Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Häring, Bernhard: Az időszerű házassággondozás kérdései
Isten akaratának közös keresését, az imádságot jól megértsük, amelyek irányt adnak életünknek és azt Isten elé viszik. A házastársak egymás iránti türelmükkel, magatartásukkal, megbocsátásra való készségükkel és hű, gyengéd szerelmükkel egymást alapvető vallásos tapasztalatokhoz segíthetik: „Milyen jó lehet az Isten, ha mi, gyenge emberek az Ő erejével képesek vagyunk egymást ilyen módon megérteni és szeretni." A gyermekre irányult család A régi paraszti és kézműves nagycsaládokban a gyermeknek családi értéke volt. A biztonságuk növekedését jelentette, egy új munkaerőt, az öreg napok biztosítását. A házon kívüli kiképzésre csak nagyon korlátozott mértékben volt szükség. Nem sok tőkét kellett a gyermekbe befektetni, maga a gyermek volt a döntő beruházás. Amit a gyermekre költöttek, az újra a családba folyt vissza. Ma fordítva van. A gyermek kiképzése hosszadalmas és költséges. Mielőtt még a kiképzés teljesen befejeződött, elhagyja a szülői házat és a saját családalapítására gondol. Ezzel számos motívum, amely korábban a sok gyermek utáni vágyat erősítette, ma már megszűnt létezni. Míg korábban a nagy gyermekhalandóság a szülőket arra indította, hogy a születések maximumára törekedjenek, addig ma számos okbál a születések számát korlátozni kell. Fennáll a gyermekekkel szembeni olykor barátságtalan, önző, számító születésszabályozás veszélye. A mai kultúrfokon álló házastársak a nemzéssel szemben megfontolt, tudatos magatartást tanúsítanak. Nem úgy fogadják a gyermekeket, ahogy jönnek, hanem gondolkoznak a lehetőségekről és a kilátásokról: csak annyi gyermeket akarnak, amennyinek megfelelő nevelést tudnak biztosítani. Az asszony sem akar a házon kívüli tevékenységeiről és érdekeiről lemondani. Az erkölcsnek és a lelki gondozásnak erre az új szituációra is tekintettel kell lennie. Különbséget kell tenni a valóban felelősségteljes szülőiség és az egoista számítás között. A keresztényeknek ezekkel a problémákkal szemben történő beállítottságukban sokkal tudato- sabbaknak kell lenniök, mint a nemhivőknek. A hivő házastársak, — akik képesek arra, hogy egymást kölcsönösen szeressék és akiknek közös érdekük egy igazságosabb, testvéribb világ kialakítása — jól tudják, hogy miért vágyódnak gyermekek után és nem csak egy, vagy két gyermekre akarnak korlátozódni. Tudják, hogy az örömmel fogadott és jól nevelt gyermekek az Egyházat és a világot egyaránt gazdagítják. A gyengéd és hű házastársi szeretetnek a döntő motívuma a gyermek utáni vágy, kiváltképpen, ha ez a szeretet a végső értelmét a hitben nyeri el. A gyengédség és a házassági egyesülés leértékelése szükségszerűen oda vezet, hogy a gyermekeket nem fogadják örömmel (negatív születés-szabályozás). A döntő lelkiismereti kérdés tehát nem az, hogy milyen fogamzásgátló szereket alkalmazzunk, hanem, hogy készek vagyunk-e annyi gyermeket elfogadni, amennyit az Isten adományai, a jó nevelés lehetőségei, és a szülők egészsége megengednek. Oktalan dálog lenne ma azt hinni, hogy a módszerbeni kérdés túlzott hang- súlyozásával és a fogamzásszabályozás megbízható módjainak radikális eltiltásával a szülői áldozatkészséget elősegítjük. Ellenkezőleg, a férjre az első gyermek után rákényszerí- tett magatartás és mindazoktól a gyengédségektől való megfosztás, amik a házassági érintkezéshez vezetnek, nem ritkán olyan hatással lehetnek, mint egy ilelki sterilizáció: nem akar további vetélytársat, aki az asszony szerelmét elrabolja tőle. Mi osztjuk VI. Pál pápa aggályait, amelyeket a Humanae vitae-ben a mai gyermekáldástól való félelemről, és a fogamzásgátlás beállítottságáról kifejezésre juttat, de ugyanakkor a Humanae vitae-ben foglaltakat a nagy püspökség szemével is nézzük; vannak, ahol a módszerbeni kérdést kiélezik és vannak, akik a figyelmet elsősorban a nemeslelkű, felelősséget vállaló szülők alapelhatározására irányítják. Az erkölcsi normák kidolgozása, kiemelése és megalapozása megkívánja, hogy jól ismerjük a ma emberét és életkörülményeit. Az egyházi pasztorá- ció fő gondja kell, hogy llegyen a keresztény házasság állandósága, harmóniája és hűsége, valamint az igazi szülői szeretet és felelősségtudat kifejlesztése. A keresztény házasság lelbonthatatlansága. Az Egyháznak minden időben és minden kultúrában az Or útmutatását kell követnie, amely szerint a házasság az Istennek népével kötött abszolút szövetségi hűségének a képmása. A Teremtő iránti hűségben minden lehetőt meg kell tennie, hogy a keresztényeket is erre a hűségre indítsa. A válás megtiltása önmagában nem elégséges. A hagyományos paraszti kultúrában a környezet biztosította a gazdasági érdekekkel együtt a házasság 9
