Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Häring, Bernhard: Az időszerű házassággondozás kérdései
másféle dialektikát is, amely a kifejlődést jelenti. Mi azonban hiszünk a történelem Istenében, aki az emberi hűtlenség ellenére hű maradt tervéhez, a létezésben és a kibontakozásban is. Bár o házassági erkölcs és a házasságpasztoráció folyamatosságára törekszünk, ugyanakkor azonban a történelem Istenének és a megváltó üdvtörténeti jelenlétének élő hite sajátos éberséget követel minden újjal, a jelenlegi üdvösséglehetőségekkel, és veszedelmekkel szemben is. A nagycsaládtól az alapcsaládig Az ipari, a városi kultúra a régi mezőgazdasági családszerkezetet mélyrehatóan megváltoztatta. A házastárs kiválasztásánál már nincsenek tekintettel az örökségre, vagy a nőnek a patriarkális nagycsaládba való beilleszkedésére. Már nem a család dönt, hanem a fiatalok, ők választják ki az alapcsalád szempontjából alkalmas társukat, amely partneri viszonyt is jelent és a gazdasági érdekek háttérbe szorulnak. A házastárs kiválasztásában legdöntőbb az eszmei közösség, a dialóguskészség, a kölcsönös tisztölet és vonzódás. Régebben a férfi idejének legnagyobb részét a családi kötelékben töltötte, a munkahelye is ott volt, ott tudta a felelősségét is érvényesíteni. Ma a férfi és mindinkább a nő is, ideje nagy részét házon kívül tölti. Aktív résztvevő a házon kívüli gazdasági életben, a polgári közösségben, a politikában és a társadalmilag megszervezett szabad időben, a szórakozásban. A kollektív gazdasági folyamatok, az irányított szabad idő és a városi nagy tömegek személytelenítő hatására a modem ember sokkal inkább igényli a személyes barátságot, a házas- és családi élet intimebbé válását. A házassági egyesülés mindig is a vonzalom és a szerelem kifejezője volt. De tekintettel az új helyzetre, a szerelem kifejezése, a házas- és családi élet intimitása iránti érdeklődés a gondolkodásnak és a tudatnak ma sokkal erősebb és közvetlenebb tárgya lett. A szexuális szerelem és fokozottabb kifejezésének célirányossága a mai házasság számára életkérdés fett. A nemi megtartóztatásra vonatkozó korábban érthető követelmények — ha például valaki több gyermeket nem akart — ma egészen más helyi értéket nyertek. A mai helyzetben a házasság állandósága és a házassági hűség sokkal több veszélynek van kitéve, és a teljes szexuális párbeszéd a házasságon belül a stabilitásnak és az annyira szükséges személyiségformáló hatásnak döntő eleme lett. A kiscsaládoknak, 2—3 gyermekkel nem könnyű a középutat megtalálniok a zárt és a túlzottan nyitott családtípus között. Az önmagában zárt házasság a boldogságot, a kibontakozást és a személyi beteljesülést majdnem kizárólag saját magában keresi. A házasság egy romantikus sziget lesz. így az egyoldalú elvárások túlzott követelmények elé állítják és mély csalódásokkal veszélyeztetik egymást. „Kettőjük egoizmusa” fejlődhet ki, amely sem az élet döntő próbáit, sem a házasság nehéz óráit nem tudja átvészellni. A másik oldalon fennáll a veszélye annak, hogy a túlzott részvétel a gazdasági és politikai életben, vagy a szabad idő kihasználásában a házas- és a családi élet gyökeres kiüresítéséhez vezet. Ha a férfi és a nő sok külső kötelezettséget vállal, olyan szenvedélyes érdeklődés fejlődhet ki a házassághoz és a családhoz nem tartozó területek iránt, hogy a házastársak dialógusa lassan elhal. Ezért elsősorban arra kell ügyelnünk, hogy a házastársaknak közös legyen a házon kívüli érdeklődési területe is, mert ez a dialógusuk gazdagodását jelenti. A házasság, mint üdvözitő közösség A szekularizmus és a horizontalizmus irányzatai hatására a 2. Vatikáni zsinat a Gaudium et spes-konstituciójában elsősoban a család és a házasság üdvösségi szölidaritására mutatott rá. A család hagyományos funkciói közül sok elveszett. Ez nem is baj, ha a család teljesen tudatára ébred a leglényegesebb feladatának. Már szóltunk a személyes kapcsolatoknak, a dialógusnak, a közös eszméknek és érdekeknek, valamint az intim együttlétnek hangsúlyozott jelentőségéről. Nem szabad megfeledkeznünk a vallási dimenzióról sem. A házastársak egymásnak kölcsönösen az első lelki gondozói lesznek, a szülők az evangélium első döntő jelentőségű hirdetői és nevelői a hitéletben. Tekintettel a szekularizációra, hangsúlyoznunk kell, hogy a vallás semmit sem ér, ha az életre csak „kívül” akasztjuk rá. A házasság egy külsőséges ceremóniával még nem lesz életszerű szentséggé és az üdvösség útjává. A konkrét életet be kell állítani a hit fényébe és tudatosságába. Arról van tehát szó, hogy a hétköznapokat hivő lélekkel elfogadjuk, a megváltó erejű házaséleti szerelmet. 8
