Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Könyvfigyelő
gát és irgalmát. Ö maga azonban „megközelíthetetlen fényességben lakik" (1Tim 6,16), ezért igazi énje titok marad. Éppen ez a tartózkodás a kinyilatkoztatás jele. Az emberi fantázia nem állt volna meg itt, hanem igyekezett volna a jólértesültség benyomását kelteni. Ugyanezt a tartalmi tartózkodást látjuk a próféták vízióiban is. Izajás (6,1 kk) arról számol be, hogy látomásában feltűnik előtte Jahve, amint a templomban felállított trónon ül s „palástja betölti az egész szentélyt". Ez minden, amit az ember láthat belőle. A hosszú uszályú palást a királyi hatalom jelvénye. A trónját körülvevő szeráfok dicsőítő éneke is arra való, hogy megismerhessék a Seregek Urát, aki egyébként láthatatlan. Ezekiel (1,4— 2,9) is hosszan leírja a tüzes vihart, a felhőt, a trónszekeret, a csodálatos angyali alakokat, de Jahvéra vonatkozóan óvatosan csak annyit mond, hogy a trónhoz hasonló képződményen ült valaki, aki emberhez hasonlított. Csak Dániel (7,9) beszél a fehérhajú öregről, aki fehér ruhában ül a tüzesen csillogó trónon. Az ő előadása azonban már az apokaliptikus stílust követi. Az „ősöregben" az örökkévaló Istent akarja érzékeltetni. Az apokaliptikus stílusban a képek nem jelentenek mindig megélt látomást. A felhő és a tűz A pusztai vándorlás idején a teofániának állandó eszköze a felhő. Jahve ebben kíséri a népet negyven éven át. A szimbólum eredete valószínűleg a Sínai-hegyen lejátszódó eseményben keresendő. A Kiv 19,9 szerint a Sínai-hegyhez való megérkezés után Jahve ezt mondja Mózesnek: „Sűrű felhőben jövök hozzád, hogy a nép hallja, amikor veled beszélek s így mindenkor higgyen neked”. Erre Mózes elrendeli, hogy a nép tartson ünnepet, mossa ki ruháját és készüljön a Jahvéval való találkozásra. Végül körülkeríti a hegyet, hogy senki ne menjen a közelébe, mert az Úr megjelenése szentté teszi azt. A teofánia a harmadik napon kezdődik: „Virradatkor mennydörgés és villámlás tört ki, sötét felhő telepedett a hegyre és hatalmas harsonazúgás hangzott fel... Az egész Sínai-hegyet beborította a füst, mivel az Úr tűzben szállt le rá" (16—18). Később, amikor elkészült a szövetség sátra, az Úr felhőben ereszkedik le rá és jelzi, hogy birtokba veszi, s Mózes nem is léphetett be, amíg az Úr dicsősége így betöltötte (Kiv 40,34). Amint a következő versek elmondják, ez a felhő nappal a hajlék fölött lebegett, éjjel pedig tűz volt benne, hogy a nép láthassa. A felhő felemelkedése volt a jel, hogy egy-egy helyről tovább induljanak. Ezzel szemben már előbb, a Kiv 33,7-ben azt olvassuk, hogy Mózes a táboron kívül felállította a találkozás sátrát, s amikor belépett oda, hogy megkérdezze az Urat, a felhőoszlop leereszkedett a sátor bejáratához. Sőt még előbb a 13,21-ben az Egyiptomból való kivonulás után közvetlenül azt olvassuk, hogy Jahve nappal felhőoszlopban haladt előttük, éjjel pedig tűzoszlopban. Amikor az egyiptomi sereg üldözte őket, akkor a felhő mögéjük vonult és eltakarta őket az ellenség szeme előli (14,19). Lehet, hogy ezek az utóbbi utalások mind a sínai teofánia elemeinek az elővéteiezései és egyszerűen az isteni vezetést akarják érzékeltetni. Annál könnyebben lehet ez, mivel a kivonulás és a szövetségkötés elbeszélésénél is megfigyelhetjük a különböző források felhasználását és összeillesztését. De az is lehet, hogy már a szövetség sátrának elkészítése és a hivatalos istentisztelet megszervezése előtt volt valamilyen istentiszteleti helyük, egy a táboron kívül felállított sátor, s alkalomadtán az is lehetett a teofánia színhelye. Mindenesetre a felhő a pusztai vándorlás óta a vallási nyelvben állandó kísérője Isten megjelenésének (Bir 5,4; Jób 38,1 ; Ez 1,4; 2Mak 2,8; Dán 7,13). A felhő Jahve sátra (Zsolt 18,12), szekere (Zsolt 104,3; Iz 19,1) és íja, amelyből kilövi villámait (Bölcs 5,21). Jahve napja az Isten hatalmának különleges megnyilatkozása lesz, azért ott is szerepel a felhő, mint szimbólum (Zsolt 135,7; 147,8; Péld 3,20; Jób 26,8 stb.). Az Újszövetségben a színeváltozás jelenetében Péter szava után a felhő úgy jelenik meg, mint Isten sátra, azért nincs szükség arra, hogy ők építsenek hajlékot Krisztusnak, Mózesnek és Illésnek (Mk 9,7). Jézus mennybemenetelénél a felhő takarja el a titokzatos mennyei világot, a tanítványok szeme elől (ApCsel 1,9). A világ végén az Emberfia az ég felhőiben jön el, hogy ítéletet tartson (Mt 26,64; Jel 1,7), s ugyanakkor „a felhőkön ragadtatnak Krisztus elé azok is, akik még életben lesznek” (1 Tessz 4,17). A felhő mellett a teofánia másik beszédes eleme a tűz. Jahve az égő csipkebokorban a lángok közül beszél Mózessel. A sínai eseményekre visszagondolva a Törv 4,25 ezt mondja: „Jahve a hegyen a tűz közepéből szemtől szembe beszélt veletek". A Kivonulás szövegében is ott van a „füsttel körülvett láng" vagy a „csillogó tűz a felhő közepében” kifejezés. Sőt azt kell mondanunk, hogy a tűz nemcsak a teofánia kísérő jelensége lett, hanem egyenesen Jahve jelképe. Mózes a Törv 4,24-ben ezt mondja a népnek: „Jahve a te Istened emésztő tűz, féltékeny Isten." A tűz azért alkalmas a végtelen misztérium kifejezésére, mert épp8
