Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)

1974 / 1. szám - TÁVLATOK - A család jövője

A család belső átalakulása tehát minden oldalról új családképet körvonalaz. A hagyományos nagycsaládról a két-nemzedé- kes kiscsaládra tevődik át a hangsúly. Nem kényszerülnek már együtt élni különböző korosztályú és nézetű emberek, nem köti őket egy helyre a közös vagyon. Igaz viszont, hogy így a rokoni kapcsolatok is új színt kapnak, nem is beszélve a nagyszülők sokszor nélkülözhetetlen szerepéről. Az átalakulás nem jelent tehát szakítást minden hagyománnyal.

Ha a kiscsalád belsejét figyeljük, észrevesszük, hogy a család egyre inkább szellemi közösséggé válik. Elősegíti ezt a technika fejlődése is, azzal, hogy házhoz viszi a kultúrát, a szórakozást, elősegíti a kényelmet. A család eggyékovácsolódásának nem lehet tehát egyetlen formája a közös nyaralás, üdülés. Az együvé-tartozásnak ki kell fejeződnie a mindennapi szabad idő fel- használásában és az otthoni munkában is. — Annál aggasztóbb persze, ha a családtagok alig találkoznak. Mint Delooz írja, a mai családnak a kommunikáció alaptípusának kell lennie.

A társadalom alapse/tje?

Mindazok az új jegyek, melyeket a család ma — vagy holnap — felmutat, új fényben tüntetik fel a csalódnak a társadalomhoz való viszonyát. A változás erre a viszonyra is kihat. Ha a régi nagycsaládokkal, nemzetségekkel vetjük össze a mai „mini-családok" képét, világosan láthatjuk, hogy az előbbinek számos funkcióját ma már nem a család látja el —. és nem is tudná ellátni —, hanem társadalmi szervek, fórumok. Ennek alapján viszont kérdésessé válik a család sejt-jellege.

Mit adott a hagyományos család a nagy- közösségnek? — Az úgynevezett iparosodás előtti, több generációs nagycsaládnak — Jakob David szerint (Familie und moderne Massengesellschaft, Wien, 1965.) — nemcsak reproduktív szerepe volt (utódokat adott), hanem bevezette tagjait a társadalomba, eléjük adta azokat a cselekvési-erkölcsi mintákat, amelyekre szükség voit a nagyközösségben. A család nemcsak gazdasági sejt volt, hanem ugyanazokat az életműködéseket végezte maga is, mint amik „kint” „nagyban” folytak. Legtöbb ember ki sem lépett ezen a körön. Azt cselekedte, amit ősei, az ő példájukat szívta magába, hagyományukat vitte tovább, személyisége mintegy feloldódott ezekben a cselekvési mintákban, szokásokban.

Ebből a jellemzésből a kritika is azonnal adódik: a „sejt" már-már önmagába zárult,

önmagának termelt; csak szerkezetében volt hasonló a többi összes sejthez. A társadalom ilyen családegységek laza halmaza volt.

Ez az egység és funkciói azonban fokozatosan széthullottak. Mint jeleztük, a család nem termelői, csak fogyasztói egység már. Burkhard Peters Ist die Familie Urzelle der menschlichen Gesellschaft? c. tanulmányában (in: Entschluss, 1972. február, 213. o.) így jellemzi ezt a változást.

A család tagjai nem élnek, dolgoznak ugyanazon a céhen, foglalkozási ágon belül. Szülők, gyermekek is rendszerint másutt dolgoznak, illetőleg tanulnak. Választási szabadságukat e téren nem korlátozzák merev minták. A modern viszonyokra egyébként is a lehetőségek sokfélesége jellemző. Ennek nyomán eltűnnek a típus-sejtek. Szinte minden család más-más arcélű. A sokféle irányulásnak, lehetőségnek már nem is tud a kis kétnemzedékes család megfelelni. Nemcsak a tudnivalók tömkelegét, nemcsak egy-egy hivatás fortélyait nem tudja többé közvetíteni a család, a szülő, de azokat az elveket sem tudja már nyújtani az új nemzedéknek, melyek feltétlenül érvényesek lehetnek „odakint”. Az élet, a városi élet különösen állandó változásban áll. Röviden összefoglalva, a régi családnak a társadalomba bevezető (intro- duktív) és szervesítő (integráló) szerepét az új családforma nem, vagy csak kis részben tudja megvalósítani. Információs funkcióit az iskola, a munkahely, integráló szerepét a társadalmi szervezetek, klubok, baráti körök látják el.

Azt jelentené ez, hogy a család elveszítette sejt-jellegét, feloldódott a nagyközösség sokféleségében? — Peters és David efelé látszik hajlani. Kimutatják, hogy a kiscsaládokat újra nagycsaládoknak, helyesebben: családcsoportoknak, nagyobb egységeknek kellene felváltania, melyek egy- egy foglalkozású embereket, baráti köröket tömörítenének. Ezek a „gruppok" Peters szerint el tudnák látni ma is a bevezető-be- olvasztó szerepet (Peters: i. m. 214. o.).

Lehet, hogy valóban efelé halad a család átalakulásának mozgása. Mégsem tudjuk elfogadni azt a következtetést, hogy a család nem lenne többé a társadalom alapsejtje s így nem, lenne már jövője. Ha gazdasági egység jellegét s introduktív szerepét el is veszti, továbbra is a család az új nemzedék nevelője (reproduktív szerep) s a felnövekvők személyiségének bölcsőié (humanizáló szerep). A család adja a gyermekeknek az első, döntő benyomásokat, ismereteket, eligazító elveket. Nehezen tudjuk elképzelni, hogy bármi is pótolhatná e téren a szülők, az édesanya szerepét. A fej18