Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 1. szám - TÁVLATOK - A család jövője
mely nemegyszer ott lapult a hagyományos családforma mögött. Helyesebb tehát, ha nem válságról, hanem változásról beszélünk a család-eszményt illetően. Olyan átalakulásról, amely előre mutat. Ennek az átformálódásnak gyökere a korszellem humanista-egzisztenciális légköre, hazánkban pedig még közelebbről az új társadalmi feltételek. Hazai marxista gondolkodók nem véletlenül látják meg e mögött a tisztulási folyamat mögött a társadalmi mozgást. Marx meglátása igazolódhat be: a monogámia „olyannyira nem fog eltűnni, hogy éppenséggel csakis akkor (a jövő társadalmában) fog igazán megvalósulni" (Marx—Engels Művei 21,67). Abban a társadalomban ugyanis, amelyben az egyes emberek megszabadulnak az ember elleni küzdelemtől s a családot nem árnyékolja már be a gazdasági érdek elsődleges tárgyisága, felszínre jut a házasság eredeti funkciója: a személyes kapcsolat kiteljesítése. Ez a tisztulás persze nem valósul meg máról-holnapra. Lassú folyamat, de már ma is ható tényező. Ugyanezt a tudati átalakulást keresztény szemszöqböl is pozitívan értékelhetjük, hiszen a szentírási házasságeszmény (Ketten egy testté lesznek) hangsúlyozottan a kölcsönös szeretetre épül. Az evangéliumnak egyébként is alapgondolata a másik felé való nyitottság, a tiszta szeretet, melyet csak megronthat minden tárgyi-anyagi érdek. A nő szerepének átalakulása A hagyományos, „patriarkális" család másik lényeges jegye — gazdasági sejt jellege mellett — ,,féloldalassága" volt: a férfi töltött csak be benne aktív szerepet. Ő volt a családfenntartó, az asszony nagyobbrészt arra volt kárhoztatva, hogy a családi tűzhely mellett töltse le életét. Ez a szituáció a családok java részénél megváltozott, ismét csak világszerte, összefügg ez a munkaerő-szükséglet növekedésével — nők, asszonyok is munkába állnak az ipari vagy iparosodó országokban —, de a szociális mozgalmak és a nőmozgalom azon törekvésével is, hogy a női nemnek is helyet biztosítson a közéletben. — Az ENSZ- felmérés adatai szerint így nőtt a dolgozó nők százalékaránya néhány országban: 1950 1970 Anglia 27,4 29,3 Magyarország 27,9 33,4 Belgium 19,9 24,4 Csehszlovákia 35,4 38,9 Még jelentősebb ez az arány, ha a húszas korosztályra (20—29 évesek) szűkítjük a kört. Hazánkban e korosztály leányainak- asszonyainak 68,2%-a dolgozik. Mint a számokból kitűnik, korántsem áll fenn az a hiedelem, hogy manapság minden nő dolgozna. Ám részvételük a termelő munkában növekvőben van. Ez a növekedés nemcsak a gazdasági javak szempontjából hasznos. Azok a nők, asszonyok, akik tevékenyen résztvesznek a világ átalakításában, személyiségükben nőnek. Mint Delooz írja jelzett tanulmányában, így válnak igazán emberré. Nem „házi rabszolgák”, nem is (egészen nyersen fogalmazva) élvezeti cikkek többé a férfiak számára, hanem partnereik az élet minden frontján. Az asszonyok munkába állása kihat a család szerkezetének átalakulására is. Senki sem r/.ondhatja, hogy ez az átalakulás nem jár konfliktusokkal, nehézségekkel, főleg a gyermekek nevelését illetően. Nem véletlenül kapott hangsúlyt országunkban a dolgozó nők, kismamák, édesanyák védelme. A nőre az új feltételek között fokozottabb teher hárul s ezen csak az egész közösség együttesen enyhíthet. A társadalomnak sok mindent le kell vennie a család, a családanya válláról, hogy munkájában tényleg személyiségét gazdagítsa s hogy viszont otthoni élete könnyebb legyen. A célok rangcseréje A hagyományos családképhez (nálunk főleg faluhelyen) hozzá tartozott a sok gyermek is. Ügy is fogalmazhatnánk, hogy a házasság céljai (bona) között feltétlenül a „procreatio prolis", az utódokról való gondoskodás vitte a prímet. A kölcsönös szeretet és a házasélet mint a nemiség feloldódása (remedium concupiscentiae) másod- lagos-harmadlagos szerepet játszott a házasságban — nemcsak a katolikus erkölcstan értelmezése szerint, hanem a széles néprétegek tudatában is. A családot érintő változások egyik lényeges összetevője — az említettek mellett, de azokkal szoros összefüggésben — a születések számának visszaesése. Nem feledkezve meg arról, hogy ezer lakos természetes szaporulata átlagosan évi 30 vagy akár 40 is lehetne, igen kevésnek tűnik az évi szaporulat a már más szempontból is számba- vett országokban (1966—70 között): 1966 1967 1968 1969 1970 Egyesült Áll. 18,4 17,8 17,5 17,7 18,2 Anglia 17,9 17,5 17,1 16,6 16,2 Szovjetunió 18,2 17,3 17,2 17,0 17,5 Csehszlovákia 15,6 15,1 14,9 15,5 15,8 Magyarország 13,6 14,6 15,1 15,0 14,7 16
