Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 2. szám - TÁVLATOK - A humanizmus gondolatköre a felszabadulás utáni teológiai irodalmunkban
kérdésnek érzik). Nyíri Tamás antropológiájában a test egyedi szemléletét a közösségi és történelmi szemlélet váltja fel itt, hiszen a test egész valóságához ezek a dimenziók is hozzátartoznak (214.). — Gál Ferenc a túlvilági hitet is ezen új antropológia alapján értelmezi (Teológia 1969/3. 163. kk.). A tudatosság változatlanul a transzcendenciára való nyitottság legmélyebb jele teológusaink számára. Jelentkezik az univerzalitás és a szabadság „lényegi jegye" is. Előbbi elsősorban mint az egyetemes krisztusi emberség eszméje. Szennay András pl. a katolicitás elvéből mindenfajta kiváltság, faji megkülönböztetés elvetését vezeti le (Teológia és élet 129.). Számára, mint teológus számára a testvériség is Istenre mutató valóság; gyakorlása nem más, mint Istennel való találkozás (Rejtőző Istenség, 203.). Nemcsak a helyesen értelmezett politikai teológia közvetítője, — szól a „forradalom teológiájáról" is. „Nem kétséges, — írja 317. o. —, hogy a kereszténységben, a mi hitünkben valóban jelenlévő forradalmi erő mindig az igazabb felé fordít, a helyesebb életre szólít fel. Evangéliumi kifejezéssel: soha nem szűnő megtérésre kötelez". A szabadságról főképpen Nyíri Tamás szól. Kimutatja a szabadság és a történelem ösz- szefüggéseit, a cselekvő és a tett azonosságának s a szabadság társadalmiságának és személyességének elvét (Antropológiai vázlatok, 70. kk.). — Teológiai oldalról Gál Ferenc az, aki hangsúlyozza — Moltmann remény-teológiája kapcsán —, hogy joggal beszélhetünk az emberi felszabadulás teológiájáról. (A teológus az Egyházban, 66.). Cs. /. az Isten-kérdést is erről az oldalról közelíti meg. Jézus Istene a szabadság kibontakoztatásának és a közösségformálásnak energiaforrósa. Nemcsak a kozmosz mozgásában vagy az élet kialakulásában, hanem mindennapi munkánkban és szociális reformjainkban is felfedezhetjük (Teológia 1974/4. sz. 232.). Jövő szolgálat A remény teológiájának jelenléte a jövő mellett kötelezi el hazai irodalmunkat. Mindenekelőtt a fejlődés, a továbblépés egyértelmű vállalását jelenti ez. A fejlődés igenlését Gál Ferenc a hit lényegéből vezeti le. (Zsinat és korforduló 109.) Cselényi István Krisztus művét a humanizálás felsőfokának tekinti, ezért a világ előre- vitelében keresztény feladatot lát (Teológia 1970. szeptember 151. kk.). Nyíri Tamás elsősorban az emberi szabadság növekedését látja a haladásban (Antropológiai vázlatok, 135.). Szennay András a jövő szolgálatában is a közös felelősséget, a dialógus-készséget hangsúlyozza (Hitünk sodrában 177.). Ha szenvedélyes soraira figyelünk, melyekben a holnap érdekében vállalt dialógus mellett áll ki, már előttünk is áll az a feladat, mely hazai teológiánk távlatait is meghatározhatja: elő kell segítenünk a „korhű”, humanista alapállású teológia továbbnövekedését. Mik lehetnének ennek körvonalai? Igen sok, — kapitalista vagy fejlődő országban élő — külföldi szakember úgy tekint a szocialista országok, így Magyarország egyházi életére és teológiájára, mint amely modell lehet a jövő társadalmában majdan világfejlődése a szocializálódás felé mutat, élő egyház számára — épp azért, mert a Valljuk be őszintén, ennek az elvárásnak hazai munkánk még nem minden tekintetben tud eleget tenni. Teológiánk jövőjét akkor építjük igazán, ha igyekszünk ezt a „mintát" fokról-fokra megközelíteni. Ami ennek lendí- tője, de akadályozója is lehet, az a bevezetőben már érintett sajátság: irodalmunk nem kis részben külföldi, —főleg német, kisebb részben francia — források alapján dolgozik. Ez az adottság segíthet, mert a kor problémáit nagy egészükben ezek a hatások is közvetítik. De vissza is foghatnak. Ezért szükség lenne arra, hogy még jobban odafigyeljünk társadalmi feltételeinkre. Mint láttuk, az új körülmények már eddig is nem egyszer apropót szolgáltattak új meglátások kidolgozására. De még nem vezettek el sajátos, átfogó látásmód kialakulásához. Fiatal teológusainkra nagy feladatok várnak még e téren! Nem kis részben éppen a keresztény humanizmus lehetne az a kristályodási pont, amely köré épülhetne az új, talán rendszerré kiterjedő teológiai-erkölcsi elmélyülés. Az általánosabb szempontokat még jobban konkretizálnunk kellene a dialógus területén is. Szennay András a fenti helyen épp azt emeli ki, hogy teológiánk nem lehet merev monológ, hanem át kell járnia a dialógusnak, s e kölcsönhatásból le kell vonnunk a mai feltételekhez szabott minden következtetést. Más szóval: még jobban szembesülnünk kell azzal a társadalmi formával, amellyel a kereszténység kétévezredes történelmében végülis korunkban találkozik először. Az a bizonyos „lemaradás", melyet főleg a múltban fel lehetett róni teológiánknak, nem hozható be úgy, hogy fő vonulatában ,,import"-teológiává tesszük. Befogadhatjuk, de át kell szűrnünk és a magunk viszonyaira kell alkalmaznunk az idegen hatások értékeit. Csak így kelhetnek ki az utóbbi években elvetett szellemi magvak, csak így várhatjuk sajátos magyar teológiánknak továbbfejlődését.-v101
