Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)

1974 / 1. szám - FIGYELŐ - Nemcsak kenyérrel él az ember

NEMCSAK KENYÉRREL ÉL AZ EMBER . ..

Ez volt a jelszava a Düsseldorfban megtartott 15. evangélikus Egyházi-nap előadási és elmélkedési anyagának. Egyik fő eseménye Dorothee Solle nagysikerű előadása volt, amelyben megrázó szociális érzéssel szólt a mai társadalom lelki halottjairól.

Az élők halála. Aki pusztán a kenyérből, a gazdasági javakból akar jól lakni, az bele is pusztulhat. Fokozatosan kiszakad az isteni Ige tanításából, az ember szellemi és szere- tetközösségéből, lassan megcsonkul és önmagában fullad meg. Olyan tudatos elhalás ez, ahol bár még közben vegetálunk, eszünk, iszunk, lélegzünk, beszélünk, mégsem élünk, de átéljük az élő halottak minden borzalmát. Jól ábrázolja ezt Samuel Beckett A boldog napok c. darabjának főszereplője, Winnie, az ötvenéves asszony, akit derékig földbe ásva láthatunk a színpadon. Még beszél, még megmossa fogait, belenyúl táskájába, sajnálja férjét, — de a második felvonásban nyakig beásottan már közlődni sem képes, csak önmagában biztatja még magát. Ez a megrázó kép a mai emberek szellemi halálának, de éppúgy a pokolnak a szemléltetése is lehetne. Az ember képtelen arra, hogy változtasson helyzetén. Érzéketlen, de mégsem fájdalommentes ez a közömbösség. Értelmetlen céltalanság, — ez már maga a pokol. Ez a halál egyaránt utoléri az anyagiakért sóvárgókat éppúgy, mint a dúskáló élvezőket. Az ilyen állapotban teljesen egyedül maradunk, már nem bízunk az emberekben, megvetjük és elfelejtjük őket és ők is lassan elfelejtenek, mert senki számára sem létezünk és nem is vesznek igénybe. Az ilyen ember senkiért sem sír, de nem is siratja meg senki. Már az élet folyamán „cir- cumdederunt gemitus mortis .. ." és magunkban hordozzuk énünk feloszló hulláját.

Ezek a szemléletes képek jól érzékeltetik, hogy a mai társadalom fenyegető halála nem a rák és a szívhalál, hanem a kapcsolatnélküliség, a magunkramaradottság nyomán bekövetkező halál. Ez a kapcsolathiány a civilizált társadalomnak annyira eluralkodó „halotti állapota", hogy már nem is engedi az egyéni érzéseket, a fájdalmat feltörni. Itt nem csupán az élet egy szakaszától búcsúzunk el, hiszen sokan meg sem értik állapotukat, a fájdalom és a búcsú értelmét. És döntő jellemzője még, hogy ez a pokol még életünk és tevékenységünk közepette lep meg bennünket. Egy váratlan törés egzisztenciális vagy társadalmi szinten, talán egy szeretetmozzanat megtagadása, amit mi vagy mások követtek el velünk szemben és életünk hirtelen kiszakad a másokért aggódás, az emberiesség légköréből.

A halát a bűnnek a isoldjaI Ez még jobban szembetűnik az olyan halálnál, amely erőszakot tesz az élőn, és olyan önző társadalmi struktúra hatására jön létre, amit saját magunknak kerestünk. Az ilyen élet már csak túlélést jelent, mert őrültje lesz az anyagi haszonnak. — Nálunk még csak esetenként feltűnő, de már növekedő számú emberről van szó — a szerző világrendjében tömegjelenségről —, olyanokról, akik az üzemekben, hivatalokban csakis a profitért, a külön juttatásért dolgoznak, és akik pedig megpróbálnak ennek a felfogásnak ellenállni, azokat lelkileg zavartaknak tekintik, kiszorítják a sorból, hogy tovább játsszák a maguk játékát. Akik a magasabb jóért, másol: javáért küzdenek, azok lassan Ábel-lé válnak, akit megölnek. A Bibliában leírt első halál ilyen erőszakos pusztulás: Káin irigysége miatt elteszi útjából Ábelt. Ez a névtelen hatalomra és kivagyiságra törő erőszakos embertípus nem ismer részvétet, de iránta sem gyakorolják, ha majd kiesik a versenyből. Amint a tékozló fiú esete is mutatja, könnyelműségből, élvezetvágyból megy a világba és amikor kifosztják, megszűnik számára az emberi kapcsolat, csupán disznóikat őrizheti. Erre az elidegenedésre rendezkedik be a kapitalista és érdektársadalom, beképzelt gőgjükben erre képezik ki egymást és utódaikat is. Egy végigpillantás és máris lemérik, hogy számításba vehető, kihasználható érdekpartnerről van-e szó, vagy elszegényedett, kiöregedett, elesett egyénről, akivel már nem érdemes érintkezni. Az érdek, amelynek minden mást alárendelnek, sajnos a keresztények között sem idegen jelenség. Ilyenkor minden más élettényező érdektelenné válik. Az egyik a bútorát cseréli, a másik nyaralót szerez, az egyik a déli tengert keresi, a másik a Magas-Tót- rát. így lesz az élet egy nagy ABC-áruház, ahol tolakodunk, válogatunk, egymás elől elragadjuk a jobbat, és az jut előnyhöz, aki minél többet tud a pénztárnál kifizetni. Minden emberi kapcsolat csak annyit ér, ameny- nyiben a jobb vagy a dugott árukhoz hozzájuttat. Ma sokan az önmaguk körüli és a benső ürességet akarják árukkal megtölteni: ez az elidegenedés, a szekularizáció borzalmas halála.

Az Isten az élet pártján van. Ha csak a kenyérért és a kenyérből élünk, fokozatosan elhalnak lelki vágyaink, szellemi igényeink. De a Biblia Istene nem a halál, hanem az élet pártján van, azt akarja, hogy életünk, mégpedig örök életünk legyen. Istenben hinni annyit jelent, hogy az élet pártjára állunk, harcolunk az éhhalál, a betegség, a ki53