Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 3. szám - TÁVLATOK - Az egyház a jövőért
TÁVLATOK AZ EGYHÁZ A JÖVŐÉRT Nemcsak a divatos futurológia, hanem a modern tudomány minden ága és minden jelentősebb közösség foglalkozik az emberiség jövőjének kérdéseivel: hogyan lehet még harmonikusabb, még emberibb világunk? A teológia — s az a közösség, amelyet képvisel: az egyház — is cselekvőén akar résztvenni a kor történésében, éppen ezért elkötelezett a jövő szempontjából is. Mint J. Amstutz írja (Zukunft der Kirche 1970), ..prospektiv", jövő felé tekintő magatartást kell egyházunknak kialakítania. Mik lehetnének ennek a jövőt segítő tevékenységnek összetevői? Ha a teológia oldaláról vetjük fel a kérdést: mit tehet a teológia a jövőért, szükségképpen azt is meg kell kérdeznünk: mit tehet az egyház a jövőért. Minden elméleti megújulásnak, teológiai útkeresésnek, nyelvújításnak gyökere ugyanis az az egyház mélyén végbemenő átalakulás, melyben közösségünk a múltból a jelenbe, a jelenből pedig a jövő felé fordul. Ha a szavak, kifejezések „felépítménye" egész valójában a „létet", a hordozó emberi volóságot tükrözi, okkor a teológia minden megújulási törekvése a „struktúrák" változásáról, az egyház belsejében zajló átalakulásról vall, annak vetülete. Ezért kell összekapcsolnunk a teológia jövő-kutatását annak keresésével, hogyan nyílhat meg egyházunk minél teljesebben a jövőnek, mit tehetünk mi magunk a jövőért. A teológia múlt és jövő között A holnap a „ma” lehetőségéből nő ki. Annál inkább problematikusnak tűnik az egyház és a teológia holnapja, mert sok minden megoldatlan jelenjében is. Walter Kasper így jellemzi egyházunk mai helyzetét (Die Funktion der Theologie in der Kirche, Münster, 1970). Az ó- és középkor után a hit és a tudomány, az egyház és a társadalom fokozatosan elszakadt, ezzel együtt a hagyományos hitmegfogalmazás, a „keresztény tudat” is elveszítette azt a „Sitz im Leben”-t, azt az éltető közeget, amelyben megszületett. A keresztény hitrendszer alapszavai, mint Isten, kinyilatkoztatás, kegyelem, bűn, megváltás, üdvösség a biblikus korban, illetőleg az egyházatyák korában kapták jelentéstartalmukat. Ma egyre kevésbé érthetőek a modern keresztény számára, mert nem közelíthetők meg közvetlenül az emberi tapasztalat oldaláról. Éppen ezért az „ideológiává válás" veszélyét hordozzák: sokakban élet nélküli ismerethalmazzá válnak. A teológia mai problémája tehát ebben összpontosul: hogyan bontható ki metafizikus, nem egyszer mitikus ruházatából a hit mai mondanivalója. (A kérdés még sokszorozot- tabban súlyos a jövő szempontjából.) Mindez nem jelenti azt, hogy a teológia egyszerűen kritika nélkül idomíthatná a hit- letéteményt a ma adottságaihoz. Igenis figyelemmel kell lennie a hit történelmi megvalósulására, az előző korok és főleg a szentirási forma megfogalmazására, de az ezekben lefektetett igazságot, igét mint ma és holnap megvalósítható üzenetet kell értelmeznie, ezért ismernie kell azokat a feltételeket, amelyek a mai értékelést meghatározzák, amelyek a ma emberének hit-értését segítik, illetőleg akadályozzák. Nem a hit változik tehát, hanem „nyitott teológia" alakul ki. A teológia e feszültséggel terhes kettősségét Kasper az anamnézis és a prófécia: az emlékezés (múltba-tekin- íés) és jövőbe látás ellentétpárjával jellemzi. A kereszténység nem vonatkoztathat el attól, hogy a múltból erednek gyökerei. Az egyház nem tagadhatja meg opostoli mivoltát, tehát azt, hogy arról a Jézus Krisztusról ad tanúságtételt, akit a Szentírás elénk állít. Nemcsak a biblikumnak vagy a biblikus teológiának, hanem valamiképpen az egész teológiának, hitnek szentírásinak kell lennie. Ezzel nem akarjuk azt mondani, hogy az archeológia vagy a szóboncolás szintjén kell megrekednie. De még a jövő felé sem fordulhatunk másképpen, mint a szentírási alapok világosabb feltárásával. 151
