére helyezett eseményekből okozatszerűen értelmezi a mai világot. Kezdetben az istenek megadták a világnak az alakját; ebben élünk, fejlődünk tovább. Az ősi kultuszok ezeket a múltbeli eseményeket jelenítik meg. Ha a biblia Ádámját így értelmezzük, akkor ő az első ember, aki egyúttal minden ember sorsát is példázza. Az ő története mintegy megismétlődne minden emberi egyénben. Az első események mitikus távolban vannak, a mai tapasztalást mintegy visszavetítjük rájuk. A filozófiai gondolkodás a változó jelenségek mögött mindig a változatlan lényeget kereste. Az ember lényegét minden kor minden emberében azonosnak vélte. Ennek a szemléletmódnak az a veszélye, hogy leszűkül egy látószögre; az egyéni és közösségi történelmet, a változót, az egyénit, a fejlődőt figyelmen kívül hagyja. A keresztény hit magva: Jézus Krisztus megjelenésében az emberi lét új formáját hozta el számunkra. Ö az új, a második Ádám. „Az első ember földből való, földi; a második ember a mennyből való. Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, s amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. Ezért ahogy a földi ember alakját magunkon hordoztuk, a mennyeinek az alakját is magunkon fogjuk hordozni" (1Kor 15,47— 48). Pál apostol szerint csak Krisztus Isten igazi képmása (2Kor 4,4), és csak a Beléje plántáló keresztség révén leszünk az Istenhasonlóság részesei. Ezek azok, akiket az Isten „eleve arra rendelt, hogy Fiának képmását öltsék magukra” (Rám 8,29), s az apostol is arra buzdítja őket: „Vessétek le a régi embert szokásaival együtt és öltsétek no
