Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 1. szám - TÁVLATOK - A család jövője
lődéspszichológia is kimutatja az első évek meghatározó erejét a gyermek karakterének alakulására. A szülők azok a biztos vi- szonyulási pontok (Bezugsperson), akikhez hozzámérve önmagát, fejlődik ki a gyermekek, sőt a fiatalok éntudata, alkata, életvitele. Mindez beláthatatlanul fontos éppen a társadalomban való részvétel szempontjából. A család továbbra is őrzi tehát sejtjellegét. Ez ismét csak nem jelenti azt, hogy a család jelentősége afféle előbölcsőde és pótiskola funkciójára zsugorodna össze. Ennek az újfajta sejtnek jellemzőjét éppen abban láthatjuk, hogy nem hermetikusan elzárt kör, mint a régi család, hanem szervesebben épül az „egész” eresztékeibe. Sokfelé és sokféleképpen nyitott. Hivatások, társadalmi alakulatok, kapcsolatok felé. De őrzi, sőt felfokozza humanizáló funkcióiát. Éppen azért, mert megszabadul sok terhes szerepkörtől, lehet igazán a személyiségformálás középpontja, mind a fiatalok felé, mind a hózastársak egymás közti viszonyában. A család struktúrája átalakulásának vizsgálata minden ponton arra mutatott, hogy a család ma személyesebb viszonyok rendszere, mint bármikor azelőtt. Éppen ezzel tölti be ma is sejt-szerepét, így ad ma is — nem kész sémákat, az igaz, de — alapvető cselekvési mintákat a nagyközösségben való részvételre. Igenis a csalódban tanulja meg mindenki — nem hivatása fortélyait, de az alaperényeket, amelyek szükségesek az elet minden posztján: az én és a mi helyes összhangját, az alkalmazkodást, mások elfogadását. Otthon idegzi be az elemi viselkedési formákat, az egészséges nemi beállítottságot, az otthon ad személyisége fejlődéséhez érzelmi hátteret. Egyúttal az otthon az a hely, ahol ki-ki újjászületik, felfrissül, felkészül az óhatatlanul adódó nagyobb megterhelésre. A kétségtelenül érvényesülő elszemélytelenedési folyamattal szemben a család mindenki számára ellenpólus, mert közvetlenebb, érthetőbb környezet. Még azt is állíthatjuk, hogy a mai család is minta a nagyközösség kialakítására. Éppen azzal modell, hogy demokratikusabb, nagyobb szabadság uralkodik tagjaiban, mint a régi szerkezetű családban. A mindennapok demokráciáját otthon élheti meg elsősorban a kor embere, hogy jobban tudja gyakorolni a közéletben is. Nemcsak a gyermekre, hanem a család felnőtt tagjaira is áll tehát Lőcsei Pál kijelentése (Család és házasság a mai magyar társadalomban, Budapest, 1970.): A család szerepe a közvetlen ismeretközlésen túl sokkal inkább az érzelmi-közösségi jellegéből érzelmi, jellemformáló hatás. A keresztény család sajátossága A családeszmény körüli vitában a teológiának természetesen nemcsak az a feladata, hogy hozzászóljon az eszmény értékeléséhez és keresse a más világnézetűekkel közös szempontokat ebben a fontos témakörben, hanem az is, hogy megvilágítsa azokat a sajátos tényezőket, amelyek kifejezetten a keresztény családokra érvényesek. Mi is tehát a keresztényi a keresztény házasságokban és családokban? Sokan élnek abban a tévedésben, hogy a keresztény család azonos a hagyományos, patriarkális családiormával. Kétségtelen, hogy maga a Szentírás is ezt a családképet tartja szem előtt. Különösen „árulkodó" egy-egy ilyen sor: a férj „feje" az asszonynak, vagy: asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek. Sőt, vallásos alapfogalmak, mint az Atya-Fiú viszony vagy Isten és a hivő házassághoz hasonló szövetsége is e patriarkális korból vett hasonlatok. Ebben a korban azonban nem is alkalmazhatott a szentíró más képet. Viszont még ebben az ősrégi nyelvezetben is a személyes viszonyokon van a hangsúly. A családképnek mai átalakulása tehát (a személyesség felé) a biblikus családeszme lelkét ragadja meg (vö.: R. Schnacken- burg: Die Ehe nach dem Neuen Testament, in: Theologie der Ehe, Krems, Regensburg, 1969. 28. o.). Ezért értékelhettük pozitívan a családeszmény mai átalakulását, sőt ebben a folyamatban keresztény történést figyelhetünk meg. De hát mi akkor a specifikum a keresztény házasságban? — kérdezhetné valaki. A különbség nyilván a szentségi mivolt. Am erről a „szakramentalitásról” nem elég elvont fogalmat alkotnunk: a keresztény házasok különleges kegyelmeket kapnak hivatásuk, hűségük megőrzésére. Homályosan marad előttünk, hogyan kell elképzelnünk ezeknek a kegyelmeknek működését. Mint Ratzinger írja (Zur Theologie der Ehe, in: Theologie der Ehe, I. kiadás 82. o.), a keresztény házasság, mint absztroktum egyúttal konkrét feladatok összege, két keresztény házastárs hitből fakadó életszövetsége. Ha tehát a keresztény és a „természetes” házasságot (és családot) egybevetjük, első lépésben valóban azt kell mondanunk, hogy „anyagában" nincs különbség a kétfajta házasság között. Még csak sajátosan keresztény szerelem, házasélet sincs (vö.: J. Gründe!—H. van Oyen: Ethik ohne Normen? Basel—Wien, 1970. 70. o.). Ugyanazokra a készségekre, erényekre van szüksége a kereszténynek, mint a nemhivőnek házassága megvalósítására. Mint Langen- mayer kimutatja (Gedanken über die christliche Ehe, in: Theologie der Gegenwart, 19
