Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 2. szám - FIGYELŐ - Kovács László: "A gyermek játszani akar..."
(finis) és értelmi-ok (ratio) megkülönböztetésével megadhatná a kérdés nyitját. Az iskolás-teológia végletesen kidolgozta a rend és célszerűség Isten- és emberképét. Hogyan férhet ebbe a képbe a céltalan játék? Ä játék teológiai értelmezésére csak akkor kerülhet sor, ha ki merjük mondani: Isten nemcsak a rend és célszerűség Istene, hanem a „kuszaságé” és „haszontalanságé" is11. De hogyan lehet ilyent mondani? Egy haldokló így kiált fel: „Ó én szabad Istenem! Ki változtatja át a merő célszerűség félelmetes építményét tiszta haszontalansággá?” (Benoit atya szavai E. Langgásser: Az eltöröl- hetetlen pecsét c. regényéből12.) Az élet határán lehet csak megsejteni, hogy a világ „koriátokba szorított”, az Isten pedig szabad. Istent nem köti a rend és nincs meghatározva valami külső céltól. Maga dönt szabadon és értelmesen. Istenről nem gondolkodhatunk úgy, mint valami evilági merev szükségszerűségről, vagy sátáni céltudatosságról, csak úgy, mint a feltétlen és kötetlen szabadságról. Ha a „tudós" Isten, az ,,építész”-lsten mellett a „költő”-lsten és a „művész"-lsten képét is próbáljuk meglátni, akkor már a játék „belefér” az istenképünkbe. így válik érthetővé a játék. így sejthetjük meg, hogy miért bűvöli el a játék az embert, miért ejti hatalmába és miért ragadja el az öröm, a béke, a felszabadultság boldogságába. — „önmagáért való szabad tevékenység, amely értelmes, de nem célos”13 — határozza meg H. Rahner. Életünk túlcsordulását jelenti, amely „értelmes”, de nem „ésszerű”. A játékban kilépünk a „közönséges" világból és „más világba” emelkedünk. Itt más az idő, más a szabály, más az öröm is. Világon túli, „túlvilági”. A cselekvés síkján valamiképpen minden játékban az Istennel találkozunk. Ez az értelme és értéke a játéknak is. Ezért van az, hogy szeretnénk gyermeknek maradni és vissza- vágyjuk a gyermekkor önfeledt játékait. Innen van az is, hogy amikor az Aquinói szent Tamás öt út-ja nem mond már semmit, akkor az élet ritka játékos pillanataiban a felnőtt ember is megtapasztalja a tiszta, világos, önmagát igazoló transzcendens öröm ragyogását. És ez bizonyítja az élmény erejével, hogy az a „más világ" valóság és nem kegyes illúzió14. Egy kisgyermek kérdezte egyszer: Mit csinál a jó Isten? Hirtelen nem tudtam, mit feleljek. Játszik — vágtam ki magam. A hatás óriási volt. Bizonyította a kérdések özöne is: Mit, miért, hogyan, kivel, mikor... Azóta magamnak is a gyermek „naívságával” próbálok válaszolni. Mit csinál az Isten? — „Játszik”. Ö a játék Atyja. A gyermekét figyelő Apa, a bölcsen játszó Fiú és az „együttjátszó" Lélek az én istenképem. ..Én az örök Bölcsesség gyönyörűsége voltam nap-nap után, színe előtt játszadoztam mindenkor” (Péld 8,30). Mit játszik az Isten? — „Szeret”, mindent ad, mindent kap. Ennek a szeretetnek következménye a világ és a megtestesülés is. A Fiú az Atya előtt játszadozik. Az Atya ebből a „bölcs" játékból „lesi el” a kozmosz kialakítandó rendjét. Úgy, hogy a kezdeti káosz fölött „lebeg" a Lelkűk. Az igazi isteni világnak csak „gyerekjáték-szerű” mása a földi élet. A játék Szelleméből fakad a játszó Isten „balgaságig” menő nagy kalandja. „Bölcsességében” a Fiú egészen „kiüre- síti magát” és belép az általa tervezett „gyerekjáték-viliágba”, mint Játszótárs, az emberrel egyenrangú partner. Hogyan játsszunk tehát? — Az Isten „játékszabálya” szerint! A boldogságot adó játék szabálya ez: „Aki veszít, az nyer!”15 Ügy mondta: „Aki meg akarja nyerni az életet, elveszíti azt. Aki pedig elveszíti életét érettem, megnyeri azt" (Mt 10,39). — Kik játsszanak? — „Mindenki”, valójában pedig a Játékmesterrel tartó játszó csoport, a „játszó” (küzdő) Egyház. Akiket kiragadott az örömhír a „közönséges" világból és akik így „nem evilágból valók”, hogy „más világot" teremtsenek a földön. Életük „komoly”, mert mindent készek veszíteni. Ugyanakkor „vidám", mert tudják, hogy így nyernek meg mindent. Mi lesz a játék vége? — „Nincs vége!” A mindvégig szabályosan játszó csoport már itt a földön magában hordja az Országot. Az időtlen világba át- fépve pedig időtlenül birtokolja. A földi csak „előjáték” volt. Most kezdődik az „igazi”. Az Apa előtt megjelenve hallani fogják a szót: „Menjetek hát és játsszatok!”16 Ha a játék átfogó látásával, a gyermek látásával látnánk életünket, könnyebb volna kockáztatni és „silánynak” tartanánk a vagyont, karriert és hatalmat. Ez a látás és cselekvés az „igazi életbe" való bejutás kikerülhetetlen feltétele: „Ha nem lesztek, mint a gyermekek, nem mentek be a meny- nyek országába" (Mt 18,3). II. A játék gyakorlata Túlzás volna azt mondani, hogy az elmúlt századokban nem kapott szerepet a keresztény életben a játék, úgy is mint a „szentek" játéka és úgy is, mint pedagógiai eszköz. — A játék élet és tevékenység. De veszélyes játék is lehet, ha eszközként fogom fel a játszótársat. Hogy a célt elérjem, megfosztok másokat a szabadságtól, eszközként használom őket saját célom elérésére. Az 118
