Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kiss László: A jövő Istene
Aki a világ üdve. Jézus Krisztus történéséből kiindulva a múltból van jövőre szóló küldetése" (W. Andersen: Spes quaerens intellectual; Diskussion über die „Theologie der Hoffnung”, 1967, 194. o.). Isten jövője Jézus Krisztusban van és Őáltala lesz jelenlévővé. Az így meghatározott jelen a jövő záloga, foglalója és csírája. „A mai misszió csak úgy teljesítheti küldetését, ha az embereket reménységgel oltja be" (1. C. Hoekendijk: Mission heute, 1954, 12. o.). Szent Pál azt írja tesszaloniki híveinek: „Hiszen ki lenne reményünk, örömünk és dicsekvésünk tárgya Urunk Jézus Krisztus előtt, eljövetele napján, ha nem ti?” (ITessz 2,19). „Az Isten-ismeret annyi, mint Isten jövőjének elővételezett tudása, Isten hűségének megismerése, s ez a hűség azokra a reményekre biztat, amelyeket az Ő ígéretei hívtak életre . .. Isten ismerete egyúttal saját, Istentől kapott történelmi hivatásunk ismerete is” (J. Moltmann: Theologie der Hoffnung, 106. o.). Isten örökkévalóságát felfoghatjuk és értelmezhetjük úgy is, mint abszolút jövőt: Jézus Krisztusban jött el, a Megtestesülésben, — végtelen szeretete pedig a kereszthalálban és feltámadásban tárult fel előttünk. Második eljövetelének várása és előkészítése a mi leiadatunk. Jézus Krisztus jövője így lesz a mi jövőnk is. A „reménység Istene" Jézusban lesz a mi reményük. Jövő életünk zálogát, foglalóját, csíráját a hit és a kegyelem által már most magunkban hordozzuk; a hit, remény és szeretet által kibontakoztatjuk földi életünk folyamán. Életünkben Jézust tükrözve leszünk a világ számára is „remény”, mert Jézus fényes jövőjének ragyogó vonzásában élünk. „Urunkat Jézus Krisztust szentül tiszteljétek szívetekben, legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reménységteknek" (1Pét 3,15). Krisztus bennünk: a megdicsőülés reménye (Kol 1,27), „a beléje vetett hit által van reményünk és biztonságos utunk Istenhez" (Ef 3,12). A keresztrefe- szített Krisztus feltámadása reményünk alapja. Ezért bízunk a Föld új jövőjében, a holtak feltámadásában. ”A holtak feltámadásának várása a szeretet életének megadja azt a jövőt, amire szüksége van, hogy szerethesse, hogy olyan szeretet lehessen, ami soha meg nem szűnik. A szeretetnek mindig szüksége van egy kis jövőre. Ő a remény szenvedélyéből él . .. Viszont az a jövő, amit Krisztus feltámadásában nyerünk majd el, csak olyan szeretetben vehető észre és fogadható be, amely szeretet halálig menően kiüresíti önmagát” (J. Molt- mann: i. m. 329—30. o.). Milyen furcsa is vagy Te, ember! Egyszer azért vagy elégedetlen, mert Istened távol van tőled, máskor meg azért, mivel túl közel jött hozzád! Egyszer az Isten fönsége miatt panaszkodsz, máskor azért, mert a földig alázkodott! Tebenned hiányzik az alázat, Ember! Mikor hagysz fel már, hogy önmagodat tekintsd a világ központjának? Mikor fogod megtanulni, hogy az Isten végtelen? Végtelen, amikor a mennyben uralkodik, és Végtelen akkor is, amikor itt szolgál a földön . . . amikor a bűnösöket akarja megnyerni . .. mert akkor a legmeggyőzőbb számukra, amikor tehetetlen Gyermekké alacsonyította magát! J. H. Newman karácsonyi beszédéből Isten a történelemben", — tudós embereknek tudós szavai, esetleg vaskos köteteket jelentő írásai. Mennyivel egyszerűbb és mennyivel rejtélyesebb az „Isten az én történelmemben", az én életem történetében, titkaiban. A misztérium jelen van életünkben. Akár foglalkozom e „titokkal”, akár nem. Tudom, hogy életem fonalát evilági, immanens okokhoz fűzi millió szál. S mégis, soha nem leszek képes feltárni minden okot, mégis titok maradok önmagam számára. A Titok állandóan jelentkezik, jelen van életemben. Ha visszapillantok, akkor is, de még inkább, ha a holnapot tervezgetem. S mindezt látva és tudva, már nem féltem sem önállóságomat, sem „istenfogal- mam” tisztaságát, ha elismétlem a Zsoltárossal: sorsom, Istenem, kezedben van. S ha már egyszer eljutottam a hivő tudásnak e vallomásához, akkor minden „sötét” kérdést, még a szenvedést és halált is másképpen látom. Akkor az értelmetlennek is lesz „értelme". Mert az „én Istenem" kormányzásában, gondviselésében semmi sem tűnik jelentéktelennek, még az én szerény kis sorsom, életem sem tűnik-múlik el nyomtalanul. Szennay András „Rejtőző Istenség" című művéből 227
